A kamaszkor talán az egyik a legérzékenyebb korszak egy ember életében. Ez az a korosztály, amely leginkább hajlamos arra, hogy önmaga ellen forduljon: a középiskolások és egyetemisták korcsoportjában az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok. Az okok, amely miatt egy gyermek vagy egy fiatal az öngyilkosságon gondolkodik, különbözőek lehetnek: a szülők válása és a család szétesése, családon belüli konfliktusok, nemritkán fizikai erőszak vagy lelki bántalmazás, párkapcsolati problémák, de sokszor a kortárs erőszak miatt is sokan szenvednek. A valódi ok viszont minden egyes probléma jelenlétekor ugyanaz: a fiatalok magányosnak érzik magukat, nincs, akivel megosszák gondjaikat.

A szakértők számításai szerint az öngyilkosságok számát figyelembe véve, Szerbia a világ élvonalába tartozik. A hivatalos adatok azt bizonyítják, hogy az öngyilkosságok száma Vajdaságban igen magas: a tartományban tavaly 305 ember vetett véget önkezűleg saját életének, 2017-ben 334-en lettek öngyilkosok, három évvel ezelőtt pedig 288-an. Az öngyilkosságok számát tekintve Szerbia a 26. helyen áll a világon – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján. Az öngyilkossági kísérletek megelőzése továbbra is nagy kihívás elé állítja a társadalmunkat. 2019 januárja óta létezik Belgrádban egy SOS-telefonvonal, amelynek célja az öngyilkosság megelőzése. A Dr. Laza Lazarević pszichiátriai klinikán belül működő ingyenes számot az indulását követő két hét alatt 320 személy hívta. Az SOS-telefont működtető klinika adatai alapján a legtöbb hívás Vajdaságból érkezett.

Az újvidéki Szív Központ (Centar Srce) önkéntesei telefonos beszélgetéssel, e-mail és chat útján nyújtanak lelki segítséget főleg fiatalok részére. Azon igyekeznek, hogy a velük kapcsolatba lépő személyeknél megelőzzék az öngyilkosságot az év 365 napján, immár 27 éve.

Huszonhét évvel ezelőtt kiskatonákon, most kamaszokon segítenek

A központ 1991-ben alakult, akkor főleg azoknak a fiatal férfiaknak nyújtottak támogatást, akik a harctérről hazatérve lelki problémákkal küzdöttek. Azóta változtak az idők, és másmilyenek a problémák is, amelyekkel a Szív Központhoz fordulnak az emberek, főleg fiatalok, kamaszok.

Slavica Ranisavljev Kovačev, az újvidéki Szív Központ igazgatója

A mód is változott, ahogyan a gondjaikról vallanak: a mai fiataloknak könnyebb írásban elmondaniuk, mi bántja őket, mint telefonon beszélni róla – éppen ezért ma már e-mailben, chatben, a közösségi hálón keresztül (Facebook, Instagram) zajlik leginkább a lelki támasz nyújtása – meséli Slavica Ranisavljev Kovačev, az újvidéki Szív Központ igazgatója.

–  Át lehet-e érzelmeket adni chaten vagy e-mailen keresztül? Nekem személy szerint az e-mail a kedvenc kommunikációs eszközöm, a mai fiataloknak, amikor valami traumán mennek keresztül, nincs erejük telefonon keresztül beszélni róla. Írásban jobban ki tudják magukból adni a problémáikat. Főleg fiatalok (15-től 30 éves korig) írnak e-mailt, és jelentkeznek chatüzenetben. A legfiatalabb személy, aki hozzánk fordult segítségért, 8 éves volt – részletezi a központ igazgatója.

