Huszonöt éve történt, hogy a szabadkai városházáról levették azt a hetvenkilós ötágú csillagot, amelyet 1949-ben helyeztettek oda német hadifoglyokkal. A csillag eltávolítása után két nappal már újra kereszt díszítette az épületet. Mennyi is az a 25 év? Sok? Kevés? Attól függ, ki méri, és milyen léptékben. Mi is történt 25 éve, vagyis 1994-ben? Például 25 éve még Jugoszláviának hívták ezt a részt, ahol most élünk, bár már nem „az” a Jugoszlávia volt. Még mindig tart Szarajevó ostroma, február 5-én egy gránáttámadás következtében a városi piacon 68 szarajevói polgár vesztette életét, Szabadkától csak 350 kilométerre.
A hágai Nemzetközi Törvényszék ebben az évben emel első alkalommal hivatalosan vádat a délszláv háború során elkövetett bűncselekmények miatt. A vádlott Dragan Nikolić, egy boszniai szerb fogolytábor volt parancsnoka. 1994 elején leállítják a fedezet nélküli készpénzkibocsátást, és bevezetik az 1:1 arányban a német márkához kötött „szuperdinárt”, így egy hetilap, mondjuk, a Családi Kör vagy a Szabad Hét Nap – amely beszámolt a „csillaghullásról” – egy dinárba került. Ezt megelőzően 1993. október 1. és 1994. január 24. közötti időszakban 5 billiárd százalék volt az infláció. Amerika elnöke, Bill Clinton történelmi beszédet mond a berlini Brandenburgi kapu keleti oldalán. Kijelenti, hogy Európa megosztottságának ideje a berlini fal ledőlésével végleg lejárt. Az utolsó orosz csapatok is elhagyják Észtországot, és ezzel befejeződik kivonulásuk a három balti államból. Augusztus utolsó napján elhagyja Németországot az utolsó exszovjet katonai csapat, amely az NDK területén állomásozott. Szabadkán pedig szeptember 16-án leveszik a csillagot a városháza tetejéről.
A szecessziós városházát a csillag előtt is kereszt díszítette, amelyet 1910. augusztus 20-án helyeztek el annak tornyán. Sokkal visszafogottabbra sikerült a toronydísz, mint amilyenre az épület tervezői, Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek tervezték. A régi városi székházon is kereszt állt már, a Szabad Hét Nap 25 évvel ezelőtti történelmi visszatekintésében az olvasható, hogy az még mindig megtalálható az új városháza padlásán. Tehát nem az került fel az impozáns, új épületre. De az sem, amelyet az épület tervezői megálmodtak. „Noha ismerték a régi székház jelképeit és a város katolikus jellegét, a torony csúcsára egy saját leírásuk szerint »nagy csillagot« terveztek (amely nekem – a ZS. T. iniciáléval ellátott cikk írójának megjegyzése szerint – inkább a napra hasonlít). Hogy mi volt a döntő ebben az elhatározásukban: zsidó származásuk-e, vagy a szabadkőművességhez oly közel álló, haladó gondolkodásuk, ma már nagyon nehéz lenne eldönteni. Elképzelésük szilárdságát bizonyítja, hogy a városházával párhuzamosan tervezett palicsi épületegyüttes tornyaira is ezt a megoldást irányozták elő. Itt elképzelésük meg is valósult, de az idő viharát csak a víztorony csúcsán állta ki a jelkép, ahol ma is látható.”
Kereszt vagy monstrum?
A Szabad Hét Nap írása szerint a keresztényszocialista Bácskai Napló folyamatosan cikkezett az építészek elgondolása ellen, bevonva a papságot és az akkori tanácsnokokat. A kereszt 1910-ben készült el, a kész munkát a városháza udvarán állították ki, és újabb személyeskedésbe torkolló vita lángolt fel körülötte. A Bácskai Napló szerint egy monstrum, Jakab viszont elégedetlen a kereszt leegyszerűsített voltával. „Különösen azzal nem értett egyet, hogy a keresztet megnyújtották, a rózsákat a végen és a bokorszerű elemeket az alapzatnál, valamint a kört a szárak kereszteződésénél elvékonyították.” A cikk szerint változtattak kicsit a díszen Jakab befolyására, valamint a városháza átadását megelőzően újraaranyozták azt, és a vita is lassan elcsendesedett a kereszt körül. Ezek után a toronydísz a következő 39 éven keresztül a helyén maradt. A háború utáni változások azonban megpecsételték a sorsát. Két részletben került le a dísz, 1949. április 22-én levették a keresztet, majd három hónapra rá a címert is. A munkálatokat vezető mérnök és a munkások is valószínűleg német hadifoglyok voltak, de ezt akkor nem így mondták, hangsúlyozták, hogy a munkálatokat önkéntes alapon végezték. Ez a kereszt viszont, amely a városháza átadása előtt akkora vitát keltett, eltűnt (a Magyar Szó 1994-es közlése szerint), méghozzá „az elmúlt években”, éppen ezért új keresztet kellett készíteni. A jelkép körül azonban akkor is gondok akadtak, hiszen az új keresztet megáldó egyházi vezetők sorából hiányzott a pravoszláv egyház képviselője, Irinej Bulović bácskai pravoszláv püspök, és ezt minden egyes akkor keltezett, magyar nyelven írott újságcikk hangsúlyozta. Saját maga helyett nem küldött senkit, az ökomenikus istentisztelet keretében azonban pravoszláv imát is mondtak a kereszt felszentelését végző papok.
