Egyre kevesebbet foglalkozik napi-politikai ügyekkel, az utóbbi években kerüli a nyilvánosságot, a naplóját is a csak honlapján közli és abból is csak fragmentumokat, a teljes napló marad kéziratban – írja jegyzetében Végel László közismert vajdasági író, drámaíró, esszéista.
– Azelőtt sem ez volt érdeklődésem középpontjában, időnként mégis hallattam kritikus szavam a vajdasági magyar közéletről. Meg is kaptam a magamét, az akadémikusok rám küldték a verőlegényeiket. Nem miattuk búcsúzom a vajdasági magyar közélettől.
Inkább azért, mert úgy gondolom, hogy ez a fiatal írók és értelmiségiek dolga, de ahogy látom, ők elégedettek, még a szocializmusban sem volt az értelmiség ennyire elégedett, soha még az irodalom nem volt ennyire szelíd.
Nem vonom kétségbe. hogy minden nemzedéknek joga van elégedettnek lenni a hatalommal – írja Végel és hozzáteszi, hogy nem kívánja megzavarni ezt az idillt, inkább félreáll, majd hozzáteszi, legfeljebb Arany Jánosra gondol, aki megrendítően írta le ezt a helyzet:
„Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.”
– A népességcsökkenés a többségi nemzeteket is fenyegeti Kelet-Közép-Európában, de a kisebbségre nézve a megszűnés veszélyét hordozza. Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat. Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutéma volt. Ma már nem az, de mégis felülkerekedik a meddő kincstári optimizmus. Majd visszajönnek, mondják a kisebbségi politikusok. Bár így lenne! – zárja gondolatait az Ady Endre-, Kossuth- és Joseph Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntetett író.
