Kint merik-e hagyni a napokban a teraszon a szármás lábast, bevállalva a kockázatot, hogy a meleg idő miatt tönkremenjen a türelmes munkájuk eredménye? Ezzel a kérdéssel indítja környezetvédelmi tematikájú jegyzetét a Politika napilapban Boško Jakšić.

– Ki a felelős azért, hogy a Föld felszíne most a legmelegebb az elmúlt ezer évben, hogy a hőmérséklet a legutóbbi évtizedben most a legmagasabb azóta, amióta megkezdődtek a mérések 1850-ben? Azért, hogy a 20 legmelegebb évből 19-et 2000. óta mértek, az öt legmelegebbet pedig – az elmúlt öt évben?

1988-ban erősítette meg a NASA az amerikai Kongresszus előtt, hogy a globális felmelegedésnek 99 százalékban az ember az okozója, az azóta eltelt három évtizedet viszont az a hozzáállás jellemezte, amely szerint a klímaváltozás valamilyen távoli téma, amit a jövőbeli generációkra kell bízni – írja Jakšić, arra emlékeztetve, hogy a fent leírt hozzáállás ellenére a természet nem vár, hanem már most teljes erővel visszaüt, világszerte katasztrófákat okozva.

A szerző szerint az, hogy egyáltalán szabadabban beszélünk a klímaváltozásról, sokban Greta Thunbergnek és az ENSZ előtt elmondott beszédének köszönhető, amelyben arra szólított fel, hogy végső ideje leszámolni a bódító optimizmussal, mert amennyiben így folytatjuk tovább, rosszul végződnek majd a dolgok.

– Azt akarom, hogy pánikba essenek – üzeni a svéd lány, aki 2018-ban országa parlamentje előtt egyedül indította el a „klímaváltozás elleni iskolai sztrájkot”, ami mozgalommá nőtte ki magát, és 2019-ben négy millió embert mozgatott meg.

– Amíg a kormányok önös érdekeik miatt nem hagyják, hogy felülkerekedjen a tudomány hangja, addig az Európai Unió elfogadta az Európai zöld megállapodást, amelynek értelmében 2030-ig 1000 milliárd eurót fordítanak az éghajlati változások megfékezésére.

És Szerbia? Magával van elfoglalva, úgy tesz, mintha nem lenne érintett a bolygó vészhelyzetében. Részben a kollektív apátia, a képzetlenség, az etnocentrizmus vagy a rövid memóriája miatt, részben pedig azok tétlensége miatt, akiknek feladatuk lenne felrázni a kollektív tudatot, így olyan mintha a globális riasztás hozzánk nem jutna el. Szerbia nem csatlakozott a klímaváltozás miatt szervezett csoportos tüntetésekhez. Elmaradt a szolidaritás – írja Jakšić, abban bízva, hogy a 2020-as év Szerbiának is hoz egy Gretát.

A teljes jegyzetet itt olvashatják.

Horvátország jól választott

Srđan Milošević írt a Peščanik internetes portálon a múlt hétvégén megválasztott új horvát államfőről szóló hírekről, amelyekben a szerbiai bulvársajtó szinte egy véresszájú szerbgyűlölőnek próbálta bemutatni Zoran Milanovićot. Félelmetes és rosszindulatú az, ahogyan reagált a szerb bulvársajtó Milanović megválasztására, írja Milošević.

– Az új horvát köztársasági elnököt usztasának, szerbgyűlölőnek, szerbeket felfalónak, szerb vérre szomjas vérszívónak titulálták. Egy fikarcnyival sem kevesebbnek. Olyan körökből is valamelyest visszafogottabb kritikák érkeztek, ahonnan ezt nem is vártuk volna, olyan helyekről, ahol csak arra emlékeznek mindenből, amit Milanović valaha is mondott, és még fontosabb – tett, mint néhány szerencsétlen kijelentés Szerbiáról. Ez elég volt ahhoz, hogy Milanovićra „ráakasszák” a nacionalista jelzőt, és hitetlenkedve rázzák a fejüket a horvát választási eredmények hallatán. Egyes beszélgetőtársaim azt mondták Milanović inkriminált megjegyzéseire: „Tudod, igaz, amit mondott, de nem neki kellett volna kimondania.” Megértem az ilyen hozzáállást, de minimum túl igényesnek és kifejezetten kritikusnak élem meg őket – írja Milošević, aki szerint nem szabad elfelejteni, hogy Milanović politikus, Horvátországban, így nem várható el tőle, hogy minden kijelentésére annyira tudjon vigyázni, hogy még véletlenül se sértődjön meg miatta valaki a szomszédságban.