Az év elejétől egészen szeptember 10-éig, az öngyilkosság megelőzésének világnapjáig az újvidéki Szív Központ ingyenes SOS-telefonszámát hozzávetőlegesen 4500 személy vette igénybe. Slavica Ranisavljev Kovačev szerint ez a szám bizonyára sokkal magasabb lenne, de a központban csak 30 önkéntes dolgozik, és csak délután 17 órától éjjel 23 óráig lehet tőlük segítséget kérni. A központ munkatársai dokumentálják, miért fordulnak hozzájuk a fiatalok.

– A fiatalok legnagyobb hányada arra panaszkodik, hogy magányos, kiközösített, senki sem érti meg őt. Úgy érzi, bármi is történne vele, az emberek észre sem vennék, vagy legalább is ugyanúgy folytatnák az életüket, ahogy addig. Annak ellenére, hogy látjuk a beszélgetés során, hogy ez reálisan nincs így, mégis az a meglátásuk, hogy nem számítanak senkinek. E mellett a probléma mellett nagyon gyakran a partneri viszonyra panaszkodnak: nem találnak partnert, szakítottak, úgy érzik, rossz a kapcsolatuk, nem tudják feldolgozni a szakítást. Nagyon gyakran családi gondok miatt érzik kilátástalannak a helyzetüket: a szülők válása és a család szétesése, a családon belüli konfliktusok jelentenek számukra megoldhatatlan problémát, arra panaszkodnak, hogy a szüleik nem értik meg őket, nincs jó viszonyuk a testvérükkel, vagy éppen a szüleik bántalmazzák őket – sorolja a központ vezetője. Hozzáteszi, a felnőttek gyakran úgy vélekednek a gyermekekről, hogy azoknak nem lehet semmi komolyabb gondjuk, éppen ezért nem is veszik őket és problémáikat komolyan.

„Még majd eszükbe jut megtenni”

Elmesélte, hogy gyakran azzal utasítják vissza iskolaigazgatók a Szív Központ munkatársainak az iskolákba való ellátogatását és a gyermekekkel való beszélgetést, hogy „az öngyilkosságról hallva a tanulók elkezdenek azon gondolkodni, hogy önkezűleg vessenek véget az életüknek”.

– Mikor a fiatalokról van szó, mindig úgy gondolunk rájuk, mint nagyon boldog, egészséges, játékos gyermekekre. Sohasem gondolunk arra, mi az, amin keresztülmennek, és mi minden történik velük az iskolában, családban vagy más közösségben, amit mi tanárként vagy szülőként nem látunk, sőt el sem tudunk képzelni. Az életüket összetett dologként kell szemlélni, ahogyan tesszük azt a sajátunkkal is, csakhogy míg mi megtanultunk egyes krízishelyzeteket kezelni, addig a fiataloknál ez nem történt meg, és nem is biztos, hogy megtörténik – hangsúlyozza Slavica Ranisavljev Kovačev.

A fiataloknak is lehetnek mentális problémáik, gyakran pont ez az a dolog, amely miatt a fiatal úgy érzi, kiközösítik, megbélyegzik.

– Mentális betegségek miatt is hívnak vagy írnak. Nem maga a betegség az, amire panaszkodnak, hanem arra, hogy a diagnosztizált betegségük miatt úgy érzik, sohasem lesznek képesek normális életvitelt folytatni. Pánikrohama vagy valamilyen fóbiája van a fiatalnak, és úgy érzi, hogy ez egy életre megpecsételte őt. Mivel nem ismernek olyan embert, aki szintén valamilyen mentális betegséggel küzdve normális életvitelt folytat, nincs lehetőségük erről mással beszélni, ezért nem tudják, hogy az lehetséges. Kizárólag a társadalom oldaláról érkező megbélyegzést látják és érzékelik. Ez az, ami arra készteti őket, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozzanak, mert nem akarnak ilyen életet élni – vallja a pszichológus.

A valódi ok a bántalmazás

A másik nagy problémacsoport, amely a leginkább aggasztja a fiatalokat, az az iskola vagy munkahely – nem tudnak beilleszkedni, nem találják a helyüket, nagyon rossz a viszonyuk a korosztályukkal, bántalmazzák őket.

