[Olvassa itt az interjú első részét, itt a harmadik részét, itt pedig a teljes interjút!]
Jelesen értelmiségi cél és kényszer keresni helyünket a világban – de mindannyian rákényszerülünk erre életünk során, mindenki a maga módján, néha többször is. A kisebbségben élők, a mások által kavart viharokat elszenvedők és túlélők hatványozottan is. A megpróbáltatások sokrétűek, a körülmények átláthatatlanok és feldolgozhatatlanok, ezért jelzéseket keresünk a könnyebb igazodás végett. Kézenfekvő lehet olyanok tapasztalatát keresni, akik ezt előttünk többé-kevésbé sikeresen megtették. Még könnyebb persze vakon követni magabiztos vezéreket, ám ők legtöbbször szakadék felé vezetnek. Az igazi értelmiséginek ezzel szemben mindig kételyei vannak a „helyes útról” – már csak ezért sem akar népvezérré válni. De éppen ez teheti hitelessé.
Az alábbi háromrészes interjúval a Szabad Magyar Szó 80. születésnapján köszönti dr. Várady Tibort, akinek a munkássága sokkal több ember (különösen vajdasági magyar) sorsot érintett meg, mint ahogyan az első pillantásra tűnhet. Már csak ezért is érdemes minél többet megtudni és megérteni egy olyan jogtudós, író, tanár, politikus, háttértanácsadó és mindenekelőtt értelmiségi pályájáról, akinek a tevékenységéről legtöbben csak felületes újsághírekből értesültek. A nyolcvanadik születésnap kiváló alkalom lehet erre.
A kérdező rendhagyónak érzi a beszélgetést, mert – a generációs különbség ellenére – saját útját is legalább háromszor keresztezte alanyának közéleti munkássága. Innen a tegeződés, valamint a személyesebbnek érezhető kérdések szelleme. Remélem, ez nem nehezíti, hanem megkönnyíti dr. Várady Tibor kevésbé ismerős arcának feltárulkozását. Az interjú dr. Várady 80. születésnapja után két nappal, 2019. május 27-én készült a professzor budapesti egyetemi irodájában.
Család és (kisközösségi) társadalom
Egyre többet társz a nyilvánosság elé a családod, az őseid mindennapi munkájának eredményéből, körülményeiből, következményeiből. Ezekből kikerekedik az elmúlt száz év vajdasági társadalmának a története is. Mi az amit ezek nélkül nem tudnánk arról, ahonnan jöttünk, amit viszont érdemes tudni a közösségnek.
Én tudtam, hogy léteznek ezek az iratok. Számomra, a családon belül, két igazán borzasztóan mellbevágó esemény volt. Az az apám és az öcsém is úgy hunytak el, hogy az nem volt várható. Édesanyám a századik évében hunyt el, az nem volt váratlan. Természetesen fájt, de nem volt váratlan. Az apám nyugdíjba ment, de még rendszeresen bejárt az irodába, 76 éves volt, és kezdte félretenni azokat az iratokat, amelyekről úgy gondolta, hogy történelmet mutatnak. És ő sokkal többet tudott ezekről, mint én. 1988-ban az irodában rendezgetett iratokat, és ott érte egy agyvérzés. Én Amerikában voltam akkor, Atlantában. Visszajöttem a temetésre, és ez borzasztóan fájó volt. Utána ezek a félretett iratok – néhány ezer iratot tett félre a harmincvalahány ezerből – ezek ott maradtak egészen 2010-ig, amikor elkezdtem velük foglalkozni. És akkor már nem tudtam megkérdezni, hogy miért ezeket és mit akart volna még félretenni.
Libatoll és történelem: Várady Tibor második könyve a családi ügyvédi iroda irattárának feldolgozásából (Forum Könyvkiadó, Újvidék)
Most nagyon sok ügyben keresem az ítéletet, de nincsen az iratok között. Az eredmény/kimenetel, többször kézzel oda van írva az iratcsomóra. Azért nincsen ítélet, mert nem volt fénymásoló, az ügyfél elvitte az ítéletet, és az nem maradt meg. Néha megmaradt valami nagyon rossz, sokadik példány, attól függ, milyen volt az indigó. Próbáltam párszor a bírósági levéltárban megkapni – de rendszerint nincsen. Mert volt az első világháború, jött a új világ, jött a német megszállás, jött a kommunizmus, és hát nem igazán hagyomárőrző ihletéssel történtek ezek a dolgok. Sok volt a gondatlanság is, lehet, hogy lehetett kidobás is. És itt az ügyvédi irattárban azt láttam, hogy sok minden megmaradt, ami egyébként nem maradt volna fenn.
