Konc Edvárd és Lidija Vunjak éveken át élt egy lakásban, mely tisztázatlan körülmények között égett le. Egy ideig a szabadkai vasútállomás vagonjaiban húzták meg magukat, majd a Golgota gyülekezet csantavéri házában kaptak ideiglenes menedéket. Mindketten szeretnének dolgozni, azonban olyan akadályokba ütköznek, amelyeket önerőből nem tudnak áthidalni.
Kalandos, ugyanakkor szomorú Lidija Vunjak és Konc Edvárd élettörténete. Edvárd topolyai, Lidija pedig szekerényi (Sefkerin) származású. Lidija a pünkösdi felekezet teológiai főiskoláján szerzett oklevelet, kezdetben a pünkösdi, később a pravoszláv egyházban dolgozott, ugyanis középiskolai szakmájával, közigazgatási technikusként nem tudott munkát kapni. Edvárd tizenhét éven át a topolyai öntödében, később a távfűtő művekben dolgozott. Utána korábbi feleségével alapított céget, de miután elváltak, Edvárd a tengeren vállalt munkát. Édesanyja halálát követően költözött Újvidékre. Lidija pedig férje halála után ment a tartományi székvárosba, itt ismerkedtek össze, és azóta alkotnak ők ketten egy párt. Újvidékről a dél-bánáti Ópáva községben található Szekerénybne (Sefkerin) költöztek, ahol négy éven át, tavaly augusztus 13-ig éltek, amíg ki nem gyulladt a lakás, melyben laktak. Azóta gyakorlatilag hontalanok.
– A faluban, lakhelyünktől nem messze épp egy motorostalálkozó volt, ahol biztonsági őrként dolgoztam. Hallottuk, ahogyan felrobbant a lakás. Nagyon hirtelen történt, és furcsa, hogy a környező lakásokban semmilyen kár nem keletkezett, a miénk pedig teljesen kiégett. Kijöttek a tűzoltók, a tüzet eloltották, de a lakásból semmi sem maradt – mesélte Edvárd. Lidija hozzátette, hogy a tűzben mindenük odaveszett: ruháik, bútoraik és emlékeik.
– A lakás megboldogult édesapám részére épült, aki orvosként dolgozott. Az ingatlan története azonban bonyolult. Amikor az épület épült, a munkavezető meghalt egy balesetben, így a földhivatalban ismeretlen személyként vezették a lakás tulajdonosát. Emiatt nem lehetett bekötni a villanyáramot. Mivel a lakásban nem volt gázpalack, arra gyanakszom, hogy valaki szándékosan gyújtotta fel, különben hogyan robbanhatott volna fel úgy, hogy még az ablakok is kirepültek. Pénzünket bankszámlán tartottuk, így a lakásban az esetleges rablók nem találhattak semmilyen különösebb értéket – mondta Lidija.
A lakástüzet követően a szociális gondozó a helyi közösséggel karöltve azonnal elhelyezte a párt egy családnál, ahol azonban a családfő súlyos mentális beteg, ezért onnan rövidesen elköltöztek. Ezzel egyidejűleg Ópáva (Opovo) község egyik hivatalnoka a pár elmondása szerint valósággal elkezdte üldözni őket, ugyanis az illető már évekkel korábban szerette volna a saját fiát beköltöztetni a szóban forgó lakásba. Lidija, amikor egészségügyi könyvecskéjét akarta hitelesíteni, kiderült, hogy munkásként be van jelentve egy cégnél, a Szekerénytől ötven kilométerre található Antalfalván (Kovačica), ahol ő soha nem járt. Nevével és személyes adataival való visszaélés miatt a rendőrségen feljelentést tett, de az ügy végül úgy zárult, hogy a felügyelők azt mondták neki, adminisztrációs hiba történt. Ezt a magyarázatot Lidija nem fogadta el, és az ügyészséghez fordult, ahonnan azonban a mai napig nem kapott semmilyen választ. Lidija ugyanis emiatt nem jogosult sem szociális, sem munkanélküli segélyre. Az esetet tovább bonyolította, hogy a nő személyes adataival a szóban forgó lakásba egy fiúgyermek is be volt jelentve, holott ő soha nem szült gyermeket. A történtek után Edvárdnak, aki Szekerényben a helyi közösség megbízásából a parkot gondozta, felmondtak, a lakást pedig árverésre bocsátották, ezért a pár megindult Szabadka irányába, hogy új életet kezdjen.
– Két hétig a szabadkai vasútállomáson vagonokban laktunk, amíg nem szereztünk tudomást a csantavéri Golgota gyülekezetről, melynek vezetője, Varga Tibor befogadott minket, így ideiglenesen itt vagyunk, amíg nem találunk magunknak valamilyen munkát – mondta Lidija.
Edvárd is a saját bőrén érezte az üldöztetést, ezért tartotta indokoltnak, hogy elmeneküljenek Szekerényből.
– Összepakoltunk, hogy majd megindulunk Magyarországra, de nem sikerült kijutni, mert annyi pénzünk már nem volt. Továbbra is az a tervünk, hogy valahol letelepedjünk és dolgozzunk, mert nem szeretnénk senkinek sem a terhére lenni, és értéktelennek sem szeretnénk érezni magunkat. Bármilyen munkát elvállalnánk. Minden dokumentumunk megvan, viszont az egészségbiztosításunk hamarosan lejár, ezért kellene most már sürgősen valami megoldást találni.
A pár már négy hónapja van Csantavéren. Hiába próbáltak meg munkát keresni vagy külföldre menni, mindig akadályokba ütköztek, leginkább azért, mert személyi igazolványuk a szekerényi lakcímre szól, Csantavéren pedig nem tudnak kihez átjelentkezni. Edvárd elpanaszolta, hogy amíg volt pénze és állása, addig úgy érezte, tartozott valahová. Így például a Szerb Haladó Párt rendezvényeire is mindig elment, amikor hívták, hogy csinálja a tömeget, eljárt szavazni, azonban, miután bajba kerültek, már semmilyen segítséget nem kaptak a párttól.
Mindazok, akik bármilyen módon segíteni tudnának a párnak, Konc Edvárddal a 064/476-18-93-as telefonszámon léphetnek kapcsolatba.
