A bolygón jelenleg zajló felmelegedés az ütemét és a kiterjedését tekintve is túlmutat az elmúlt kétezer év éghajlati változásain – állapította meg három frissen megjelent tanulmány – írja az MTI a BBC hírportáljára hivatkozva.

A Nature, valamint a Nature Geoscience című folyóiratokban publikált munkák szerzői 700 közvetett forrás – köztük fák évgyűrűi, korallok és tavak üledékrétegeinek elemzése – révén rekonstruálták az elmúlt két évezred éghajlati eseményeit és megállapították, hogy azok egyike sem volt globális kiterjedésű.

A kutatók szerint az általuk felvázolt hosszú távú hőmérsékletváltozások egyike sem terjedt ki egy adott időben a bolygó felénél nagyobb területre. A 950-től 1250-ig tartó középkori meleg időszakban például a Föld felszínének mindössze 40 százalékán emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet.

A mostani felmelegedés ezzel szemben a bolygó döntő részét érinti. Megállapították, hogy az elmúlt két évezred legforróbb periódusa a 20. században volt, a bolygó több mint 98 százalékát érintve. Ez erős bizonyíték arra, hogy az ember okozta globális felmelegedés nem csupán az abszolút hőmérséklet tekintetében, hanem térbeli kiterjedésében is példa nélkülinek számít az elmúlt kétezer évben.

A kutatók szerint az iparosodást megelőzően a vulkánok voltak a legnagyobb hatással az éghajlatra, a napsugárzás változásai azonban a jelek szerint nem befolyásolták a globális átlaghőmérsékletet. A jelenlegi éghajlatváltozás viszont jelentősen túlmutat a környezet természetes változékonyságán. A szakemberek ugyan nem vizsgálták külön, hogy valóban az ember felelős-e a jelenlegi klímaváltozásért, de az eredményeik egyértelműen ezt támasztják alá.

A University College London munkatársaként dolgozó Mark Maslin szerint a mostani tanulmányok nyomán a klímaváltozás tagadóinak fel kellene végre hagyniuk annak a hajtogatásával, hogy a jelenlegi globális felmelegedés egy természetes éghajlati körforgás része.