A munka ünnepét Szerbiában hagyományosan a szakszervezetek felvonulásával, sétával, Dimitrije Tucović szobrának megkoszorúzásával ünneplik a munkások jogait védelmezők, a szakszervezeti képviselők és szociológusok pedig hangsúlyozzák, hogy a szerbiai munkások minden május elsejét egyre nehezebb körülmények között várják, jogaik folyamatosan csorbulnak és erről egyre kevesebbet hallani, írja a Tanjug.

Az Önálló és a Független Szakszervezetek képviselő bejelentették, hogy ebben az évben is sétával emlékeznek meg a mai napról, az idei üzenet pedig: Nagyobb fizetések – a megmaradásért és ittmaradásért.

Ljubisav Orbović, az Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke kiemelte, a felvonulással tisztelegnek a chicagói munkások előtt, akik 1886-ban kiharcolták a 8 órás munkaidőt, de szeretnék felhívni a figyelmet a mai problémákra is.

„Sajnos nagy problémákkal küzdünk, alacsonyak a fizetések, nem történt ezen a téren előrelépés. A szerbiai minimálbér továbbra is a minimális fogyasztói kosárra szükséges összeg alatt van, legalább 20 százalékkal, az átlagfizetés pedig 40 százalékkal alacsonyabb az átlagos fogyasztói kosártól. Ez eleget mond arról, milyen helyzetben is vagyunk”, mondta Orbović.

Orbović hozzátette, az országban fél millió ember a minimális fogyasztói kosárra való fizetésért dolgozik minden hónapban.

A feltételekről szólva a szakszervezet elnöke elmondta, tavaly 53-an, az idén már 12-en haltak meg a munkahelyükön, ami elég beszédes adat, ha a munkahelyi biztonságról beszélünk.

Azt is kiemelte, nehéz vállalás ma szakszervezeti vezetőnek lenni egy vállalatban, hiszen többen felmondást kaptak, csak azért, mert az alkalmazottak jogait védték.

Orbović hozzátette, a fiatalabb generáció belefáradt abba, hogy szülei szenvedéseit nézzék, ezért külföldre távoznak, magasabb bérért és megbecsültségért.

Ranka Savić, a független és szabad szakszervezetek szövetségének vezetője is azt hangsúlyozta a Tanjugnak adott interjújában, hogy Szerbiában évtizedek óta ugyanaz a megállapítás a munkások jogaival és helyzetével kapcsolatban: hogy azok egyre rosszabbak, állandóan rettegnek attól, hogy elveszíthetik a munkahelyüket, amennyiben pedig megfélemlített munkaerővel dolgozik a vállalat, akkor könnyű manipulálni vele és ezt a munkaadók kihasználják.

Savić hozzátette, ma, május elsején nem lehetünk elégedettek sem a munkások helyzetével, sem a szakszervezetek munkájával.

Hozzátette, a szerbiai munkások elégedetlenek a helyzetükkel, de nem panaszkodnak és tiltakoznak, mert nem akarják elveszíteni a darab kenyeret, amiért dolgoznak.

Savić szerint 2017-ben Szerbiát 100 000 ember hagyta el, és távozott külföldre a magasabb fizetés reményében. A szerb munkaerő jó, de olcsó, mondta Savić.

Nada Novaković szociológus szerint a munkásokat kizsákmányolták, kihasználják és elvették a jogaikat, ezért nincs mit ünnepelniük május elsején. Véleménye szerint a szerbiai átlagos alkalmazott rosszabb körülmények között dolgozik, mint a nyugat-európai munkás a 19. század elején.

Fotó: Pixabay