A Magyarkanizsa községbe tartozó Ilonafalun, azon belül is a Járáson található a Baráthok kútja, amely kiépítésére 2016 óta folyamatosan szerveznek kalákát. Ennek az önkéntes munkának köszönhetően kiépült egy komolyabb kút, amely már nem csak az állatok itatására alkalmas; bekerítették a kis tavat, amelyet a kút gyógyvize táplál, pavilont építettek, padokat helyeztek el a napfürdőhöz, árnyékszéket, öltözőt állítottak fel. Ottjártunkkor a szervezők adatai szerint 49 Celsius-fokot mértek az ártézi kútnál, a pusztában. Ilyen hőségben csak a legkülönbek képesek dolgozni – főleg, ha mindezt mindennemű térítés nélkül végzik, csakis a közösség javára.

A Magyar Néprajzi Lexikon a kaláka szó magyarázatánál úgy fogalmaz, a régi időkben, míg fontos volt a közösségben a segítség, a családok a legtalpraesettebb, legrátermettebb, legdolgosabb tagjaikat küldték kalákázni, hogy ne hozhassanak szégyent a családra. Amióta épül a Baráthok kútja, és kijárunk segíteni vagy szabadidő hiányában csak szemlélni a munkát, mindig megfogalmazódik bennem, hogy a legdolgosabb fiatalokat látom szorgoskodni, akikkel életemben találkoztam. Idén sem volt másként a Baráthok kútjánál, a pusztában, ahol a nádat kivéve semmi sem nő térdnél magasabbra, így semmi sem tud megvédeni sem a széltől, sem hűs árnyékul szolgálni a hőségben. Így idén a rettentő kánikulában is folyt a munka, épült a pavilon, tartottak a javítási munkálatok.

A Járásban régen több ártézi kút is volt, de azok elapadtak, mára már csak kettő, a Csodakút és a Baráthok kútja maradt meg. 2016-ban, amikor az első kalákát szervezték meg a Baráthok kútjánál, ott csak egy rossz állapotú itatóvályú volt, amit a pásztorok használtak az állatok itatására. A magyarkanizsai Hajdú László, aki pár éve még Budapesten egy tájépítész cégnél dolgozott, és maga is kalákázott és Vígi László, aki szintén részt vett előtte egy Erdélyben szervezett önkéntes munkaakción, a rossz itatóvályú helyére egy gyógyulásra, feltöltődésre alkalmas fürdőhelyet álmodtak, és szervezték meg az első kalákát. 2016-ban a szervezők adatai szerint mintegy háromszázan vettek részt az önkéntes munkában: mintegy harminc magyarországi tájépítész, kertész, egyetemi hallgató – köztük volt olaszországi is, és székelyföldi is – építette tíz napon keresztül a kutat, de az önkéntesek főként Vajdaságból érkeztek, óbecseiek, szabadkaiak, zentaiak, magyarkanizsaiak. Az idei felújító kalákára a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület, valamint az Ars Topia Alapítvány szervezésében került sor, amelyet a magyarkanizsai önkormánzat támogatott. Újra visszatértek dolgozni a magyarországi tájépítészek, de nagy számban vettek részt a felújításon helyi és környékbeli fiatalok, idősebbek is. Hajdú László, a Vajdasági Fürdő- és Közösségépítő Kaláka főkoordinátora örül annak, hogy egyre több a hazai önkéntes.

– Kevesebb külföldi regisztrált a kalákára, kevésbé volt nemzetközi jellege, mint 2016-ban, viszont sokkal több helyi vette ki a részét a munkából, vagy csak látogatott ki a fürdő területén folyó munkálatokhoz. Sokan munka után jöttek segíteni, voltak, akik egész nap dolgoztak a fürdő építésén. Az idei évben nemcsak azokat hívtuk a Járásra, akik dolgozni szeretnének, hanem azt szerettük volna, ha minél többen látnák a fürdőt, ha minél többen kezdenék el azt magukénak érezni. Lassan önjáróvá válik ez az egész, és ennek ez a lényege. Mindig jön valaki, aki segít, lehet, hogy csak kalácsot hoz, vagy főtt ételt, esetleg segít valamit elintézni. A végére mindig minden szerencsésen összeáll. Ennek a munkának van egy közösségépítő, összetartó jellege is. Előrelátható volt, hogy a közös munka eredményeként a közösségi háló erősödik. Lehetnek bizonyos elképzeléseink, hogy milyenek a magyarországiak, és nekik is lehet arról valami nézetük, hogy mi, vajdasági magyarok, szerbek milyenek vagyunk. De igazából a közös munka, beszélgetés közben ismerjük meg egymást, és ez így van a helyiek között is. A közös munka közösségteremtő erő. A magyarországi önkéntesek közül az elmúlt három évben sokan vissza is jártak, mert megszerették az itteni tájat, az embereket, akikkel közösen dolgoztak. Mi itt, Vajdaságban már nagyon kevesen vagyunk, de mi, akik itt maradtunk, tartsunk össze, dolgozzunk, szórakozzunk együtt!

