A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiba az elmúlt tizenegy év alatt fél millió szerbiai állampolgár emigrált. Ennek hatásaival, a szerbiai munkaerőhiány következményeivel, valamint azzal foglalkozott szerkesztőségi kommentárjában a Danas napilap, hogy mit tervez a szerb kormány tenni azért, hogy ez a tendencia ne folytatódjon vagy legalább csökkenjen.
Az OECD adatai – amelyet a szerb kormány azon stratégiájához használnak, amely az elvándorlást hivatott megállítani – azt is megmutatják, hogy 2007 és 2015 között, éves szinten több mint kétszeresére nőtt a Szerbiából elköltözők száma – 27 ezerről 60 ezerre. Haza is térnek emberek, ők viszont jóval kevesebben vannak és nagy részük – két harmaduk – nyugdíjas.
– A kormány ezért intézkedéseket hozott, többek között nagyobb támogatásokat szán a befektetésekre, nagyobb költségvetést a tudománynak, oktatásnak, kultúrának, jobb kapcsolatokat szeretne ápolni a diaszpórával – mindez oké is. Az viszont nehezen elképzelhető, hogy ezekből (sokkal több van belőlük) az általános intézkedésekből bármelyik is marasztalni tudja az embereket. Mert már rég nem a pénz, vagyis a munka a döntő tényező, ami miatt évente tízezrek elhagyják Szerbiát. Az, hogy a „munkanélküliség történelmi minimumon van” semmiképp sem a fejlődés mutatója, sokkal inkább az emigrációé.
A fővárosban minden második butikban, kioszkban munkást keresnek. De nincs, aki dolgozna. Nincs, aki gyógyítana bennünket. Lehetetlen időpontot kapni egy vizsgálatra. Az egészségügyi nővérek arra panaszkodnak, hogy három ember munkáját kell elvégezniük. Holnap sztrájkolni fognak a Klinikai Központban. Nincs, aki vezesse az autóbuszokat, nincsenek sofőrjeink, darukezelőink, hegesztőink. Egyre többen mennek majd el – ez vonható le a stratégiából –, ahogyan közeledik majd az ország az EU-s tagsághoz – írják a napilap kommentárjában, kiemelve, jelentősebb beruházások eredményei sem lennének láthatók, mert nem csak a pénz jelent gondot, hanem a környezet, a rendszer, amelyben élünk, az állam, amelyben darabjaira hullik az egészségügy, oktatás, ahol a bíróságok lassan dolgoznak, a korrupció pedig megfékezhetetlen.
– Egy olyan államban, ahol az emberek a szegénység miatt követnek el öngyilkosságot, míg a gazdagoknak hagyják, hogy ne fizessenek adót? Nehéz lesz megállítani a fiatalok elvándorlását, mert a hatalomnak lehet, hogy megvannak az intézkedései, de az akarat nincs meg ahhoz, hogy bármi is megváltozzon. Nekik pontosan így a jó. Hogy ők legyenek azok, akik majd leoltják a villanyt.
Az eredeti kommentárt itt találják.
És akkor mi van?
Zlatko Jelisavac És akkor mi van? (Pa šta?) címmel írt kommentárt az Autonomija portálra, amelyben – mint az a címből is kiderül Aleksandar Vučić államfő, vagy ahogy a szerző használja AV egyik kedvenc, és igen sűrűn használt kifejezésével foglalkozik. És akkor mi van? – ez AV egyik kedvenc szófordulata, főleg, amikor újságírók tesznek fel neki kérdéseket. És akkor mi van? – ha a belügyminiszter, Nebojša Stefanović édesapja jogi tanácsadóként utazott az olasz Beretta fegyvergyárba, annak ellenére, hogy a végzettsége szerint közgazdász. És akkor mi van? – ha így Branko Stefanović törvényt sért, hiszen közgazdászként nem adhat jogi tanácsokat. És akkor mi van? – ha Branko Stefanović tagja egy fegyverkereskedő csoportnak, amely a valjevói Krušik fegyvergyárat is megpróbálja tönkretenni, amely miatt az egész botrány kirobbant. És akkor mi van? – ha Aleksandar Obradović börtönbe került, majd házi őrizetbe, csak azért, mert rámutatott a bűntényre, amely abban a cégben történt, amelyben foglalkoztatva volt. És akkor mi van? – ha Jovanjicában organikus zöldségek helyett marihuánát termesztettek? És akkor mi van? – ha ezt a gazdaságban gyakran vendégeskedtek és dícsérték egyes miniszterek is! És akkor mi van? – ha én egykor bezárattam a független médiumokat, amíg tájékoztatási miniszter voltam Milošević kormányában? Látják mi mindent tesznek ma ellenünk – be is kellett volna mind zárni! És akkor mi van? – ha azt mondtam „száz muszlimot egy szerbért“ – ezt hirtelen felindulásból mondtam. És így tovább, ehhez hasonlóak.
