Az előző két írásomban a mindennapjainkat átszövő negatívumokat ostoroztam. Meglehet, azt hiszik, nincsen elképzelésem sem, hogyan lehetne jobbítani a sorsunkon. Most semmi mást nem fogok tenni, mint felvázolom azt a Szerbiát, amelyben én élni szeretnék, mert amennyiben ilyen vagy hasonló változás nem következi be – attól félek – nagyon kevesen maradunk itthon.

Az állam területi szerveződésének megváltoztatása

Mindenféleképpen meg kell határozni az állam fő jellemzőit, azaz: területét, határait, államformáját. Úgy hiszem, el kell végre fogadni, hogy Szerbia fennhatósága nem terjed ki Koszovóra (akár elismeri a hatalom önálló államnak, akár nem), dönteni kell arról is, nemzet- vagy polgári államban kívánunk-e élni (azaz pontosan illene definiálni a nemzet fogalmát, ugyanis az számomra kultúrnemzetet jelent, hiába erőlteti bárki, én soha – de úgy hiszem, rajtam kívül még sok egyén –, nem fogok/fog a szerb nemzet része lenni). El kell vetni az unitárius (egységes) államforma. minden ismérvét. Nem feltétlenül szükséges föderális államban gondolkodni, léteznek már a világon vegyes államformák, azaz elegendő elvégezni a hatalommegosztást a következő szintek létrehozásával:

  • helyi önkormányzati szint: települések és városrészek vagy kistelepülések társulása;
  • járási szint: több önkormányzat társulása, valamint a városok;
  • tartományi és körzeti szint: Vajdaság és Szerbia többi részén létrehozott körzetek;
  • állami szint: egész Szerbia szintje.

Külön törvénnyel kell szabályozni a főváros (Belgrád), a székváros (Újvidék) és a körzeti központok jogállását.

Ajánlatos lenne az önkormányzatok szintjén visszatérni a régebbi települési fogalmak visszaállításához, azaz a kisközséget, a községeket, a nagyközségeket, a kisvárosokat és a városokat újra kellene definiálni.

Mindezek alapján egy észszerű községi lakosságszám (pl. 2.000 vagy 3.000) lenne a határ a kisközségek és községek között, ahol a községeknek helyi önkormányzatuk lenne, míg a 2-3 kisközség szintén helyi önkormányzattal rendelkezne, ahol minden egyes kistelepülés részönkormányzatot képezne. Úgyszintén a városrészek (pl. kerületek) esetében is meg kellene határozni a település (legyen az kisváros vagy város) önkormányzatainak optimális lakosságszámát, ami segítségével az ott lakók közvetlenül dönthetnének a mindennapi életüket meghatározó kérdésekben.

Valószínűleg a legnagyobb vitát a járások visszaállítása okozná, mert sok település szeretne járási központ lenni, de pl. Németországban jelenleg az alsó határ 100.000 polgár (így a számunkra legismertebb Heidenheim járás – Heidenheim an der Brenz város és környéke – kb. 130.000 lakosával a legkisebbek közé tartozik). Nem véletlen a német példa, hiszen ez az egyik legjobban működő a környezetünkben. Talán legészszerűbb lenne átvenni ezt a megoldást, hiszen így Szabadka város a hozzá tartozó településekkel együtt járásközpont lehetne, míg a Felső-Tisza mente (Törökkanizsa, Csóka, Magyarkanizsa, Zenta és Ada jelenlegi községek) szintén járást képezne. Tudom, mindezt csak példának hozhatom fel, mert kellő tudományossággal kellene felmérni, majd elkészíteni egy javaslatot mind vajdasági, mind pedig országos szinten. Emiatt nem fogok írni sem a tartományi, sem pedig az országos szintről.

Hatáskörök és pénzelés az új rendszerben

Ebben a rendszerben pontosan meg kell határozni a helyi önkormányzat hatásköreit, azaz azoknak minden helyi kérdésben (kommunális ügyek, közoktatás, közegészségügy, egyéb társadalmi tevékenységek megszervezése stb.) kizárólagos joggal kell rendelkezniük. Ilyen értelemben a forrásjövedelmeket is pontosítani kell, be kell vezetni a helyi önkormányzati adót, teljes egészében rendelkezniük kell mind a polgárok, mind pedig a jogi személyek vagyonadójával, de az sem elvetendő, ha a Magyarországon meglevő iparűzési adóhoz hasonló megterhelését is a helyi önkormányzatok szednék be. A járások fenntartását (a saját hatáskörük pénzelése mellett) szintén a helyi önkormányzatok végeznék a lakosságuk számától és a beérkezett pénzforrásoktól függően. Ilyen megoldással központi vagy tartományi (körzeti) támogatást csak annak a helyi önkormányzatnak kell juttatni, amely saját forrásokból nem tudja pénzelni a hatáskörébe tartozó feladatokat.

A helyi önkormányzati adón kívül a rendszerben csak tartományi (körzeti) és országos adónemet kellene alkalmazni, de mindennek olyan változata is lehetséges, hogy a központi költségvetés biztosítsa a tartományi (körzeti) felépítmény működését.

Bürokrácia kontra informatika

Az eddig leírtak miatt sokakban felvetődik a kérdés, hogy ez egy nagyon bonyolult rendszer, egyedül a bürokrácia megnövelésével lehetne csak eredményesen működtetni. Meglehet, sokan nem hallottak még az automatizálás azon fokáról, ami a fejlett országokban már mindennapos, amivel nem növelni, hanem éppen csökkenteni lehet az adminisztratív munkások számát. Már Szerbiában is vannak olyan képzett fiatalok (attól félek, nem sokáig, mert napról napra egyre többen vándorolnak ki), akik játszva ki tudják dolgozni egy ilyen rendszer informatikai hátterét, de erről – meglehet, nem itt – máskor fogok írni. Ha valaki mégis kíváncsi erre is, csak annyit kell beírni egy internetes keresőbe: e-közigazgatás, vagy folyamatmenedzsment a közigazgatásban. Esetleg itt van még egy 2014-es szakdolgozat.

* * *

Annyit azért tudni kell, mindez nem egy új keletű gondolatfolyam. Először 1991-ben kezdtem foglalkozni a kérdéssel, amikor kidolgoztuk a VMDK hárompillérű autonómiájának koncepcióját. Ezt a decentralizáción alapuló hozzáállást átvette szinte minden délvidéki/vajdasági magyar politikai szervezet, de úgy tűnik, a jelenleg legerősebb párt (vagy csak annak vezetője?) akkor, amikor (meglehet, magyarországi ösztönzésre) „hűségesküt tett Szerbia hűbérurának”, egyszerűen sutba dobta, amivel semmi mást nem tett, mint támogatójává vált Szerbia autokratikus unitárius állammá való átalakításának.