Lassan nem múlik el hét anélkül, hogy ne érkezne iskolai erőszakkal, bántalmazással kapcsolatos hír valamely szerbiai városból. A kortárs erőszak egyre súlyosabb méreteket ölt, egyre sűrűbben jelentkezik, s egyelőre úgy tűnik, az illetékes szervek nem tudják megakadályozni, visszaszorítani a gyerekek közötti erőszakot.

Nem hivatalos, rendőrségi berkekből származó információink szerint szeptember 25-én Zentán a Stevan Sremac Általános Iskolában (korábban November 11. Általános Iskola) kortárs erőszak történt. A tanintézménybe nemcsak ennek az iskolai diákjai járnak az új tanév kezdete, vagyis szeptember 2. óta, hanem a felújítás alatt álló Thurzó Lajos Általános Iskola tanulóinak egy része is ebben az intézményben tanul.

A Szabad Magyar Szó értesülései szerint éppen az említett iskola, vagyis a Thurzó Lajos intézmény diákjai körében történt az incidens. Információink szerint néhány, sajátos nevelési igényű hetedik osztályos tanuló a nagyszünetben bement az ötödik osztályba, ahol szintén sajátos nevelési igényű diákok tartózkodtak, majd egyikük az ötödikes kislánynak elhajította a tolltartóját, felrúgta a táskáját, szétdobálta a tanfelszerelését, csúfolta, majd a haját húzta, és hasba is rúgta.

Meg nem erősített információk alapján az egyik erőszakoskodó lehúzta a nadrágját, s ugyanezt kérték az áldozattól, felszólítva, ha nem teszi meg, akkor megverik. Az ötödikes lány végül megtört, és levetkőzött, majd mivel csöngettek, a hetedikesek elhagyták az osztályt, a kislány pedig felöltözött és sírt (a hírek szerint egy ötödikes osztálytárs is részt vett a lány elleni erőszakban, a többiek pedig szótlanul nézték végig az incidenst).

Nem hivatalos forrásokból úgy értesültünk, hogy az iskola a történteket jelentette a helyi rendőrségnek, s az érintett gyerekeket az illetékesek ki is hallgatták, de egyelőre nem tudjuk, milyen folytatása és következménye lesz a történteknek.

Törökkanizsa, négy nappal a kiskorú meggyilkolása után

Az eset az iskolai erőszak első és második fokozatát is magába foglalja, azon belül is a fizikai (tanfelszerelés rugdosása, pofozás, ütés), a lelki (kicsúfolás, fenyegetés), a szociális (kihasználás) és a szexuális erőszakra (vetkőztetés) jellemző tettek is fellelhetőek az incidens során.

A Szabad Magyar Szó ezzel az írással nem pálcát tör az elkövetők feje felett, és pontosan ezért nem is közöltük sem az áldozat, sem az elkövetők neveinek kezdőbetűit. A célunk, hogy ráébresszük az illetékes szerveket, a szülőket, ha rövid időn belül nem lépnek, akkor az erőszak tovább nő majd, és egyre sűrűbben és valószínű, súlyosabbak is lesznek a korosztályos erőszak következményei.

A tizenhét éves törökkanizsai Barna Martin meggyilkolásáról a hírt elsőként a Szabad Magyar Szó közéleti hírportál közölte. A gyilkossággal kapcsolatban napokon át némák maradtak a hivatalos szervek és a média. Martin gyilkosai nem először viselkedtek erőszakosan, erről az egész település tudott, de senki sem reagált időben.

Igor Jurić nyilvánosan is szólt az esetről a múlt hét végén Közbiztonság és felelősség címmel Szabadkán megrendezett konferencián. Jurić a törökkanizsai gyilkossággal kapcsolatosan rámutatott a falubeliek, de az egész társadalom felelősségére:

– Minden egyes törökkanizsai polgár, akivel erről az esetről beszéltem azt állította, tudták, hogy ezek a fiatal személyek milyen erőszakosak. Mindenki azt várta, hogy valaki reagáljon. Én pedig azt kérdeztem, hogy mit tettek ők annak érdekében, hogy ez a szörnyűség ne történjen meg? Nem elég csak ujjal mutogatni! Úgy vélem, nagyon fontos, hogy mindannyian reagáljunk abban az esetben, ha szükség mutatkozik arra. Csak akkor várhatjuk el, hogy a társadalmunk jobb és veszélytelenebb legyen, ha mindannyian teszünk érte, ha mind hozzájárunk ahhoz, hogy a környezetünk biztonságosabb legyen. Egy társadalom részére nincs nagyobb tragédia egy gyermek elrablásánál, megerőszakolásánál, életének kiontásánál. Ezzel mindenki tisztában van, de a kötelezettségeinkkel ezzel kapcsolatosan kevésbé. Az állam már sokat tett Tijana törvényének meghozatala alkalmával annak érdekében, hogy gyermekeink számára biztonságosabb légkört teremthessünk az élethez, de még többet is tehet – mondta Igor Jurić.

Nyitóképünk illusztráció

Törökkanizsai gyilkosság: Az erőszak nem magánügy