Kihagyta a fia esküvőjét
A Családi Kör hetilap Ezt is megértük! című, 25 évvel ezelőtt közölt cikkéből kiderül, hogy szeptember 15-ére tervezték a csillag leszerelését, amiben lett volna valamiféle történelmi apropó, hiszen 82 évvel azelőtt, vagyis most pontosan 107 éve „országos ünnep keretében” avatták fel a székházat. De 15-én óriási vihar volt. „Múlt csütörtökön nem is esett, hanem szakadt az eső, fújt a szél” – írta Soltis Gyula –, így másnap, 16-án került le a csillag a városházáról, és már 18-án, vasárnap fel is került az új kereszt. A korabeli jelentések szerint nagy volt a tömeg azokban a napokban a szabadkai városháza körül, a vasárnapi keresztállításra is több százan gyűltek össze. A tömegben ott volt friss házasként Bozsik Lóránt is újdonsült menyasszonyával, Andreával és édesanyjával, Irénnel. A többséggel ellentétben ők végigizgulták az eseményt, mert 102 méter magasban fenn volt a családfő, Bozsik Ferenc, valamint az idősebbik fiú, Bozsik Róbert is. A két fiú már nem él, Róbert az idén tavasszal hunyt el, a nyolcvanéves Bozsik Ferenc tanár, szobrász és felesége azonban még tudott fogadni a szabadkai otthonukban és mesélni a 25 évvel ezelőtti történelmi pillanatról.
A két fiú gyászszalaggal díszített képe egy kisasztalon, mellette egy csokor virág – ez fogad a bejáratnál. Az idős emberek meséjét átszövi a fiaik hiánya, szinte minden esemény, amelyet érintünk, fájdalmas seb, mert a fiúk aktív részesei voltak a 25 évvel ezelőtti történéseknek. Irén még pontosan emlékszik a nagy viharra, amely miatt csúsztak a csillag leszerelésével. Hát, hogy is ne emlékezne, hiszen másnap nagy esemény történt a családban, a fiatalabb fiú, Lóránt Budapesten megnősült. Ahogy mesélik, Ferenc a kereszt miatt nem tudott jelen lenni az eseményen.
– Nem tudott eljönni Budapestre, mert le kellett venni a csillagot, utána meg feltenni a keresztet. Csak én voltam az esküvőn – meséli Irén. Az idősebb fiú, Róbert már 30 éves volt, akkor nem mehetett olyan könnyen át katonaköteles férfi a határon, maradt itthon az apjával, segített neki. Mi meg rohantunk hajnalban haza, hogy délelőtt tízre itthon legyünk, amikor a püspök megszentelte a keresztet. Nagy tömeg volt a városháza körül, gyönyörű ünnepséget tartottak. Vannak róla valahol képeink is, de ki tudja, hol – meséli Irén.
Nem testnevelés-, hanem fizikatanár
Mikor arról faggattam az idős tanárt, hogy nem félt-e a százméteres magasságban, büszkén rázta meg a fejét, és azt mondta:
– Nem, én szertornász voltam! Nem féltem, honnan féltem volna. Már kisgyerek koromban is imádtam fára mászni.
A korabeli cikkek között találtam egy rövid írást Bozsik Ferenc nevével ellátva, ebben pontosítja a személyével kapcsolatosan megjelent téves adatokat. Valamelyik újságban azt írták róla, hogy testneveléstanár, bizonyára, mert az újságíró úgy vélte, csak a testneveléstanárok vannak olyan jó kondícióban, hogy a városházára másszanak. Pedig Ferenc nem először volt azon a bizonyos történelmi napon ott fenn a magasban. 1973-ban már járt fenn, napokig dolgozott a városháza tetejének restaurációján, akkor ismerkedett meg Bálint Péter magánvállalkozóval, aki 1994-ben is vezette a munkálatokat. A munkát pályázat alapján nyerték meg, és ahogy az idős házaspár visszaemlékszik, Ferenc pályázata volt a legalacsonyabb összegű – így kapta meg pont ő a munkát 1973-ban. Ferenc és Irén emlékeiben úgy maradt meg ez az esemény, hogy sokat vártak a munkálatokért járó pénzre, és mire az megjött, már felét sem érte, mint amennyiben megegyeztek.
