Amikor alig két évvel ezelőtt New Yorkban két világlap cikket közölt egy nagyon híres hollywoodi producerről, aki szexuálisan zaklatott nőket, már akkor az volt a legszörnyűbb, hogy noha tulajdonképpen senkit sem leptek meg a történetek, amelyek Harvey Weinsteinhez kapcsolódtak, de valahogy igazán súlyt az adott a dolgoknak, hogy igazán híres, ismert, népszerű és kedvelt színésznők mondták el, mit tett velük a producer.
A botrány szinte óráról órára dagadt, a hatvanöt éves Weinsteint rengeteg nő vádolta meg. Nem lehetett már szőnyeg alá söpörni a dolgot, sem kézlegyintéssel elintézni, hogy hát igen, ilyen ez a filmszakma, meg szereposztó dívány, meg hát minek mentek oda azok a nők.
Weinstein ragadozó volt, aki hatalmát, befolyását arra használta fel, hogy nőket alázzon meg, használjon ki szexuálisan, s amikor a hírneve és rangja ellenére egyesek mégis be akarták perelni, hatalmas összegeket fizetett az áldozatoknak, hogy mégis csendben maradjanak.
Hollywoodot mégis megrázta a Weinstein-ügy, következményei is lettek a világ filmes központjában, többekről derült ki, hogy hozzá hasonló módon aláztak meg férfiakat és nőket egyaránt. Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy a Weinstein-ügy világszerte változást generált. Egyre többen ismerik fel, hogy szexuális zaklatásnak nem csak az tekinthető, ha valakit az akarata ellenére nemi aktusra kényszerítenek. Egyre több nő és férfi fogja fel, hogy a világ változik, hogy az, ami akár tíz-tizenöt évvel ezelőtt is legfeljebb egy fejcsóválós, mosolygós megrovást váltott ki másokból, ma már mélyen elítélendő, esetenként bűncselekmény is. Ma már egyszerűen nem lehet valakinek az akarata ellenére megfogni a fenekét egy diszkóban, akkor sem, ha a fogdosó a híres sportoló, aki azt hiszi, mindenki a karjaiba omlik.
Ma már jóérzésű ember nem tesz hangos, szexuális töltetű megjegyzést a kollégára, kolléganőre, nem tekinti azt az „udvarlás” kissé „erőteljesebb” formájának. Ahogyan mások sem. Egyszerűen annak látják, ami: egy öntelt, bunkó paraszt ordenáré viselkedésének. És akkor még finoman fogalmaztunk…
Ma már teljesen normális, hogy nem a zaklató áldozatát hibáztatják az épeszű emberek. És többnyire nem is kérdőjelezik meg az áldozat történetét. Amivel esetenként egyesek hajlamosak visszaélni is. Ez annak a lónak az a bizonyos másik oldala, ahová azért hajlamos átzuhanni az emberiség. Ilyenkor azonban gyorsan kiderül az igazság, elvégre az ártatlanul megvádoltaknak éppúgy megvannak a jogi eszközeik az ártatlanságuk bizonyítására, mint az áldozatoknak ahhoz, hogy a maguk igazát megvédjék.
Mindazonáltal a legújabb magyarországi zaklatási botrányoknak ezen túlmutatóan is van egy egészen szürreális vonzata. Amikor ugyanis néhány héttel ezelőtt az egyik legrangosabb budapesti teátrum, a Katona József Színház közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy egyik munkatársa egy másik munkatársát szexuálisan zaklatta, s emiatt a zaklatót kirúgták, a teljes magyar közvélemény felbolydult. Sajnos, sokakat nem az foglalkoztatott, hogy ismét egy szégyenteljes esetre derült fény, amelyben ugyan a vétkes megkapta a méltó büntetését. Sokan ugyanis elsősorban a mocskos kis részletekre voltak kíváncsiak: ki tette, kivel tette és mit tett. A színház ugyan közölte, hogy az áldozat nem vállalja a nyilvánosságot, s ezért nem is jelenti be, hogy kiről van szó, de a zaklató egy nappal később maga jelezte, hogy ő követett el valamit. Gothár Péter, a legendás rendező volt a tettes, az összes díjával, kitüntetésével és egyebekkel. A hatalmas művész, az emberi gnóm.
