Benövi a fű az útjelző táblát, a helységnévtáblát. A bokrok olyannyira megbokrosodtak az út mentén, hogy gépkocsival nem lehet úgy áthajtani utcán, hogy az ágak össze ne karcolják a festéket. A játszótér használhatatlan, mert hónapok óta nem vágták le a füvet. Ismerős? Melyik településről van szó?
Természetesen Szabadkáról. És Zentáról, Moholról, Adáról, Topolyáról, Óbecséről és még sorolhatnám egytől egyig a településeket, ahol magam voltam szemtanúja, vagy a közösségi oldalakon láttam ismerőseim képeit hasonló megjegyzésekkel. Mindent benő a fű, a természet átveszi az uralmat nemcsak a település határában, de a településen belül is. Benövi a szemetünket, amiket szétdobáltunk az utcán, az építési törmeléket, amit leöntöttünk az út mentén, a megunt, kiselejtezett berendezéseinket, amiket a hozzánk legközelebb lévő utca végében hagytunk. Lehet, nem is olyan nagy gond, hogy senki sem végzi a dolgát.
Mintha mindenki arra várna, hogy majd valaki helyette elvégzi a munkát. Azok, akik fél lábbal és fél szívvel már egy másik országban vannak, azok talán arra várnak, hogy reális áron értékesíteni tudják az itteni ingatlanjukat, és majd a ház következő gazdája lenyírja a füvet, megmetszi a fát, amelynek a lombjától nem látni be az útkereszteződést. Ők már nem szedik össze az utcán a mások által eldobált szemetet, nem javítják meg a játszótéren az eltörött hintát, és nem vágják le a bokor ágát, amibe nap nap után beleakad a babakocsi, miközben bölcsibe tolják a gyereket. Majd megteszi az, aki itt marad – gondolják.
A jelenlegi rendszerben foglalkoztatott közművek vezetői és dolgozói lehet, úgy vélik, távol vannak még a választások, akkor majd úgyis bele kell húzni a munkába, addig meg lehet nézni, ahogy más dolgozik (vagy éppen, ahogy más sem dolgozik), és számolni, hány nap van még hátra a fizetés napjáig vagy a nyugdíjba vonulás időpontjáig. Ha meg dolgozni kell, akkor azt úgy végzik el, hogy nehogy véletlenül újra rájuk legyen bízva hasonló feladat. Lásd a szabadkai helyi önkormányzati választások előtt beígért lehető legrövidebb, Jug Bogdan utca leaszfaltozását, amit úgy végeztek el, hogy az út menti szemetet, pillepalackokat, ágakat, köveket nem tisztították el, csak széttúrták, és arra ráhúzták az aszfaltot; annak mentén most is ott virít a szemét.
De az is lehet, ahogyan télen meglepi az illetékes közvállalat dolgozóit az, hogy hull a hó, nyáron is éppoly meglepetéssel állnak az a tény előtt, hogy nő a fű, burjánzik a természet. Egyszerűen nem tudom a választ, nem tudom az okát annak, hogy miért történik mindez, és miért engedjük mindezt meg. Hiszen a miénk is. Nem?
A miénk a helységnévtábla, hiszen büszkék vagyunk a településre, ahol születtünk, ahol élünk. A miénk az útjelző tábla is, mert minket figyelmeztet, a saját magunk és családunk testi épségét szolgálja a közlekedés során. Miénk az utca is, amit vagy leaszfaltoznak, vagy sem, mi használjunk, mi lakunk benne. A miénk a játszótér is, ahol a gyermekeinknek kellene játszaniuk és felnőniük. Gondolom, a közvállalatok dolgozói is laknak valahol, közlekednek és nevelnek gyermekeket.
A miénk a tér, a miénk a munka és a feladat. Nem elég megosztani a közösségi oldalakon a gondot, tegyük meg a dolgunkat! Vágjuk le a burjánzó füvet, tisztítsuk meg az esőárkokat, szedjük össze a szemetet, és éljünk mindig a szavazati jogunkkal!