Aztán egy másik dolog, a nagyapám megőrizte a kisebbségi politikusi levelezését, sőt a kapott levelek hátlapjára ráírta a válaszát, amit később átgépelt és továbbküldöttt, Tehát a válasz is megvan. Ez azért éredekes, mert – nem tudom, hogy volt ez Erdélyben, de – Vajdaságban nem voltak pártirodák a két világháború között. Tehát ami megmaradt, az a szereplőknek az iratai, levelei. És tudtommal ezek más szereplők után nem maradtak fenn. Tehát ez is valamiféleképpen felértékelődött. Ez nem volt egy világcsoda, amikor a nagyapám félretette, de felértékelődött, és ezt látom, hogy ezzel most kell valamit kezdeni, mert nagyon sok olyasmit mutat, ami kimaradt a történelemből.
30 évvel ezelőttig majdnem egy totális – mégoly mini – társadalomnak hittük Vajdaságot, akár a vajdasági magyarságot is. Mennyire természetes folyamat az a fogyatkozás, sorvadás, ami most történik?
Nagyon nehéz. Hogy valóság, az biztos. Hogy mennyire természetes ez a valóság, ez kevésbé biztos. A tény az, hogy ma körülbelül fele annyi magyar van Vajdaságban, mint a gyerekkoromban.
Mi többen voltunk, mint Izland teljes lakossága.
Igen, igen, igen. Szóval ez brutális. Brutális az is, amit a szeptemberi érettségi találkozón – múltkor volt hatvanéves találkozóm – tapasztaltam. Két párhuzamos magyar gimnáziumi osztály volt, körülbelül hatvanan voltunk, és ebből most egy olyan harmincan összejöttünk. Van, aki Kanadában él, van, aki nincs az élők között, van, aki nem volt jó egészségben, nem jött el, de összejöttünk harmincan. Viszont a Messinger iskolában – és nincs is már más magyar általános iskola Becskereken – körülbelül öt gyerek indult. Mi még vagyunk harmincan, s ezt a két életsíkot látni egymás mellett, hát nagyon-nagyon elkeserítő. Hogy ezt lehetett volna-e akadályozni, nem tudom. Persze nagyon goromba volt az elvándorlás a kilencvenes években, dehát most is folytatódik. Nem tudom magyarázni, de látni tudom.
Akkor ugorjunk egy nagyot a térben. Hogyan látod Európa jövőjét? Ez most annyira aktuális, hogy mi történik, visszatérünk-e a nemzetek, nemzetvezetők vetélkedéséhez vagy van esélye annak, hogy egy európai vagy européer ember azért megtalálja a lehetőségét annak, hogy szabadon éljen?
Én itt mást is látok. Látom persze ezt a nemzeti vagy álnemzeti részt, vagy tényleges nemzeti és másrészt européer embert. És azt is látom, vagy legalábbis érzem, hogy egyre inkább tartalom nélküli a politika. Mert amikor alakultak jobboldali és baloldali pártok, akkor léteztek jobboldali és baloldali programok, Most ha nyugaton az ember megnézi, hogy mi az igazi programkülönbség úgynevezett jobboldali és úgynevezett baloldali pártok között, azt nem nagyon látni. Léteztek határozott programok, létezett populizmus, létezett nacionalizmus, kommunizmus – és ezeknek volt valami programjuk. Most inkább kampánymenedzserek alkotnak jelszavakat, és ezek nagyon sokszor ellenkező pártoknak is ugyanolyan jelszavakat adnak. Úgyhogy ha az ember megnézi – valamelyik szövegben írtam is, talán 2009-ben, egymás mellé tettem az európai választások plakátjait – és az ember elolvassa őket: Együtt Európáért, A mi Európánk, Európával a büszke jövőért, Miénk Európa – és akkor megkérdezed, hogy melyik a konzervatív, melyik a liberális, melyik ez, melyik az, fogalmad sincs.
Dr. Várady Tibor közép-európai egyetemi irodájában, Budapesten. (Fotó: Szappanos Veronika)
Na most ebben a tartalmi térvesztésben esélyt kap minden tartalom. Én Trumpnak a színre lépését is abban látom, hogy volt egy olyan elemi igény, hogy most már jöjjön valami változás, és ez az elemi igény befogadta a legnagyobb marhaságot is. Csak legyen valami más. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ami esélyt ad sok mindennek, veszélyesnek is, az a politikának az egyre nagyobb tartalomvesztése. És ezt vonatkoztatom a nyugati politikára is.
