A kérdést fiatal ismerősöm tette fel egy beszélgetésünk alkalmával. És, persze, folytatta/folytattuk is a sort: mi történt a környezetünkkel, a közösségünkkel, az emberi humánummal és szolidaritással? A másik tiszteletével. A toleranciával. Az erkölcsi értékekkel. A szeretettel. A rugalmassággal. Az elnézéssel. Elődeink értékrendjével.

Múlt csak egy van…

Divatos lett az ősi múlt, a közös hagyomány, a nemzeti örökség és az „egy vér” hangoztatása. Persze, nincs ezzel, pontosabban: nem lenne semmi baj vele, ha a realitások, a múlt jelenre mutató tanulságai mentén haladna az érvelés. A múlt ugyanis fontos (válság)modell: ha „rákérdezünk”, mindig   „jelen érdekű” kérdezésről van szó. Így beszél róla a tudomány: hiteles történetírók és irodalomtörténészek gondolatai szublimálódnak az idézett mondatban. Valójában egy nagyon egyszerű igazság rejlik benne, nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy értsük: „múlt csak egy van, de többféle történelem szól(hat) róla.” (ez is jeles irodalmártól származó axióma). A múlt interpretációja, a történelem tehát lehet különböző, talán történelmet még „építeni” is lehet. (Szerencsések akkor vagyunk, ha ez tények, dokumentumok és nem ideológiai megfontolások mentén történik!) Az „építés” iránya azonban mindig a jövő felé mutat. A múltat visszafele, utólagosan már nem lehet építeni. Ha valakik ezzel próbálkoznak, akkor hamisítanak vagy ferdítenek. Joggal kapta hát fel a fejét, aki figyel, mint ahogy tette ezt Káich Katalin művelődéstörténész is annak a tanácskozásnak a címét hallván, amit nemrégiben Zentán, művelődési-tudományos intézetek és műhelyek szervezésében tartottak tudósok és kutatók: „Mi most a múltunkat építjük!”

„Százévnyi kisebbségi sors kellett ahhoz, hogy tudatosodjon bennünk, hogy a múltunkat építenünk kell, de szerencsére megtörtént. Már tudjuk, hogy magyar közösségünk számára az egykor itt alkotó történészeink öröksége mindig fontos szellemi fogódzó lehet” – hangzott el a köszöntő beszédek egyikében. Felvetődik a kérdés, hogy a ma kontextusában – ha az említett cím hivatkozás volna tudománytalanná vált szemléletekre – ki a „mi” és ki a múlt „birtokosa”. És mi legitimálja ezt a fölényt és felsőbbrendűségi tudatot? A múlt nem. A politikai hátszél pedig inkább kompromittál.

A vérnek nincs nemzetisége

Egy nagy filozófus etikájának fontos gondolata, miszerint a természet az egyedeket és a tulajdonságaikat örökíti tovább, nem a nemzeti géniuszt. A nemzet egyébként is 19. századi fogalom. Korábban nem létezett. Ha 19. századi nagyjaink, az államférfiak használták is a „véreim” kifejezést, az előbbi gondolati struktúra vonzatkörében értelmezték, nem biológiai jelenséget értettek alatta.

Mindannyian szüleink, apáink és anyáink „véréből valók” vagyunk. A „vér”-nek más jelentést tulajdonítani a társadalmi valóságban és a politikai közéletben mindig a katasztrófákhoz vezető utakat fémjelezte. A múlt katasztrófák sorozata is. Válságmodell. Tanulni kellene belőle. Nem a megváltoztatásán erőlködni.

A szabadságeszmék sérülékenysége

Bármilyen szabadságnak csak mások szabadsága függvényében van értelme. Hamis és veszélyes tehát az a szabadságeszme, mely mások leigázására, a társadalomból való kirekesztésére építi a maga ideálját. Még a legnemesebb szabadságharc is katasztrófába torkollik, egyszerűen összeomlik, ha a „saját” eszme és szabadság érdekében mások létére törnek hívei.

Az emberi humánum és a keresztényi szeretet is csak átfogó, mindenre kiterjedő lehet. Ez a lényege. Nincs szelektív karaktere.

Hír- és véleményportálok bejegyzéseit, s az alattuk levő kommentárokat olvasva azt tapasztaljuk, hogy egyetemes emberi értékek válnak semmissé a szemünk előtt. Alapvető emberi, humánus és műveltségi imperatívuszok.

Kocsis Árpád A migráns című cikkét több hírportál is megosztotta. Az exodus áldozatainak elrettentő számáról is beszél. A Földközi-tengerbe veszett vagy a Szaharában elpusztult emberek több tízezres tömegéről. „Vajdasági magyar úgy tudom nincs köztük, aki meg a magyarok ellensége azt viheti a duna…” – írta a poszt alá egy E. Lukacs nevű kommentelő.

Mekkora frusztráció és gyűlölet, miféle elvakultság kell ahhoz, hogy valaki (és ez csak egyetlen kiragadott példa) ilyen, mind a keresztényi erkölcsnek, mint az egyetemes emberi humánumnak, mind a jó ízlésnek, de még az emberi logikának is ellenmondó kijelentést tegyen? Azt büntetlenül, akár még néhány hasonszőrű tetszését is kiváltva, szégyenérzet nélkül meg is ossza közösségi oldalakon. (Az meg szinte érthetetlen, hogy a portálok működtetői miért nem törlik, tiltják le ezeket, vagy pedig kapcsolják ki ilyenkor a „hozzászólás” funkciót. Mert akár úgy is értelmezhető ez a szabadon hagyás, hogy maguk is egyetértenek az inkriminált sorokkal.)

Úgy tudom, az emberi humánum, de még a humánus értékrenden alapuló törvény is azt mondja, a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény; tehát, még a törvényesen elítélteket, a legelvetemültebb gyilkosokat is meg kell menteni, ha bajba kerülnek! Nem beszélve az üldözöttekről, a menekülőkről, a kitaszítottakról…

Jézus is ezt hirdette. Nem tett kivételt emberek és megmentendők között.

A tudomány feltételezi, de csak feltételezi, hogy Jézus arámi nyelven beszélt. Vagyis arámi nyelven is, ami az adott korban igen közel állt a héberhez. Utolsó szavait nem is lehet egyértelműen csak az egyik nyelvhez tartozónak mondani. Mind arámi, mind héber nyelven jelentése van. Mi több, a korszak valamennyi sémi nyelve igen erős kapcsolatban állt még egymással, tehát feltételezhető, hogy értette vagy beszélte ezeket a nyelveket is. Klasszikus, azaz mai értelemben vett anyanyelve nem volt. Nemzetisége pedig semmiképp, hiszen – miként azt mondtuk – csak sok évszázaddal később alakult ki, mint gondolati konstrukció. Mindenkiért hozta meg a legnagyobb áldozatot. Mindenki benne volt és van. Azok is, akik a fentiekben idézett torz gondolkodás és eszmék hívei.