Növekvőben a fiatalok körében jelentkező kortárs erőszak Szerbiában. Másfél hónap telt el iskolakezdés óta, de az iskolákban a gyermekek közötti erőszakos cselekedetek miatt egy tanárnő már betegszabadságra kényszerült, mert fejsérüléseket szenvedett, miközben szét szeretett volna választani két verekedő diákot, egy igazgatót leváltottak, mert nem jelentette, hogy az általa vezetett iskolában kortárs erőszak történt és egy tanárnő ellen fegyelmi eljárást indítottak, mert az óráján két diák összeverekedett.

Persze több kortárs erőszak is történt ez alatt az idő alatt – erről a sajtóból is értesülhetünk –, de a procedúra lassú, hiszen több intézmény is bekapcsolódik azok felderítésébe és megoldásába. Még Ana Brnabić szerb kormányfő is elismerte, a kortárs erőszak növekvőben van. Igaz, gyorsan hozzátette, nem biztos abban, hogy az erőszakos cselekedetek száma nőtt meg, vagy csak a bejelentések száma, hiszen mára kötelező lett az iskolákban jelenteni a kortárs erőszakot. „A kortárs erőszak nem új keletű dolog. Fiatal korunkban mi, mindahányan valamilyen módon résztvevői voltunk: vagy áldozatként, vagy néma szemlélőként vagy erőszaktevőként. Ez a dolog idősebb mindannyiunknál, de itt az ideje, hogy erről nyíltan beszéljünk, és beismerjük, gondjaink vannak, amelyek egyre csak növekednek” – állítja a kormányfő.

Látványos, de hatékony lépések?

A növekvő számú kortárs erőszakot látványos lépésekkel próbálja megoldani az Oktatásügyi Minisztérium – másfél hónap alatt két iskolaigazgatót váltottak le. A kuršumlijai általános iskola igazgatóját azért váltották le azonnali hatállyal, mert nem tartotta be a szabályokat, amelyeket előír az intézményekben az erőszakra, bántalmazásra és elhanyagolásra való reagálás protokolljáról szóló szabályzat, és nem értesítette az iskola vezetőségéből senki sem az illetékes iskolahatóságot arról, hogy egy elsős diákot a társa az iskolaudvaron található vízcsap alá lökött, és így vizes lett. A rendkívüli vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az igazgató nem hajtotta végre a gyermekek biztonságát és védelmét szolgáló intézkedéseket, és nem tette meg időben azokat a szükséges lépéseket, amelyeket az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény 110–113. szakasza értelmében szükséges megtenni. Az oktatási miniszter szeptember közepén leváltotta a barajevói középiskola igazgatóját is, miután videó jelent meg a közösségi hálón arról, hogy a két lány fizikailag bántalmazta egy társát.

Biljana Iđuški zombori okleveles pszichológus, bírósági szakértő, a zombori szociális központ dolgozója igen nagy problémának tartja azt, hogy azok közül az illetékes intézmények közül, amelyeknek a fennhatása alá tartozik a kortárs erőszak megfékezése és megoldása, nem tudja pontosan felmérni, mit is jelent pontosan a kortárs erőszak fogalma.

– Közös referenciakerettel kell rendelkeznünk arról, mi a kortárs erőszak, mi az előzménye, mi a következménye, milyen mechanizmusok vannak a hátterében. Közös tervet kell kidolgozni, hogy mi a teendő azzal a gyermekkel, aki kortárs erőszakot követ el, mi történjen a szenvedő alannyal, valamint az erőszak néma szemlélőivel. Legtöbbször úgy vélekedünk, ez a gyermekekre tartozik, hogy csak összevesztek, semmi komoly nem történt, és majd magától megoldódik a helyzet – meséli tapasztalatait a pszichológus.

Csak erőfitogtatás?

Ez történhetett a közelmúltban Zentán a kortárs erőszak megítélése alkalmával, amikor az érintett diákok igazgatója erőfitogtatásnak titulálta az erőszakot. A Magyar Szónak nyilatkozva Tandari Ferenc, a Thurzó Lajos Általános Iskola megbízott igazgatója elmondta, hogy az „ügyet még azon a délutánon vizsgálni kezdték, majd hozzátette, a kihallgatások után úgy látják, inkább erőfitogtatás, fölényeskedés történt, mint erőszak: a sajátos nevelési igényű hetedik osztályból két fiú és egy lány az ötperces szünetben átment a szintén sajátos nevelési igényű ötödik osztályba, és ott belekötöttek az egyik kislányba. A táskáját elkezdték rugdosni, a hetedikes lány állítólag megfogta az ötödikes lány haját, ráncigálni kezdte, majd az egyik fiú fenyegetően azt mondta neki, hogy tolja le a nadrágját, ő ezt megtette, valamelyikük még bele is rúgott a lányba. Mindez az alatt az öt perc alatt történt, amíg a tanárok váltották egymást. Az ügy vizsgálata azonnal elkezdődött. A pszichológus kihallgatta őket, majd a szülők jelenlétében az iskola erőszakellenes bizottsága is, és a két jelentés birtokában az ügyet a rendőrségnek is átadtuk. Én személyesen is beszéltem a sértett édesanyjával, aki elmondta, hogy a kislánynak nem lett semmilyen sérülése, ám azóta is foglalkozik vele a pszichológus, hogy fel tudja dolgozni a történteket – magyarázta Tandari Ferenc, hozzátéve, a bántalmazóknál még tart az úgynevezett átnevelési időszak” – közli a napilap.

