Már két éve tartanak, de továbbra is eredménytelenek azok a tárgyalások, amelyek Aleksandar Vučić szerb elnök podgoricai illetve Milo Đukanović montenegrói elnök belgrádi látogatásáról szólnak – írja a Blicre hivatkozva a Vajdasági RTV honlapja.

A lap szerint most is minimális az esély arra, hogy sor kerüljön a két elnök közötti belgrádi vagy podgoricai találkozóra. Az a tény, hogy ezt a találkozót hosszú ideje intenzíven tervezik és mégsem került rá sor, egyértelműen azt igazolja, hogy a két ország között számos nyitott kérdés van – írja az újság és példaként a vallásszabadságról szóló törvény javaslatát említi, amelyet a minap fogadott el a montenegrói kormány és amelyről Belgrádban az a többségi vélemény, hogy az előírással a podgoricai hatalom ki akarja sajátítani a szerb ortodox egyház montenegrói vagyonát.