A lakás, ahonnan elindulsz: két szoba, egy konyha, egy fürdőszoba és egy spejz, na meg egy terasz, ami az utcára néz, ahonnan látod a sarki kisboltot.
A lakás, ahonnan elindulsz. Ahol a legtöbb helyiség meleg, narancsszínűre festett. Ahol megkopott a laminát, és nem mindig jó a csengő. Ahol az ablakok nehezebben csukhatók. Ahol a wc-n ülve hallod a mögötted felépített házakban élő, szomszédok udvaraikon folytatott eszmecseréit. Ahol hallod parkolóban elterülő garázsok ajtajának, nehezen való kinyitását. Ahol feleszmélsz arra, hogy a Brantner épp most viszi el a kukákból a szemetet. Ahol a szőnyegek és a kéztörlő is narancságra. Ahol egyáltalán nincsenek környezettudatos szappan meg fogkefetartók. Sem fogkefék. Ahol a szárítógép melegít. Ahol néha megmászkosodik a plafon és akkor újra kell meszelni. Ahol felsorakoznak a minőségi árucikkek. Ahol gondosan összehajtogatott, puha és illatos, – többnyire Németországból hazakerülő – minőségi törölközők sorakoznak. Ahol a csapból lágy víz folyik a testedre.
A lakás, ahonnan elindulsz. A szeretetben és ölelésben gazdag konyhában üldögélve már hallásból pontosan tudod, hogy mikor, ki fordult be odalenn a sarkon, az ablakból pedig tisztán látod a parkolót. Ahol anyád tizenévesen faggatott. Ahol évekkel később már őszintén, és nyíltan mesélsz. Meg bőgsz. És jóízűeket eszel abból, amit szíve minden szeretetével készít, ott, ahol ilyenkor az edények halomra állnak, pont úgy, mint a mosatlan. Ahol a piskóta illata a ruhádba ég, és ahol csak forr és forr az a mindent elsöprő, „mama tésztájával” befőzött, vasárnapi húsleves. Ahol sül vagy négy-öt féle hús, amelyek szerb nevet viselnek. Karađorđevoi, meg čevap, és a pljeskavica. Ahol nem marad el a rántott hús, meg töltött fasírt sem. És a piacon vásárolt gomba. Ahol ilyenkor csak azt hallod, hogy „hozd ki a tejet a fridzsiderből” meg „Attila”. Ahol a szekrény teteje az óvodában készített, apró kis ügyetlenre formált és megrajzolt dísztárgyakkal van tele. Ahol az ebédlőt egy nagy, vaskos asztal foglalja el, hat székkel. Ahol mindenkinek megvan a helye, és ami mindenkinek helyet ad. Ahol a lerakott csempe egy helyen fel van lazulva. (szóval, ha rálépsz, pontosan hallom azt a szobából.) Ahol lehet dohányozni. Ahol összejön a család, ahol a vendégeket fogadjuk. Ahol egyszerre dolgozik a szagelszívó, meg a mixer, miközben sül a pékkifli. Ahol lehet a pénzről meg a szerelemről beszélni. Ahol olyan bátor vagy, hogy magad sem hiszed el.
A lakás, ahonnan elindulsz. Az a két szoba. Ahol sok-sok éven át együtt aludtál a tesóddal. Ahol a másik szoba nappali és háló volt egyben. Ahol mára már a falak a felnőtt fejjel kiválasztott, majd ráfestett színben pompáznak. Ahol már mind a kettőnknek saját tere van. Ahol az egyik ágy pink színű, a másik meg szürke. Ahol úgy alszol a nap bármely szakaszában, hogy csorog a nyálad, de nem sokáig, mert a kínai boltban vett redőny szinte semmit sem takar, és a fény könnyen átszűrődik rajta. Ahol az ágyneműnek megmagyarázhatatlanul „otthon” illata van. Ahol a Szegedről hazavitt pólódban alszol, de sosem túl sokáig, mert a szemben levő házak közül az egyikben a fütyülős szomszéd lakik, aki mindenhová biciklivel jár. Aztán amíg oda nem ér az adott helyre csak fütyül.
A lakás, ahonnan elindulsz mindig rejteget meglepetéseket, tele van emlékekkel, meg fájdalmakkal és örömmel. A lakás, ahonnan elindulsz általában felszerelt. A lakás, ahonnan elindulsz, mindenkit tárt karokkal vár haza. A lakás, ahonnan elindulsz tartalmaz csemegét, meg török kávét és Knjaz Milošt. De mindig van Coca-Cola és egy Schweppes is. Mert a lakás, ahonnan elindulsz az az a hely, ahol felnőttél. Ez az a lakás, ami határokon átívelve köti össze a családot. Ahol, amikor otthon vagy, napokon át a kofferból öltözöl, de nem bánod. Ahol a körülötted lakókat jól ismered és tegezed. Ahol szívesen viseled a trénerkát és vagy smink nélkül. Ez az a hely, ahol az előszobába lépve azt érzed, megérkeztél.