– Milanović, amikor a Horvát Köztársaság kormányát vezette és döntéshozó pozícióban volt, egyetlen tettével (egy kivétellel, amikor miniszterelnökként átmenetileg lezáratta az országhatát) sem veszélyeztette a két ország közötti, olyan-amilyen normális viszonyt. Egyetlen tettével sem támogatta vagy relativizálta a horvátországi szerb kisebbség elleni erőszakot: sőt. Csak egy példa: a cirill betűs táblákat Milanović kormányának mandátuma alatt helyezték el. Ez a történelmi mozzanat semmit sem jelent? – teszi fel a kérdést a szerző.

Milošević szerint nem lehet elvárni a horvát társadalomtól, az ottani lakosoktól, hogy összehasonlíthatatlanul toleránsabbak, érettebbek, jóindulatúbbak legyenek a régió más társadalmaitól.

– Ebből következik, hogy a belgrádi körök sem várhatják el a horvát politikusoktól, hogy a –máskülönben ajánlott – nacionalista kilengések nélküli irányba vezessék a társadalmukat, amikor Szerbiában a kilencvenes évek emberei vannak hatalmon – igen, pontosan azok a „háborús erőszakoskodók” –, akik, ne álltassuk magunkat, magukkal hozták a háborús kilencvenes évek politikai „tőkéjét”, legalább annyira mint elődeik, a 2000. utáni hatalmak hibáit is. Nem látom, mi abban a nagy bűn, ha valaki megrázza magát és emlékeztet arra, hogy tisztában van ezekkel a dolgokkal. És mégis, Horvátországban annak ellenére történt váltás az állam élén, hogy Szerbia hivatalos köreiből állandó jelleggel érkeztek olyan megnyilvánulások, amelyek ebben a szomszédos országban sokkal inkább a nacionalista érzelmek felerősödésében segítettek – véli a jegyzetíró.

Az eredeti szöveget itt találják.

Stratégiai marketing

A szerb állam- és kormányfő által ismertetett Szerbia 2025 programról írt szerkesztőségi kommentárt a Danas napilap, amelyben megállapítják: az elmúlt évtizedek alatt már látott elemeket is tartalmaz ez a stratégiai fejlesztési tervként bemutatott tervezet. Ez gyakorlatilag az Aleksandar Vučić és Ana Brnabić nevével fémjelezett kormány 2020. tavaszán esedékes általános választásokra írt programja.

– Tehát a hatalmi csapat kampánya a gazdaság és a modernitás témáival foglalkozik majd. Abban fog különbözni Boris Tadić hasonló kampányaitól, hogy a modernitást nem az Európai Unió felé történő közeledésben mérik majd. Ugyanis, a 35 tervezett csatlakozási tárgyalási fejezetből megnyitott 17 fejezetet csak mellékesen említik. Ennek a helyét az úgynevezett Kis Schengen tölti be, vagyis az, amit az SZSZP és Slobodan Milošević kampányaiban félénken csak Balkáni Uniónak hívtak.

De nem csak Boris Tadić és Slobodan Milošević kampányainak elemeit szőtték bele a Szerbia 2025 programba. Itt van még Mlađan Dinkić és Vuk Drašković is a be nem teljesült szerb álomról, a mesébe illő ezer eurós fizetésekről szóló ígéreteikkel.

Vučić elnök a szerb nép lelkébe lát, mondta a számos újévi szereplései egyikében Brnabić miniszterelnök asszony. És valóban, mivel tudja, mit kíván a nép, hogy még hisznek a csodákban és hogy még ezzel a kormánnyal is elérhető az, hogy „Szerbia élhetőbb hely legyen”, Vučić megtalálta a „mércét”. Az pedig nem Dinkić vagy Drašković ezer eurója, és nem is egy szemtelenül nagyobb összeg, hanem éppen annyi, hogy működjön – a 900 eurós átlagfizetés.

Így a teljes 2019-es év alatt zajló Szerbia jövője kampányt precízebben megfogalmazták Szerbia 2025 név alatt, a mi Európánk – Kis Schengen, az állandó „építkezés”, a „digitális forradalom” és természetes az arra vonatkozó ígéretek formájában, amit az egyszerű ember, a munkás megengedhet magának havonta 900 euróból… – írják a napilap kommentárjában, azzal, hogy a lap szerint a felsoroltak ellenére akkor, amikor valóban megkezdődik a kampány, előkerül majd annak valódi lényege, ami az lesz, mint eddig minden alkalommal, vagyis a „klasszikus” politika (Szerbia, Nyugat, Kelet). Hogy pontosan, milyen formában, azt majd májusban megtudjuk.

Az eredeti kommentárt ezen a linken találják.