Történelemből és helytörténetből
Október 9-én Magyarkanizsa önkormányzata megjelentette a község napja megünneplésének programját. Érdemes elolvasni, az interneten az érdeklődők és a kíváncsiskodók megtalálhatják.
A programból kiemeltem egy pontot, amit 2019. október 20-ra, 16 óra 30 perces kezdettel terveztek be: Megemlékezés és koszorúzás a város eredeténél. Lehetne kukacoskodni, merthogy a legjelentősebb községnapi rendezvényen a várost (Magyarkanizsát) ünnepelni nem éppen a legkorrektebb dolog. Szerintem ezt a település vezetésének, azaz a helyi közösség tanácsának, valamint a tanács elnökének kellene megtenni – hiszen létezik Magyarkanizsa (Helyi Közösség) napja is – de ha ők beleegyeznek, a település lakosai pedig hallgatnak, a lelkük rajta. Sokkal nagyobb gondban vagyok a történelmi és régészeti tények értelmezésével. Tételezzük fel, hogy a „város eredete” egyben a legrégebbi építészeti emléket is jelenti ebben a térségben (azaz a községet alkotó 13 település területén). Mit is találhatunk egyes dokumentumokban?
„A mai Kanizsa legkeletibb, Tiszára néző része ősidők óta megtelepedésre szolgált. Ezen a kiemelkedő területen már a vaskorszak folyamán, az i.e. első évezred közepe táján megerősített telep, földvár állt.” Csakhogy a földvár romjairól a Szent László által felkért összeíró, aki pannonhalmi Szent Márton monostorának vagyonát lajstromozta, egy szót sem ír:
„ … Quartum decimum praedium est super Tisciam in introitu Cnesa, in supra dictum fluvium, ad quod est lacus, qui nominatur Miruch, quem dedit rex Salomon; regalis pristaldus fuit Zolioc…”
„… A tizennegyedik birtok a Tisza felől, a Cnesa torkolatánál van, ahol a már említett folyó mellett van egy tó, amely Miruch nevű, és amelyet Salamon király adományozott Zolioc poroszlójának…”
Ebből egyedül csak arra lehet következtetni, itt nem létezett lakott település, egyedül a birtok gazdasági épületeiben laktak (mondjuk Zoliok és a többiek), a rom pedig olyan állapotban leledzett, hogy említésre sem volt méltó. Ezt igazolja egy 1200 körüli bejegyzés: „… Kenes(n)a település Csanád vármegye nyugati részén, fontos révhely a Tiszán…’, illetve más források is: 1237-ből „…Tysciam in Kenesna trans navigaverunt…”, magyarul „… Kenesnánál kelnek át a Tiszán…”, ugyanitt jelenik meg az „… in introitu Kenesna cum Ticia… „… a Kenesna Tiszába torkollásánál…” a bácskai Kanizsa is, 1326-ból „… Kenesna … usque ad portum ubitransitur per Tyciam…”, azaz „… Kenesna … rév, ahol átkelnek a Tiszán…” Ami a legérdekesebb, valamikor ebben az időszakban kezdték a bánáti Kenesnát megkülönböztetni a vele szemben levő Bodrog vármegyei Knesa településtől, így kapta a Révkanizsa elnevezést.
Ezzel az írással nem kívánom igazolni sem Magyar-, sem pedig Törökkanizsa hivatalosnak nevezett álláspontját, ugyanis mindkettő azt feltételezi, hogy 1093-ban a Cnesa-patak torkolatánál levő rév miatt a bácskai, illetve a bánáti oldalon volt egy azonos nevű település, erre pedig bizonyítékkal senki sem szolgáltathat.
Ezért inkább maradok a földvárnál. Mégis ki kell terjesztenem a kutatásomat, mert a földvárakat sosem építettek önmagukban, ugyanis mesterséges halmok (tévesen kunhalmoknak nevezik) vették és veszik még ma is körül őket. Mivel szinte mindegyik forrás arról számol be, hogy ezek a létesítmények a rézkortól a nagy népvándorlásig jöhettek létre (fajtájuktól függően), akkor mi lesz a valamikori Munkásegyetem udvarában (a kézilabdapálya alatt) fellelt temetővel, vagy a Velebitnél, illetve Oromhegyesen rátalált kőkorszaki emlékekkel: Ki meri tudományosan bizonyítva megállapítani, hogy hol lehetett a város eredete? Már csak az hiányozna, hogy valaki még azt is meghatározza: Hol van Magyarkanizsa község eredete!
Ilyen értelemben teljesen abszurd október 20-án (az I. zentai csata napján – 1686. 10. 20.) megünnepelni egy ismeretlen keltezésű és eredetű földvár létrejöttét, elfeledkezve a község emlékparkjáról a Csákó-halmon (tudom, az a bibi, hogy „rossz” helyen van ez a létesítmény – nevezzük kunhalomnak –, nem Magyarkanizsán, hanem Oromhegyesen).
Már kampány van: a Faluház burkolatát már be is festették
Választási kampány
Március még messze van, mégis – törvénytelenül – elkezdődött a választási kampány. A hatalmon levő politikai pártok egymással versengenek, hogy megszerezzék a polgárok támogatását. Ide sorolhatnám a szökőkutat (erről már írtam), de most már az oromhegyesiek sem panaszkodhatnak, a Szerb Haladó Párt tagjai magyar és szerb nemzeti szívekkel befestettek (ami dicséretes, a részt vevő személyek költségén) a központban található korlátot. A Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői komolyabbra fogták a dolgot, a Faluház épülete burkolatát festették be eredeti színeire (igaz, elfelejtették, hogy tizenkét év alatt a helyi közösség hányszor tette meg ugyanezt a saját eszközeiből). Amit még tudni kell, nem volt közbeszerzés, senki nem tudja, milyen forrásból fogják pénzelni ezt az akciót (vagy már valahonnan pénzelték). Már csak az maradt hátra, hogy ennek a pár tízezer dináros akciónak köszönhetően az oromhegyesi polgárok elfelejtsék, hogy az elmúlt öt évben milyen nagy összeggel károsította meg őket ugyanez a „nagylelkű” önkormányzat!
Az írás a Családi Kör 2019. október 17-ei számában jelent meg.