– Legtöbbször bántalmazásra is panaszkodnak. Gyakran egészen más problémával keresnek fel bennünket, de az derül ki, hogy valamikor bántalmazták őket (a családban, párkapcsolatban vagy az iskolában), és emiatt ők saját maguk visszahúzódóbbak lettek. A fiatalok nagyon sokszor beszélnek az iskolai erőszakról, de sokszor nem azt látják, élik meg valódi problémaként. Amikor beszélünk velük, akkor nem arra panaszkodnak, hogy szidalmazzák, gúnyt űznek belőlük, esetleg tárgyakkal dobálják őket, hanem arra, hogy nincs kivel beszélgetniük, hogy magányosak – de mindez a bántalmazás következménye. Úgy vannak vele, hogy a bántalmazást még el is viselnék, csak legyen valaki, akivel megoszthatják a problémáikat – állíja az újvidéki Szív Központ igazgatója.

Az idősebb korosztálynak már más gondjai vannak, mint a kamaszoknak, de korántsem kisebbek, mint a már felsoroltak. Sokszor éppen ekkor szembesülnek azzal, hogy képtelenek bizonyos életfeladatot teljesíteni.

– Az idősebbek, vagyis a huszonévesek egzisztenciális gondokkal küszködnek. Befejezik az egyetemet, és nem tudnak elhelyezkedni, ha találnak is munkát, nem keresnek elegendő pénzt, hogy saját lábukra álljanak, nem tudnak függetlenedni a szüleiktől. Ezek a fiatalok úgy érzik, nem tudnak teljesíteni egy adott életfeladatot, ezért valamilyen kiutat keresnek – önpusztító életmódot kezdenek el folytatni, vagy az öngyilkosságot választják.

Az öngyilkosságot meg lehet fékezni!

Az öngyilkosság nem csak személyes probléma – vallja Slavica Ranisavljev Kovačev. Az a társadalom gondja is. Ha a társadalom nem reagál megfelelő módon, ez a probléma egyre nagyobb méreteket ölt. Éppen ezért segédkönyveket is írtak tanároknak, újságíróknak, prevenciós előadásokat tartanak, (ha beengedik őket az iskolákba), és fesztiválokon is jelen vannak, ahol segítséget nyújthatnak a fiataloknak.

– Az öngyilkosságot meg lehet fékezni, ezt azoknak a társadalmaknak a példájából láthatjuk, ahol komolyan foglalkoznak ezzel a problémával. Meg kell hallgatni a fiatalokat, és figyelni rájuk. Meg kell érteni, mi az, amit a fiatal valójában kimond. Sokszor ezek fatalista, pesszimista gondolatok, amelyeket mi, felnőttek meg sem hallunk, mert mi hiszünk abban, hogy a gyermekük vagy a tanulónk tud boldog is lenni, ki tud teljesedni a jövőben, hiszünk a kapacitásaiban. Számukra viszont az a realitás, amit kimondanak. Ők valójában nem akarnak önkezükkel véget vetni az életüknek, hanem nem akarnak olyan életet élni, amilyet élnek. Ha meggyőződésük, hogy soha semmi sem fog jobbra fordulni, esetleg csak rosszabbra, akkor felmerül bennük a kérdés, mi értelme van az életüknek. Ezek azok a gondolatok, amelyeket meg kell hallanunk, és el kell gondolkodnunk rajtuk! – sugallja a Szív Központ vezetője.

Vegyük észre a jeleket!