A szerző szerint időtlen időkig lehetne folytatni a felsorolását, hogy az államfő miket akart ezzel a szófordulattal megmagyarázni. Egy személy karakterét az által határozzuk meg, hogy mit mond és mit tesz – és itt beszélhetünk a morális következményekről is, ha ez a személy kitalál dolgokat vagy éppen megpróbál kibújni a felelősség alól, de ha ez a személy politikus és emellett állami tisztségviselő, mint AV, akkor az ő felelőssége a kimondott szavaiért még nagyobb, mert a polgárokat képviseli. De mi van akkor, ha ez a személy, ahogyan AV sem, nem csak hogy nem vállalja a felelősséget amiatt, amit tesz, hanem folyamatosan hazudik a polgároknak, törvényt szeg, elítéli a politikai ellenfeleit és azokat, akik kritikával illetik – leginkább az újságírókat.
Éppen ezért – folytatja a gondolatmenetét a szerző – nem csoda, ha AV követői primitívek, arrogánsak, azt teszik, amihez kedvük szottyan, nem válogatják meg a szavakat, ha azokról beszélnek, akiket nem szívlelnek – tudják, hogy megbújhatnak a vezérük háta mögött, aki megmagyarázza minden egyes csínytevésüket, ha pedig erre nem képes akkor azt mondja: „És akkor mi van?”.
Amíg ők a hülyeségeikkel, vulgáris beszédükkel, párbeszédnek nevezett cirkuszaikkal megpróbálnak megvezetni minket – addig kirabolnak bennünket, lerombolják a jövőnket – ha még egyáltalán marad abból valami. Nincs szégyenérzetük, ahogy becsületük sem, kirabolják a gyermekeinket is, kilopják a szemünket is, csak hogy csillapítsák az óriási vágyaikat, amelyek egyre csak növekszenek. És akkor mi van? – mondják önök. Ezt csinálták az őket megelőzők is, és az előtt az azokat megelőzők szintúgy. Mind egyformák! És akkor mi van? Éppen ezért szerettük meg a Nagy Testvért. Éppen ezért szeret ő is minket! – zárja a szerző a sorait.
A teljes szöveget itt olvashatják.
„Az SZHP-nek reggel hétkor másfél millió szavazata lesz”
Miroslav Miletić újságíró az N1 televízió vendégeként több aktuális kérdésről beszélve az előttünk álló választások témáját is érintette. Úgy értékelte, a hatalom nagyon készül a megmérettetésre és a választások napján „reggel hétkor lesz másfél millió szavazatuk alapból, délután négykor pedig elkezdik szétosztogatni a szavazatokat a többi választási listának, azért, hogy normális választás látszatát keltsék”.
– Mindig lesz valamilyen ellenzék, és ami még rosszabb, mindig lesznek olyanok, akik elmennek szavazni, még ha lesz is bojkott. Ami az ellenzéket illeti. Ha megtörténne, hogy az elnök azt mondaná nekik: Itt a hatalom, ők erre az válaszolnák: Ne, ne, ne most. Most nem tudjuk vállalni, majd az egyik, valamelyik héten ott… – mondta Miletić.
A haladók és a szocialisták sajtóban megjelent vitájáról elmondta, azzal, hogy a szocialisták a szerbiai többpártrendszer bevezetése óta mindig a hatalmi koalícióhoz tartoztak, „a világon sehol sem tapasztalt jelenséggé” váltak. Szerinte Aleksandar Vučićnak semmi szüksége Ivica Dačićra, mert ő „elég saját magának”, de jót tesz az elnöknek, ha a szocialistákat maga mellett tudja.
– Az egyetlen még nem teljesített célja a kétharmados véleményazonosság, vagyis nem a 126 képviselő, hanem a 250 két harmada. Lehet, ez még egy az álom, amit nem valósított meg. Minden mást igen. Amit akart, és amit nem akart, azt is. A helyzet annyira értelmetlen, hogy teljesen mindegy, egy Ivica vagy valamilyen Marica áll mellette – véli Miletić.
Az interjút itt nézhetik meg.