Soltis Lajos újságíró a Család Kör korabeli cikkében csak úgy fogalmaz Bozsik Ferencről, hogy a „toronyspecialista” fizikatanár. Irén viccesen hozzáteszi, a tanár, aki órák után a városháza tetejére járt hegeszteni. 1994-ben pedig felkérték, hogy segítsen Bálint Péter vállalkozónak és a munkásainak.
A művész, aki a városnak alkotott
– Nem mindenki jut oda föl. Nekem sikerült, mégpedig elég sokszor. Örülök, hogy engem választottak erre a feladatra. Voltak olyanok is, akik szerettek volna lelökni engem onnan. Nagy volt a féltékenység, hiszen nem minden nap történik ilyen nagy dolog, hogy a csillagot keresztre cseréljük. Ez egy igazi kihívás volt. Megtisztelő, hogy rám esett a választás, és igyekeztem megcsinálni a munkát a lehető legjobban azzal a segítséggel, aki volt. Még mindig nehéz erről beszélni – vallja Ferenc.
A tanár tudatában volt a pillanat történelmi jelentőségének. Elmondása szerint nem volt olyan egyszerű a szimbólumcsere, ahogyan az a korabeli újságcikkekből átjön. Fenyegetések, zaklatások érték őt is és Kasza Józsefet, az akkori polgármestert is.
– Minden történésnek van valami indítéka. Talán, ha nem Kasza József lett volna polgármester, akkor nem tudtuk volna ezt véghezvinni. Ő volt az, aki azt mondta, ha elkezdtük, akkor végigcsináljuk. Pedig nem volt könnyű, mert értek bennünket fenyegetések. Engem is, meg őt is.
Mikor arról faggattam, milyen jellegű fenyegetéseket kapott, mit mondtak azok, akik zaklatták, Ferenc csak annyit árult el, hogy telefonon hívogatták éjjel, és nem mondtak semmit, inkább kérdeztek.
– Hát azt kérdezgették, miért kell ezt nekem csinálni. Miért van nekem útban az a csillag? De a végén csak belenyugodtak. Az a fontos, hogy megvan a kereszt. Úgy éreztem, hogy ez nekem is, és a gyerekeimnek is egy emlék lesz, de látja, nem sikerült, az élet elvette tőlem mind a két gyereket – mondja Ferenc elcsukló hangon.
Bozsik Ferenc agyvérzést kapott a nagy gyász közepette. Azóta nem alkot, de már türelmetlen, ahogyan a felesége fogalmaz, hiányzik neki az alkotás folyamata.
– Nem olyan könnyű az alkotást feladni, valami az embert hajtja, hogy meg kell csinálni, hogy az kell a városnak. Amit elkezdtünk, azt be is kell fejezni – állítja az idős művész.
Bozsik Péter nem csak „toronyspecialistaként” került be a város történelmébe. A fizika és műszaki szakos tanár nagy „szerelme” volt – ahogyan felesége fogalmazott – a szerszámkészítés, munkagépek, hobbigépek szerkesztése, a kibernetika. Ő az első jégvitorlás megtervezője és megalkotója. De nemcsak gépeket alkot, hanem a fafaragásban, a festészetben, a szobrászatban is kipróbálta magát. A családi ház udvarában, de benn is, az otthonuk minden egyes apró szegletében Ferenc keze munkája található – legyen az tűzzománc, dombormű, szobor vagy festmény. A Palicsi-tó partján is áll egy szobra. Ő az egyik létrehozója a szabadkai Népkör hobbi művészcsoportjának, az egykori Etno Camp Szabadkai Népi Hagyományőrző Tábor egyik alapító tagja, a Szabad Művészek Klubjának alapítója és kiállítója, számos képzőművészeti csoport és művésztelep tagja. 2000-ben elnyerte a Fafaragás Nagymestere díjat.
Hogy unokáink is láthassák
A 25 évvel ezelőtt írt cikkekből, kommentárokból az újságírók szkepticizmusa is áthallatszik, nem bízott mindenki abban, hogy a kereszt hosszú életű lesz a szabadkai városháza tornyán.
Ferencet kérdezem, hogy ő bízott-e abban, hogy ennyi ideig megmarad a kereszt, ahogyan az írásában fogalmaz, hogy „unokáink is láthassák”?
– Bíztam benne, mert a kereszt maga már egy érték volt, amikor oda felkerült – állítja Bozsik Ferenc, aki saját bevallása szerint nem hívő ember.
Az eredeti cikk a Családi Kör szeptember 19-ei számában jelent meg.