„Sok bába közt elvész a gyerek”

Biljana Iđuški, aki a Közbiztonság és felelősség címmel Szabadkán megrendezett konferencián a kortárs erőszak témakörében szólalt fel, elmondta, nemcsak az a gond, hogy az illetékes intézmények nem ismerik fel az erőszak formáit, vagy elbagatellizálják a történteket, de sem megelőzni, sem kezelni nem tudjuk még azt hatékonyan:

Biljana Iđuški: A büntetés sokszor nem megfelelő mértékű

– Létezik erre vonatkozó törvény és számos szabályzat, amellyel a gyermekeket védjük a bántalmazás és az elhanyagolás ellen. Van egy csomó kezdeményezés is arra vonatkozóan, hogyan előzzük meg a kortárs erőszakot, hogyan tegyük iskoláinkat erőszakmentessé: ilyen az Iskola erőszak nélkül akció is. A kortárs erőszakot illetően minden egyes intézményünk kiveszi a részét az erőszak megelőzéséből: a bíróság, ügyészség, rendőrség, szociális központok, egészségügy, iskolák. De amint látható, nem kristályosodott ki, milyen módon valósulhatna meg az intézmények közötti együttműködés. Mert mi történik nálunk? Az együttműködési stratégiáink legtöbbször bilaterálisak – vagyis csak két intézmény között köttettek meg. Így együttműködnek az iskolák a szociális központokkal, az iskolák a rendőrséggel, a szociális központok a rendőrséggel stb., de mindezen intézmények nincsenek mind összeköttetésben a koordinált és egyidejű reakció érdekében, nincs egyértelmű forgatókönyv arra az esetre, ha erőszak történik, kinek kit kell értesítenie arról. Egyetlen intézmény keretében is léteznek információs blokádok, így például egy iskolán belül sem jut el időben a megfelelő, kellő mennyiségű információ minden egyes személyhez, akiknek arról tudniuk kell (igazgató, osztályfőnök, pedagógus, a kortársi erőszakellenes iskolai csoport). Nálunk, a szociális központban is előfordul, hogy az információ nem kering elég gyorsan, valakit nem értesítenek, aki viszont fontos láncszem ebben az esetben – vall a pszichológus azokról a gondokról, amelyekkel azok az intézmények szembesülnek, akiknek reagálniuk kell a kortárs erőszak alkalmával, és hozzáteszi, a legfontosabb, hogy a gyermekeket meg kell védeni az eredménytelen, hatástalan intézményektől.

A szociális központ munkatársa hozzáteszi, a gyakorlatban az intézmények nem tudják, kinek mi a pontos feladata, éppen ezért nem mindenki reagál a megfelelő időben és a megfelelő módon:

– Annak ellenére, hogy a szociális központok több esetben koordinációs feladatot látnak el több intézmény között – főleg, ha családi erőszakról van szó –, a kortárs erőszak esetében ez nem így van, még ha ez a viselkedés legtöbbször családi problematikát rejt. A gyakorlatban nem egyértelmű, kinek kellene a kortárs erőszakot megfékező csapatok munkáját koordinálni, valamint a munkát elvégezni ehhez kapcsolódóan A gyakorlat azt mutatja, jó, hogy meghozták a törvényt a családon belüli erőszak megfékezésére, és ennek a megfékezésében egészen jól működik a rendszer, nem látom okát, hogy ez miért ne működhetne ilyen módon a kortárs erőszak esetében is. Ilyenkor legtöbbször az iskola és a rendőrség van bekapcsolva, a szociális központok csak esetenként, az egészségügy pedig csak akkor, ha valaki egészségügyi ellátásra szorul.

