John F. Kennedy elnök 1961 májusában, híres kongresszusi beszédében jelentette be, hogy Amerika még az évtized vége előtt embert küld a Holdra. Maga Kennedy elnök nem különösebben érdeklődött az űrkutatás iránt, ez fehér házi, bizalmas beszélgetésekből derült ki később. Több vezető politikussal együtt ő is azon a véleményen volt, van ennél fontosabb dolog is, amire költeni kellene. A hidegháborús helyzet azonban belekényszerítette Amerikát a versenybe, amelyben aztán a szovjetek alul is maradtak.
Az Apollo-11 indítása 1969. július 16. (Fotó: NASA)
Amikor Kennedy elnök meghalt, már akkora nyomás volt Amerikán és olyan sok pénzt költöttek a programra, hogy nem lehetett azt visszacsinálni, Amerika már kénytelen volt elmenni a Holdra és a dollármilliárdok csordogáltak tovább az Apollo-programnak elnevezett Holdprogramba.
Kennedy magabiztos bejelentése azért is volt nagy merészség, mert a NASA egyáltalán nem rendelkezett a technikával, amellyel ezt meg akarta valósítani. Őrült tempóban kellett nekilátni az ötletelésnek és megépíteni a szükséges eszközöket.
Ezek közül talán a Saturn rakétacsalád vált a legismertebbé, ennek Saturn V nevű tagja lett a „Holdrakéta”, amellyel az embereket és eszközöket utaztatták a Holdra. A Saturn V atyja Wernher von Braun volt, a náci Németország híres mérnöke, aki Amerikába menekült a háború után.
A Saturn V végig hűségesen szolgálta az Apollo-programot, egyszer sem mondott csütörtököt (hiába, a németek). Többek között arról vált híressé, hogy indításakor a valaha ember alkotta legnagyobb zajt produkálta.
Az Apollo-11 legénysége, hátuk mögött a Saturn V (Fotó: NASA)
Az Apollo programok számozása sorban haladt, egyre közelebb és közelebb kerülve a Holdhoz, majd az Apollo-11 lett a „nyertes”, amelyik le is szállhatott. A legénység három főből állt, Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin landolt az Eagle (Sas) holdkomppal, 1969. július 20-án, Michael Collins pedig az űrhajóban maradt, hiszen valakinek azt is irányítania kellett.
Edwin Aldrin lépked le a Hold-felszínre a Sas fedélzetéről (Fotó: NASA)
Armstrong kezében volt a 70 milliméteres, svéd gyártmányú Hasselblad kamera, ezzel készült az a híres Aldrin-fotó is, melyen maga Armstrong is látható, amint visszatükröződik Aldrin sisakján.
Az Apollo-programban összesen 12 személy járt a Holdon. Az utolsó Holdra szállás 1972 decemberében történt, ezután a programot felfüggesztették.
Neil Armstrong 2012-ben halt meg szívbetegségben, Edwin Aldrin és Michael Collins is életben vannak még.
Az 50. évforduló alkalmából óriási programsorozat indult, nemcsak az Egyesült Államokban, máshol is megemlékeznek az emberiség szempontjából meghatározó eseményről. A NASA összeszedte a még életben lévő munkatársakat és találkozót szervezett az űrhajósoknak is. Nyolcan vannak életben a Apollok legénységéből, köztük négyen olyanok, akik sétáltak is a Holdon.
A NASA egykori irányítóközpontját felújították és pontosan olyanra varázsolták, amilyen 1969-ben volt, az asztalokon még eredeti tárgyakat is elhelyeztek, így nyitottak meg a nagyközönség előtt. A fővárosban napok óta látható a Washington-emlékműre vetített életnagyságú Saturn V rakéta. Alabama államban, ahol a fejlesztés folyt, több ezer rakétamodellt indítottak útnak az évforduló alkalmából.
A Columbia, az Apollo-11 parancsnoki modulja a washingtoni Űrmúzeumban (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)
A légitársaságok is megteszik a magukét, a houstoni repülőtéren például két étterem kínál űrhajós eleségeket, ahol meg lehet kóstolni a tonhalsalátát, bacon kockákat, brownie sütit vagy az almaszószt. Az űrkajákat készítő szakemberek olyan érdekességekre hívják fel a figyelmet, mint például a fűszerezés nehézsége. A sót, fűszereket nem lehet az űrben rászórni az ételre, hiszen egyszerűen odébb lebegnének, így folyékony formában kapják azokat az űrhajósok.
A mai kornak megfelelően mobilos alkalmazás is készült az évfordulóra, a Time Immersive segítségével bárki kipróbálhatja magát az Apollo-11 fedélzetén.
Nyitóképünk: Neil Armstrong, az első ember a Holdon (Fotó: NASA)
