Általános tendenciává vált, hogy az időjárás egyre szélsőségesebb, sokszor és sokat beszélünk a globális felmelegedésről – még akkor is, ha ezt egyesek (például az Egyesült Államok elnöke) nemes egyszerűséggel hülyeségnek is tartja. Viszont attól még tény, hogy bármely ország meteorológiai adatait is böngésszük, teljesen egyértelművé válik, hogy van globális felmelegedés. Namármost, ha ez így van, csak azt kellene megválaszolni, hogy miért szkeptikusak még mindig olyan sokan a jelenséggel kapcsolatban? Illetve, akik elfogadják a klímaváltozás tényét, miért nem látják súlyosnak a helyzetet? Az egyik lehetséges válasz, hogy kezdjük megszokni az extrém időjárást, és már nem tűnik különösnek – írja elemző cikkében a Qubit.

A megszokás-elmélet alátámasztására a portál szerzője idéz egy idén márciusban közzétett tanulmányt, amelynek készítői 2,18 milliárd Twitter-üzenetet elemeztek, amelyek 2014 márciusa és 2016 novembere között keletkeztek, helymeghatározásuk szerint az USA kontinentális területein. Egyrészt megszámolták, hány tweet foglalkozik az időjárással, másrészt az üzenetekben előforduló szavakból úgynevezett „közérzetpontot” kalkuláltak, amely úgy általában jellemezte az üzenetek érzelmi töltését. Ilyen angol nyelvre működő elemző programcsomag például a VADER.

Az időjárás tekintetében az 1981–1990-es időszak hőmérséklet- és csapadékátlagát vették alapul. Ehhez képest vizsgálták, hogy milyen volt az idő a vizsgált időszakban, heti és megyei felbontásban. Az időjárási adatokhoz rendelték az időjárásra vonatkozó Twitter-bejegyzéseket és a posztok általános érzelmi töltését (közérzetpont).

Az időjárás-változásról fontos megjegyezni, hogy bár az egész Földre vonatkozó átlagos trend a középhőmérséklet emelkedése, egyes helyeken, egyes időszakokban a korábbihoz képest lehűlés is lehetséges. Továbbá – és ezt a jelenséget elemzi a tanulmány – nőtt a szélsőséges időjárás gyakorisága. Ez lehet szélsőségesen hideg, meleg, nagyon sok csapadék egyszerre, vagy hosszú aszály, de ide tartozik a hurrikánok gyakoribb előfordulása is.

Azokon a helyeken és azokban az időszakokban, amikor amúgy hideget várunk, a kivételesen hideg időjárás váltja ki az emberek időjárásról való kommunikációját – tehát annak van hírértéke –, az átlagosnál melegebb időjárás viszont kevesebb figyelmet kap. A meleg helyen és időszakban pedig nagyjából fordított a hatás: a kivételes meleg készteti az embereket az időjárásról való tweetelésre.

Ez a hatás azonban csökken az ismétlődő hideg- és melegmaximumokkal. Amennyiben egy hideg helyen öt vagy több egymást követő évben fordul elő dermesztő fagy, onnantól az nem számít kivételesnek. A meleg helyeken a meleganomáliákat még gyorsabban megszokják az emberek, a hőhullámok hírértéke jelentősen csökken.

A megszokás mögött kétféle mechanizmus állhat: adaptáció vagy változó elvárás. Az adaptáció azt jelentené, hogy az extrém hideget vagy meleget ténylegesen megszokjuk, és annak nincs már hatása ránk. Márpedig a hőmérsékleti anomáliáknak mérhető negatív hatása van a balesetek számára, a halálozási kockázatra, a gazdasági produktivitásra, a közérzetre stb.

Itt jön be a képbe a kutatásban a nem időjárásról szóló tweetekből kibontakozó hangulat. Ha az emberek alkalmazkodtak a szélsőséges viszonyokhoz, annak nincs hatása a hangulatra, ellenben ha csak a hírértéke szűnt meg a szélsőséges időjárásnak, akkor a hatása továbbra is érzékelhető. Az adatok ez utóbbi értelmezést támasztják alá.

A meleg időszakokban a meleganomália, hideg időben a hideganomália van negatív hatással a hangulatra. A globális felmelegedés várható hatásainak ismeretében különösen fontos kiemelni, hogy melegben a még melegebbnek még nagyobb a hatása. Tehát lehet, hogy abbahagyjuk a sóhajtozást a szörnyű hőséggel kapcsolatban, de attól az továbbra is igen súlyosan érinti a közérzetünket.

Összességében pontosan úgy viselkedünk, mint a vízben lassan fővő béka: egyre rosszabb, de megszokjuk a rosszat és észre sem vesszük, hogy közben szó szerint megfövünk. Kérdés, hogy a békával ellentétben mi ki tudunk-e szállni az üstből.