Pontosan huszonhat évvel ezelőtt ezen a napon ölték meg Admira Ismićet és Boško Brkićet, a szarajevói fiatal párt, amely szerette volna elhagyni az ostrom alatt álló, bekerített várost – írta a Klix.ba című bosnyák honlap. A fiatalok tragédiája – amelyet ma már szarajevói Romeó és Júlia történeteként ismer a nagyvilág – még mindig megdöbbenést vált ki az emberekből. Boškót és Admirát 1993. május 18-án lőtték le a Vrbanja nevű hídon, amikor el akarták hagyni a várost. A mesterlövész először a fiút találta el, aki azonnal életét vesztette, a második lövés pedig a lányt érte, aki sebesülten még odakúszott a földön fekvő szerelméhez, átkarolta élettelen testét, majd ő is belehalt sérülésébe. Utolsó ölelésük egy hétig tartott, addig maradt ugyanis a holttestük a Vrbanja hídon.

A háborús körülmények között senki sem felmenni a hídra, hogy elszállítsa onnan a holttesteket. Csak a nyolcadik napon terelték fel a hadban álló szerb erők a hadifoglyokat, hogy vigyék el a halottakat Szarajevó Grbavica nevű városrészébe, majd Lukavicában földeltek el őket. A háború után, Admira szüleinek akarata szerint, a szerelmesek földi maradványait a szarajevói Lav temetőben helyezték örök nyugalomra. Admira Ismić és Boško Brkić halálának ügyében soha nem folyt nyomozás, gyilkosuk továbbra sem felelt bűneiért.

A szerelmesek történetét egy amerikai újságíró, Kurt Schork írta meg elsőként, aki haditudósítóként tartózkodott Szarajevóban. A hídon fekvő holttestükről készült fényképek bejárták a világot, és a CNN nevezte el őket szarajevói Romeó és Júliának.

Boško és Admira még a szarajvói olimpia idején ismerkedett meg 1984-ben. Kilenc évig voltak együtt. Az, hogy Boško szerb volt, Admira pedig bosnyák, egyiküket sem zavarta, és a szüleik sem ellenezték emiatt a kapcsolatukat.

Amikor 1992-ben elkezdődött a háború, Boško szülei elhagyták Szarajevót. A fiú édesanyja, Rada könyörgött a fiának, hogy tartson velük, de ő nem akarta magára hagyni Admirát. Akkor még úgy hitték, hogy a háborúnak hamar vége lesz.

Amikor 1993 májusában el akarták hagyni a várost, a híd egyik oldalát a bosnyák erők, a másikat a szerbek tartották ellenőrzésük alatt. A fiatalok mindkét oldal harcosaival megegyeztek, hogy átengedik őket, valakinek azonban nem tetszett ez az elképzelés. Habár továbbra sem ismert, hogy ki ölte meg őket, annyit lehet tudni róluk, hogy a lövések a bosnyákok által ellenőrzött városrészből jöttek.

Emlékükre írta a Zabranjeno pušenje zenekar a Boško és Admira című dalt.