László szerette volna hangsúlyozni a szórakozás és barátkozás lehetőségét is, hiszen a kaláka ideje alatt esténként olyan kulturális tartalmakat biztosítottak az önkénteseknek, helyieknek, valamint a Magyarkanizsára látogatóknak, amelyek valamilyen szinten kötődnek a Járáshoz, a Baráthok kútjához.

Hajdú László a kaláka végeztével úgy fogalmazott, végre befejezték a 2016-ban megkezdett munkát: új elemekkel bővült a pihenőhely, padokkal, napozóágyakkal, a régi elemeket felújították, kitisztították a vályúkat, a medencét, meghosszabbították a két vályú közötti karámoszlopot, valamint befejezték a pavilont, amely tükörfürdőként funkcionál.

– Olyan napozóágyakkal bővítettük a fürdő területét, ahol természetgyógyászati kezeléseket is lehet végezni, így például köpölyözni vagy masszázst végezni. A gyógyvíz, a gyógysár adott, így minden kéznél van a gyógyulni vágyók részére. A fürdő egyik legfontosabb elemét, a tükörpavilont, amit még 2016-ban kezdtünk, most fejeztük be.

László hangsúlyozza, mivel a tájba épülő elemek mind organikusan illeszkednek abba, ez azt jelenti, hogy idővel elhasználódnak. A fürdő nem egy kőépítmény, hanem egy élő, állandóan változó dolog, amely állandó odafigyelést, kisebb-nagyobb javítást igényel. A jövőben szeretnék a tavat kicsit megnagyobbítani, megtisztítani a nádtól, de azt úgy szeretnék elvégezni, ahogyan a többi munkálatokat is végezték, hogy minél kevesebbet bolygassák a puszta állat- és növényvilágát.

A GYÓGYHELY HASZNÁLATA

A kútnál különböző táblákat találhatunk, amelyeket ügyes kezű kalákázók készítettek akkor, amikor éppen nem talicskáztak, ástak, építettek vagy festettek. A táblákon olvashatjuk, mely madarak, növények őshonosak a vidéken, és azt is, hogyan alkalmazzuk a természeti kincseket gyógyírként.

A hely gyógyereje a nap és a víz együttes hatásában lakozik. A víz mozgásszervi, érrendszeri betegségek, baleseti sérülések kezelésére alkalmas, bőrbetegségeket is gyógyít. Az iszappakolás ízületi gyulladásokra jó, a kapilláris érrendszert regenerálja. A nap, a víz és a táj fensége, szépsége és nyugalma segíti a lecsendesedést, regenerálja az idegrendszert. Hagyományosan a csonttuberkulózis kezelésére, a vérképzés és a csontvelő működésének serkentésére javallott. A víz ivókúrára is alkalmas. A helyet csendben, a természetre hangolódva használjuk. A vizet fürdőnek kúraszerűen alkalmazzuk (a kúra 7, 14, 21 nap). Az iszapot kenjük magunkra, 20 percig hagyjuk magunkra száradni a napon, majd mossuk le a tóban. A tóban lévő padra 20 percre feküdjünk a reggeli vagy késő délutáni napsütésben.

A kalákáról

„A kaláka a társas munkák egyike, amelynél a közösség tagjai vagy bizonyos csoportjai (lokális, vérségi, vagyoni) tagjuknak (családjának) vagy egy községi intézménynek szívességből vagy kölcsönösségi alapon munkát végeznek, s amelynél a segítők együtt, egyszerre, társaságban, s rendszerint szórakozással (ének, tánc, mese) egybekapcsoltan dolgoznak” – áll a Magyar Néprajzi Lexikonban a kaláka szómagyarázatnál. A magyarázat szerint „a közösség bármelyik tagja akármikor visszahívhatja a megsegítettet, s az a munka visszaadását, a kalákában való részvételt kötelességének tartja. A kalákáknál éppen az önkéntes jelleg miatt kap nagy szerepet a szórakozás. A kaláka elnevezés Erdélyben és a vele határos kelet-magyarországi részeken ismeretes, s megváltozott, illetve módosult jelentésű román kölcsönszó a magyarban. A Bácskában a móva, a Nagykunságban a koceta szláv eredetű elnevezést használják. Ismert a segítség elnevezés is. Annak ellenére, hogy a kalákákhoz a munkán kívül még számos funkció tapad, a kalákák a legtermelékenyebb munkaszervezeti formák között foglalnak helyet. A közösség ugyanis a rosszul dolgozót, hanyagot megszólja, s ha nem végez jobb munkát, legközelebb nem segítik ki, nem mennek el hozzá dolgozni. Az egyes családok kalákába ezért a legmunkaképesebb, a legkülönb családtagjaikat küldik, hogy a családra ne hozzon szégyent. A kaláka szervezésének módja, a munka lefolyása, s a benne érvényesülő munkamegosztás a résztvevők feladatköre, a különböző hozzátapadó munkán kívüli funkciók a kalákát a legösszetettebb munkaszervezeti fajtává teszik. A kaláka megléte valamely közösségben a közösség egységét, bizonyos fokú homogenitását jelzi.”  Sajnos a kaláka az alföldi településeken – a házépítést leszámítva – már a múlt században kezd háttérbe szorulni, mára teljesen letűnt.

Fotók: Facebook /Zöld Galamb

A riport a Családi Kör hetilap 2019. július 4-i számában jelent meg.