Beszűkült látásmód jellemző

Ahogyan az egész társadalomra jellemző, ez a védelmi mechanizmus is nehézkesen, bürokratikusan működik, aminek a levét a gyermekek isszák meg:

– A beszűkült látásmód jellemző. Amikor kortárs erőszak történik, akkor olyasmivel foglalkozunk, ami másodlagos: hogy az iskolában történt, vagy azon kívül, az elkövető elmúlt már 14 éves, vagy még nem – és ezek alapján teszünk lépéseket. Valójában nem ezek a dolgok a fontosak, hanem az, hogy mi történt, és min ment keresztül mind az áldozat, mind a kortárs erőszakot elkövető gyermek. Hosszú a reakcióidő, amíg valójában történik valami, amíg a protokollnak minden személy eleget tesz minden intézményben. A bürokratikus hozzáállásunk sokszor hátráltatja, hogy időben reagáljunk a dolgokra. Amíg mi, intézmények egymás között levelezgetünk, addig az iskolában és azon kívül egyre több kortárs erőszak történik – vallja Biljana Iđuški, és hozzáteszi, sokszor az is gondot jelent, hogy olyan feladatokkal ruházzák fel a felelős személyeket, amelyek nem tartoznak a szakmájukhoz, éppen ezért nem tudják azokat hatékonyan elvégezni.

– Sokszor veszítünk a szakmai identitásunkból is mi, akik ezekkel az ügyekkel foglalkozunk, mert minden egyes intézménynek ugyanazokat az adatokat kell begyűjtenie az adott esettel kapcsolatosan, ami gyakran nem a mi szakterületünk, így az iskolai pedagógusok is arra panaszkodnak, hogy minden más dologgal kell foglalkozniuk, nem a pedagógiával vagy pszichológiával. Mindez hátráltatja a megfelelő és szükséges munkát a traumát átélt gyermekekkel, az erőszakoskodóval, de a megfelelő és szükséges javító-nevelő jellegű intézkedések végrehajtását is.

Kevés ember, rengeteg kötelezettség

Szerény erőforrással rendelkeznek ezek az intézmények, akikre a kortárs erőszak megoldása hárult, és nem ritkán bizonytalanok a döntéshozatalban részt vevők, mert nagy rajtuk a nyomás:

– Kevés az erősforrás, de rengeteg a kötelezettség. Minden intézménynek, amely a kortárs erőszakkal foglalkozik, rengeteg más elsődleges feladata is van, és nagyon kicsi az emberállomány, a technikai felszereltség minimális vagy semmilyen, ami mind-mind gátolja a megfelelő reakciót. Ha minden egyes előírást betartunk, amit ilyen esetekben el kell végeznünk, akkor azt mondhatjuk, mindent elvégeztünk a protokoll szerint, de a fókuszból elveszítjük a gyermeket. Másrészt bizonytalanok vagyunk, nem merünk határozott döntéseket hozni, legtöbbször azért, mert azt érezzük, állandó nyomás, felügyelet alatt vagyunk, nem kapunk elég támogatást, irányítást, megértést, és elmarad a szupervízió.

A szakember nagyon nagy problémának tartja, hogy sokszor nagyon enyhe a büntetés, ami az elkövetőt illeti, és a javító-nevelő jellegű intézkedés hatása elmarad. Másrészt a közvélemény nyomásgyakorlása is elbizonytalanítja az illetékeseket a büntetés kiszabásakor:

– Látjuk, vannak olyan esetek is, amikor már megtörtént a reakció, kiszabták a javító-nevelő jellegű intézkedéseket, de azt tapasztaljuk, hogy a büntetés nem megfelelő mértékű. Sokszor csak a legenyhébb büntetésben részesítik az elkövetőket, mert nem jól mérték fel az elkövetett cselekvés súlyát, és éppen ezért sokszor a javító-nevelő jellegű intézkedés várt hatása is elmarad. Kevés az erre a szakterületre specializálódott szakemberünk, akik azokkal a gyermekekkel tudnának foglalkozni, akik kortárs erőszakot követtek el vagy erőszakosak. Másrészt a közvélemény hatásával is számolnunk kell, ugyanis mindent számonkérnek: ha megtettünk valamit, akkor miért tettük, ha nem tettünk, akkor miért nem. Ezek mind nehéz feladatok, amelyekkel a szakemberek szembesülnek a kortárs erőszak kapcsán, éppen ezért több támogatás kell nekik. Az intézményeknek meg kell találniuk a közös hangot, de azt is, hogy mi az, amiben eltérőek a vélemények, annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak együttműködni. Közös elvek mentén kell cselekedni, csak így lehet hatékonyan megfékezni a kortárs erőszakot.

A pszichológus hozzáteszi, a legfontosabb, hogy a szülőket is bevonják a védelmi folyamatba, de a közösséget is, ahol a gyermek cseperedik:

– A felelősség mindenekelőtt az elkövetőn van, de a szülőkön is, akiket szintén fontos bekapcsolni a folyamatba, ahogy a közösséget is, ahová tartozik, hiszen gyermekekről van szó! Sokszor megtörténik, hogy egy problémás, agresszív gyermekkel hosszú ideig foglalkozik egy pszichológus, mire véletlenül kiderül, hogy évek óta kortárs erőszaknak volt kitéve, amelyről nem értesítették a szociális központot, és amit senki sem kezelt megfelelő módon – így maga is erőszakossá vált – állítja a szakember.

„Ha találkozunk, megöllek!”