Az az információözön, ami rázúdul a ma emberére, lehet, hogy az teszi lehetetlenné a megkülönböztetést? Lassan tényleg nem lehet eligazodni a világban, mert ez is meg az is valamilyen módon létjogsultságot neyer. Ha kéznél van, ha rázúdul, akkor a kevésbé iskolázott ember előbb-utóbb elfogadja, hogy hát ez is egy lehetőség.
Azt hiszem, hogy ez is igaz. Aztán igaz az is, hogy hihetetelenül kevés az egyéniség. És akkor ha megjelenik egy egyéniság, akár ilyen, akár olyan előjellel, több esélye van, mint másnak. Nagyon, nagyon kevés az egyéniség.
Trump például.
Trump egy egyéniség. Sokkal inkább, mint egy [Joe] Biden, vagy Hillary Clinton. Sokkal inkább egyéniség. A Bill Clinton, az egy egyéniség volt, a [Jimmy] Carter az egy egyéniség volt, és Európában is voltak egyéniségek. De most itt is egyre kevesebb egyéniség van, tehát egyre inkább kampánymenedzserek szülik az ötleteket. Korábban politikusok szültek ötleteket – jókat is, rosszakat is.
Úgy tolmácsolom, amit hallok tőled, hogy szerinted annak a politikai jelenségnek vagy személyiségnek van esélye, amelyik valamilyen módon, szinte bármilyen módon, ki tud tűnni, különbözni tud a többiektől.
Én ebben látok most (habozom, hogy azt mondjam, hogy valamiféle logikát), de valamiképpen valóban így alakulnak dolgok.
(Folytatjuk)
[Olvassa itt az interjú első részét, itt a harmadik részét, itt pedig a teljes interjút!]
Névjegy
Várady Tibor 1939. május 25-én született Nagybecskereken. Édesapja Várady József ügyvéd, édesanyja Zorka Pin (Paja Pin geodéta lánya). Nagyapja Várady Imre jogász, országgyűlési képviselő, aki 1927-től a Magyar Párt országos elnöke volt; 1939-ben egyetlen magyar szenátorként képviselte a vajdasági magyar kisebbséget a jugoszláv királyi parlamentben.A becskereki gimnázium után a Belgrádi Egyetem Jogi Karán tanult és szerzett magiszteri fokozatot, a Harvard Egyetemen pedig jogtudományok doktora címet. 1963-tól 1992-ig az Újvidéki Egyetem Jogi Karán tanított, majd a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora (egy ideig rektorhelyettese) lett. Húsz éven át vendégtanár különböző amerikai egyetemeken (Berkeley, Cornell, Emory); az Emory és a CEU emeritus professzora.
Vajdaság 1974-es autonómiájának megszüntetéséig a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, később a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Állandó tanácskozási joggal rendelkező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Fő kutatási és szakmai területei a nemzetközi jog, a nemzetközi magánjog, a nemzetközi kereskedelmi jog és a kisebbségi jog. A külkereskedelmi választottbíráskodásról szóló angol nyelvű tankönyvét mind az öt kontinensen használják.
1990-ben a Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezés Társaságának (Udruženje jugoslovenske demokratske inicijative, UJDI) magyar alapító tagja és egyetlen képviselője az első többpárti szerb parlamentben. 1992-ben a Slobodan Miloševićtyel szemben felálló Panić-kormány igazságügyminisztere. Az 1990-es évektől kezdve a vajdasági magyarság kisebbségi jogainak megvalósításáért küzdött a hazai és nemzetközi színtéren. Egyedülálló szerepe volt a nemzeti tanácsi rendszer kialakításában. A(z Ideiglenes, majd a) Magyar Nemzeti Tanács tagja és a Nyelvhasználati Bizottság elnöke 2014-ig. A vajdasági magyar tudósképzést magánadományából létrehozott ösztöndíj-hitelrendszerrel támogatja.
Jogi pályája mellett a vajdasági magyar értelmiség egyik legismertebb tagja a volt-jugoszláv színtéren és annak megszűnése óta egyaránt. Fiatalkori irodalmi tevékenységét a Symposion-mozgalomban kezdte, volt a folyóirat felelős szerkesztője (1969–71), később a Létünk szerkesztője (1990–99). Az utóbbi években a családi ügyvédi iroda irattárának alapján tárja a nyilvánosság elé a régi soknemzetiségű vajdasági társadalom mindennapjait.
Dr. Várady Tibor a CEU tetőkertjében, Budapesten (Fotó: Szappanos Veronika)