Van ilyen.
A közvélemény és a politika egy részének azonban ez nem volt elég. A nevet is tudni akarták, az áldozatét vagy az áldozatokét, és azt is, hogy Gothár pontosan mit tett. Portálok cincálták a történetet szenzációhajhász címekkel, szinte megfeszítve a színház igazgatóját, a színház színészeit, akik egyszerűen annyit tettek, amennyit az elemi jó ízlés megkövetelt tőlük: védték az áldozat személyazonosságát.
Újabb áldozatok (a korábbi magyarországi esetekkel ellentétben) itt nem jelentek meg, Gothárt újabb nyilvános vádak nem érték. A Katona József Színház azonnali hatállyal elbocsátotta, sőt, a héten a másik munkahelyéről, a Színház- és Filmművészeti Egyetemről is kirúgták egy etikai vizsgálat után.
És ez így rendben is van.
A baj ott kezdődik, hogy a magyar kormánypártok egyes prominensei „zaklató színházakról” kezdtek beszélni, majd pénteken hirtelen már egy új törvényről, amely a színházak „megrendszabályozását” célozza. Oly módon, hogy az állam beleszólási jogot követelne magának minden olyan színház vezetőjének kinevezésébe, amelynek pénzelésében bármilyen kis tételben is, de részt vállal. Mindezt azzal az ürüggyel, hogy a Katona József Színház vezetősége nem távolította el idejében a zaklatót. És azzal a nem is igazán titkolt céllal, hogy akarata alá hajtson minden olyan társulatot, amelynek politikai nézetei nem azonosak a kormánypártok politikai nézeteivel.
A színházi szakma hatalmas felháborodással, petícióval, tüntetéssel reagált. Aminek hozadékaképpen a hétfőn valóban beterjesztett törvénymódosítás már egy kicsit enyhébb lett, mint a korábban beharangozott változat. Ennek ellenére a parlament elé terjesztett jogszabály-módosítás általános indoklásának végén a következőket olvashatjuk: „A szabályozást az is indokolttá teszi, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő előadóművészeti szervezetekben.” Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (amely alá a színházak tartoznak) közleményében még ennyire sem fogalmazott szőrmentén, egyenesen kimondta, hogy „a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy nem maradhat következmények nélkül”.
Mindez pedig már egyszerűen nevetséges. Egyfelől azért, mert a Gothárt foglalkoztató színház a létező leghatározottabban és a leginkább helyeselhető módon járt el, amikor a vádat kivizsgálta, a vádlónak igazat adva a zaklatót kirúgta, az áldozatot pedig megvédte. Követendő, nem pedig elítélendő példaként kellene rá tekinteni Magyarországon is, máshol is. Másfelől pedig azért, mert egyszerűen nem lehet az összes színházat büntetni, mi több, köztörvényes bűnözőnek minősíteni egyetlen ember erkölcstelen viselkedése miatt. Harmadrészt pedig: bármilyen sajnálatos, zaklatások nemcsak a színházakban fordulnak elő; önkormányzatoknál, a távfűtő műveknél, a kórházakban, a parlamentekben és a cukorgyárakban is akad példa.
A magyar kormánypártok a legjobb úton haladnak, hogy Gothárból áldozatot csináljanak. Ami nagyon rossz lenne minden tényleges áldozat számára, akit mostantól a kutya sem venne komolyan. Anyaországon belül és azon kívül sem a magyar nyilvánosságban.
Nem valószínű, hogy ér ennyit az, hogy átvegyék az ideológiai irányítást a színházak felett.
Kocsányos Pálma
A cikk nyomtatott formában a Családi Kör hetilap december 12-ei számában jelent meg.