Nemcsak a szavaiból következtethetünk arra, hogy valami nincs rendben, hanem sokszor a gyermek viselkedése is igen beszédes:

– A másik dolog, amelyen észrevehetjük, hogy egy fiatal az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, a viselkedése – ami persze nem egyszerű, hiszen a kamaszok viselkedése nagyon sokrétű és bonyolult, nem könnyű olvasni bennük. Viszont ha azt vesszük észre, hogy a fiatal nagyon zárkózott, autodestruktívan viselkedik: alkoholt fogyaszt, drogozik, saját magát bántalmazza (például pengével vagdossa, cigarettával égeti a bőrét), vagy olyan dolgokhoz nincs kedve vagy ereje, amelyek előzőleg sokat jelentettek számára (sport, hobbi), akkor az már jelzésértékű lehet. Ezek arra utalnak, hogy valami nincs rendben a gyerekekkel. Persze nem kell mindjárt arra gondolni, hogy öngyilkosságot kísérel meg, de valami bántja, amiről beszélni kell a gyermekünkkel vagy diákunkkal. Az öngyilkosság gondolata nem merül fel azonnal egy gyermekben – az egy gondolatsor, a szenvedésének az utolsó állomása. A folyamat a gondolat megfogalmazásától annak a végrehajtásig átlagosan fél évet tesz ki. Kamaszoknál ez a periódus lehet sokkal rövidebb is, mert impulzívabbak, főleg, ha alkoholt vagy drogot is fogyasztanak.

A mi feladatunk, a felnőttek dolga, hogy segítsünk a gyermekeinken, a tanulóinkon. Slavica Ranisavljev Kovačev szerint már az is elég, ha számíthatnak ránk, éppen ezért nem szabad a gyermek problémáit kisebbnek vélni, mint sajátjainkat.

– Tisztában kell lennünk az előítéleteinkkel. Ha valaki fiatal, nem jelenti azt automatikusan, hogy boldog is. Valamint az, hogy mi túl tudtuk tenni magunkat bizonyos dolgokon (a kortárs erőszakon, bántalmazáson, kirekesztettségen stb.), nem jelenti azt, hogy az adott fiatal is túl tudja magát tenni rajtuk. A kamaszok korcsoportjában az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok! Éppen ezért nem szabad elítélni a fiatalt, nem szabad figyelmen kívül hagyni a gondolatait, érzelmeit, nem szabad a problémáját lebecsülni. Könnyű azt mondani felnőttként – elmúlik, és ebben hinni. A legtöbb, amit tehetünk egy fiatalért, hogy jelen legyünk az életében, hogy beszélni tudjon velünk a gondjairól. A problémákról való nyitott beszéd rendkívül megterhelő a fiatal számára, de a felnőttnek is, de ezért vagyunk mi itt egymásnak, mert segíteni akarunk – még ha ez azt is jelenti, hogy a teher egy részét nekünk kell tovább cipelni – vallja a pszichológus.

Elmondása szerint a chatszobában sokszor 4-5 órán keresztül is beszélgetnek egy-egy fiatallal. A beszélgetés végén nagyon gyakran azt kérdezik tőlük: – Jól van, mégis eddig mi segített neked abban, hogy ne legyél öngyilkos, hogy túltedd magad ezeken a problémákon? Így visszadobják a labdát az ő térfelükre, és a fiatal elkezd azon gondolkodni, hogy mi az, ami mozgatja őt, ami neki erőt ad. A Szív Központ vezetője szerint sokszor kapják azt a választ, hogy az segített, hogy valaki meghallgatta őket.

Kihez fordulhatunk?

A Dr. Laza Lazarević pszichiátriai klinikán belül működő ingyenes lelki támaszt a nap 24 órájában a 011/7777-000-s telefonszámon lehet igénybe venni.

Az újvidéki Szív Központot a 0800-300-303-as telefonszámon mindennap délután 17 órától este 23-ig ingyenesen lehet hívni. A segítőkész önkéntesekhez a www.centarsrce.org chatablakában, valamint a vanja@centarsrce.org címen is fordulhatnak azok, akik magányosak, zaklatottak, kétségbeesettek, bizonytalanok, vagy bármi más problémával küzdenek.