A Magyar Nemzeti Tanács nyolcadik rendes ülését július 31-én, szerdán, 10 órai kezdettel tartják meg, amelyen az MNT tagjai többek között arról is döntenek, hogy a szétválás után mind a négy zentai általános iskola, vagyis a Stevan Sremac (November 11., korábban Dózsa), a Petőfi Sándor (Emlékiskola), a Thurzó Lajos, valamint a tornyosi Tömörkény István Általános iskola a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségű státust kapjon. Az MNT minden bizonnyal egyhangúlag támogatja majd ezt a javaslatot.

Az ülés elején az MNT tagjai a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány megalapításáról szavaznak, utána pedig megválasztják a birkózóakadémia igazgatóbizottságának tagjait is.

Magyarkanizsai birkózóakadémia: Bálint Zoltán lesz az igazgató

A magyar kormány által jóváhagyott eszközökből épül fel, és a tervek szerint azokból is fog működni a 2720 négyzetméteren létesülő objektum, melyben helyet kap egy 800 négyzetméteres birkózó csarnok, egy 49 személy elszállásolására alkalmas kollégium, valamint más tartalmak is – harangozták be kedden délelőtt Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Magyar Nemzeti Tanács székházában megtartott sajtótájékoztatón.

Laták István, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője és Pásztor István, a VMSZ elnöke

Ahogy arról már beszámoltunk, a magyarkanizsai birkózóakadémia igazgatója Bálint Zoltán, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke lesz, az igazgatóbizottságba a Magyar Nemzeti Tanács egy tagot nevezhet (a másik kettőt a magyarkanizsai önkormányzat, valamint a Kozma István Magyar Nemzeti Birkózóakadémia adja), ő pedig nem más lesz, mint Laták István, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője, akinek az életrajzából kitűnik, hogy „számos világversenyről tudósította a Magyar Szót. Írásai szinte minden rovatban megjelentek, de sport jellegű témáit a Napló című közéleti hetilap is közölte. Teljesítményét anyalapja 2018-ban azzal ismerte el, hogy az év újságírója lett. Jelenleg is a sportrovat és a Sportvilág szerkesztője, novellái pedig az Előretolt Helyőrség című irodalmi mellékletben jelennek meg.”

A felsoroltakon kívül a Magyar Nemzeti Tanács nyolcadik rendes ülésén még 29 napirendi pont szerepel, többek között a végrehajtó bizottság által meghozott, a magyar nyelvű könyvek kiadásával, valamint a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályokkal kapcsolatos döntéseknek a jóváhagyása.