Mladen Šarčević oktatási miniszter kijelentette, hogy a kisérettségi átalakításán dolgozik a minisztérium. A tervek szerint minden második évben írnának a tanulók egy tesztet az általános iskolában – írja a 021.rs.

A miniszter szerint a megszerzett tudást nem elég csak úgy ellenőrizni, hogy a diákok nyolcadik végén megírják a kisérettségit. Az új rendszer alapján ezután minden második év végén lennének vizsgák.

“A második, a negyedik és a hatodik osztály végén is írnának a diákok egy tudásfelmérő tesztet, akkor tudnánk, hogy abban a pillanatban mennyi tudással rendelkeznek, mert az év folyamán kapott jegyek nem számítanának. Ehhez társul nyolcadik végén a kisérettségi. Ezen a modellen dolgozunk, Európában még senki nem használ ilyet, leellenőriztem” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy Szerbia idén részt vesz egy nemzetközi akcióban, ahol a gyerekek tudását mérik fel. A legutóbbi ilyen megmérettetésen a szerbiai diákok a 27. helyen végeztek, ami a miniszter szerint nagyon jó eredmény.

Beszélt a középiskolások állami érettségijéről is. Ezt először a 2020/2021-es iskolaévben tartanák meg, de csak főpróba lenne és nem számít majd bele az egyetemi felvételi pontrendszerbe. Hivatalosan a következő iskolaévtől alkalmaznák.

Erről a rendszerről itt írt a Szabad Magyar Szó.