A „reménykedő doktor”, Lazar Markovics Zamenhof nem is a nyelvtudományok doktora volt, hanem szemészorvos, mégis ő alkotta meg a közös nyelvet, amellyel a bábeli nyelvzavar megoldhatóvá vált – válhatott volna, válhatna a világon.

Az első eszperantó könyv 1887. július 26-án jelent meg, ezért ez lett a nyelv születésnapja is.

Lazar Markovics Zamenhof (lengyelül Ludwik Lejzer Zamenhof) Białystokban született, ami akkor az Orosz Birodalomhoz tartozott (ma lengyel), soknemzetiségű város volt, így az orosz, lengyel, német, zsidó nyelvhasználat arra vette rá a szemészorvost, hogy elgondolkodjon, talán békésebb életközösséget lehetne kialakítani egyetlen nyelv használatával.

Zamenhof apja ugyan nyelvtanár volt, fia munkásságáról mégsem volt túl nagy véleménnyel, az első közös nyelv leiratát és jegyzeteit egyszerűen eltüzelte. Ez tíz évvel vissza is vetette Zamenhof lelkesedését, szerencsére azonban nem végleg, és így 1887-ben megjelenhetett az első eszperantó tankönyv.

Az Unua Libro című könyvben Zamenhof három célt tűzött ki: könnyen és gyorsan lehessen tanulni, elterjedten használják és világszerte használják. Fontos hangsúlyozni, hogy az eszperantónak soha nem voltak olyan céljai, hogy más nyelvet helyettesítsen vagy eltöröljön. A Lingvo Internacia (nemzetközi nyelv) elnevezés Zamenhof ötlete volt, de nem jött be, az említett könyvet ugyanis Doktoro Esperanto (reménykedő doktor) álnéven jelentette meg, így az általa kitalált nyelvre is inkább az esperanto ragadt rá.

Hivatalos nyelvként egyik ország sem fogadja el, de több országban is hivatalos oktatásban van. Ez azt jelenti, hogy a többi nyelvhez hasonlóan kialakult és szabályozott oktatási rendszere van, ugyanúgy lehet nyelvvizsgát tenni belőle, mint a többi nyelvből és elfogadják az iskolákban, egyetemen, mint idegen nyelvet.

Az ENSZ nemzetközi nyelvként ismeri el, a Wikipédián lehet ezen a nyelven is keresgélni, létezik eszperantó Facebook, és a Google is befogadta, hivatalos fordítóprogramja 2012 óta könnyedén elbír az eszperantó szövegekkel. Az Európai Bizottságban rendre felmerül, hogy akár kizárólagos nyelvként is használhatná az Unió.

Sajnos az eszperantó nem lett igazi világnyelv – az angol „lenyomta” –, viszont a legtöbb ország élő nyelvként ismeri el. Kritikusai azzal érvelnek, hogy közös nyelv csak közös kultúrán alapulhat és ez nincs meg az eszperantó esetében. Ez nem igazán gátolja az eszperantót abban, hogy terjedjen; a világon egyre többen tanulják, ami nemcsak annak tudható be, hogy gyorsan kell a diplomához egy nyelvvizsga bizonyítvány, hanem egyes országok kormányai is támogatják elsajátítását. Kínában például kimondottan szeretik, de Brazília is sok (ha nem a legtöbb) eszperantistával büszkélkedhet. Jugoszláviában is erős volt az eszperantó mozgalom, maga Tito is beszélte a nyelvet.

Nyitóképünkön az első eszperantó tankönyv első orosz kiadása 1887-ből, és az Eszperantó mozgalom lobogója