Hivatalosan megkezdődött szombaton a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány Magyarországon. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző ötvenedik napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.

A hivatalos kampányidőszak kezdetére vonatkozó szabályozást az idő túlhaladta, ma már gyakorlatilag szinte folyamatos, választástól választásig tartó versengés folyik, több párt már jóval korábban bejelentette részvételét, bemutatta jelöltjét. A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria következetes gyakorlata szerint csak a hivatalos kampányidőszakban végzett politikai tevékenység számít kampányolásnak, ezekkel kapcsolatban lehet a választási szervekhez fordulni. A kampányidőszakon kívüli szórólapozás, plakátolás, a választók közvetlen megkeresése nem tekinthető kampánytevékenységnek.

A jogszabály szerint kampánytevékenységnek minősül minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés.

Nem minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától, továbbá az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk szerint végzett tevékenysége. A választási kampány végéig a pártok engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is fel kell tüntetni impresszumszerűen a kiadó adatait, így a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét is.

A választási eljárási törvény szerint a kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy ezt magántulajdonú ingatlanon, építményen, oszlopon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet.

Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül. A jogszabály tavaly év végi módosulása következtében már nem lehet például villanyoszlopokon a tulajdonos engedélye nélkül plakátot elhelyezni, és tiltott az útra, járdára felfújt hirdetés is.