Összesen kilenc napig tartott a tizenkét éves Monika Karimanović agóniája, akit az iskolába tartó úton rabolt el egy többszörösen visszaeső erőszaktevő. A férfit vasárnap fogták el, 17 nappal a gyermekrablást követően a saját falujában. A gyermekrablás olyan dolgokat mutatott meg a szerbiai közvélemény számára, amelyek egyetlen szülő számára sem megnyugtatóak, annak ellenére, hogy a kislány életben van, és a pedofil gyermekrabló sincs már szabadlábon.
Igor Jurić – annak a 15 éves szabadkai Tijanának az édesapja, akit öt évvel ezelőtt októberben raboltak el és gyilkoltak meg – kérte nyilvánosan Szabadkán a Tijana Jurić Alap konferenciáján a kormányfőt, Ana Brnabićot, hogy Szerbia mielőbb vezesse be az Amber Alert-rendszert, hogy többé egytelen szülő se jusson olyan helyzetbe, amilyenbe a Jurić család került. A konferencián szemléltették, hogyan működik a rendszer, és hogyan lehet az egész országot bevonni abba, hogy az eltűnt, életveszélyben lévő gyermeket keresse. Igor Jurić többször is megszólalt Monika Karimanović eltűnésével kapcsolatosan, és megtudhattuk tőle, annak ellenére, hogy a kormányfő igen emocionálisan reagált a konferencián hallottakra, és bevallotta, hogy az állam nem tett meg mindent annak érdekében, hogy többé ne történjen Tijana esetéhez hasonló – azóta sem történt semmi az Amber Alert-rendszer bevezetésének előmozdítása érdekében.
A gyermekrablás legyen közügy!
Az Amber Alert-rendszert az elrabolt gyerekek felkutatásánál alkalmazzák nemzeti szinten. Eddig ez a rendszer bizonyult a leghatékonyabb módszenek arra, hogy az eltűnt gyermeket megtalálják. Több száz eltűntek sikerült ezáltal a nyomára bukkanni még időben szerte a világon. Az Amber Alert (Amber-riasztás) egy kislányról kapta a nevét, akit szintén elraboltak, de sajnos őt nem sikerült élve megtalálni. Amber Hagerman kilencéves volt, amikor 1996-ban elrabolták a texasi Arlingtonban. A szomszéd látta, hogy mi történt, rögtön szólt a családnak és a rendőröknek, akik azonnal megkezdték a keresést. Négy nappal később az erdő szélén járókelők találták meg a kislány holttestét. A kislány elrablóját sosem fogták el, a gyilkosság mind a mai napig megoldatlan rejtély maradt. Amber ügye sokáig foglalkoztatta az amerikai közvéleményt, és a szakemberek két évvel Amber halála után útjára indították az Amber Alert-rendszert, ami ma már az elrabolt gyerekek felkutatásának legelterjedtebb módszere a világon, és abból az elvből indul ki, hogy az elrablást követő 24–48 óra kiemelkedő fontosságú. Hogyan működik ez a rendszer?
Amikor a rendőrség megbizonyosodott arról, hogy valóban gyermekrablásról van szó valamely eltűnt kiskorú esetében, akkor ebben a rendszerben kiadnak egy riasztást, amit az összes helyi- és országos rádióállomás, televízió-csatorna, mobilszolgáltató, az autópályák hatalmas kijelzői, az adott régió Google-keresője, a Facebook is azonnal nyilvánosságra hoz. Bármilyen program fut is a tévében, megszakítják, és beolvassák a közleményt, illetve a képernyő alsó részén fut az alapinformáció, amely a gyermek felkutatásában szükséges. Sem több, sem kevesebb. Ezeken az információkon kívül a médiumok nem tehetnek közzé bővebb információt az esetről, amely elterelné a közvélemény figyelmét a valós problémáról, ami a szenzációhajhászással plusz olvasókat vagy nézőket eredményezne, mint ahogyan ez történt Monika esetében is.
A sajtónak nem közügy, hanem szenzáció volt Monika esete
Azokban a pillanatokban, amikor kiderült, hogy a 12 éves Monika Karimanovićra rátaláltak, a Szabad Magyar Szó hírportál erről szóló híre alatt egyik hozzászóló kritizálta a megjelent hír tömörségét. Minderre azért kerülhetett sor, azért érezhette az olvasó, hogy nem kap elég információt a körülményekről, mert a kislány eltűnését követően minden egyes nap egymást túllicitálva jelent meg mindenféle információ a sajtóban. A bulvársajtó nemcsak nem tartotta magát az újságírói kódexhez, de kicsit sem volt tekintettel az áldozatra, ahogy annak családjára sem. Annak ellenére, hogy egy gyermek életéről volt szó, rendszeresen beszámoltak arról, hogy hol keresi a rendőrség a katonasággal karöltve a kislányt, így minderről a rabló is könnyen értesülést szerezhetett.
A Kurir napilap túltett mindegyik médiumon, leközölt egy, még márciusban készült interjút Monika elrablójával, Ninoslav Jovanovićtyal, a címoldalon tették mindezt, ahogy a lapszerkesztők fogalmaztak: „annak érdekében, hogy Monika ügye a lehető leghamarabb tisztázódjon és megoldódjon, a szerkesztőség úgy döntött, hogy a vallomását most először közzéteszi. Meggyőződésünk, fontos, hogy a közvélemény tisztában legyen, milyen sötét elméjű emberről van szó, aki nem fogja fel, hogy mekkora bűncselekményt követett el – gyermeket erőszakolt”.
„Ezzel az interjúval nemcsak az a baj, hogy a hasonlóan beteg emberekben erőszakos vágyat gyújt hasonló bűncselekmény elkövetésére” – nyilatkozta Tamara Skroza, a Sajtótanács Fellebbviteli Bizottságának tagja a Cenzolovka véleményportálnak – „hanem az is baj , hogy gond nélkül vétenek az áldozat jogai ellen olyan mértékben, hogy az áldozat, aki túléli a tortúrát, még nagyobb horrort él meg ezáltal, mégpedig azt, hogy egy életre ezekkel a szövegekkel és fényképekkel kell élnie, amelyeket róla megjelentettek”.
Az állami szervek és a civil szféra csődje
A 12 éves Monika Karimanović elrablását követően folyamatosan értesülhettünk arról, mekkora erőkkel keresi a rendőrség, majd a katonaság is a kislányt és annak elrablóját. Az esettel kapcsolatban naponta nyilatkoztak illetékesek, és minden alkalommal meggyőzték a közvéleményt, pillanatok kérdése, hogy a kislányt megtalálják, hogy az elkövetőt elfogják. Ennek ellenére mindkét esetben – Monika felfedezésében és a gyermekrabló elfogásában is – a polgárok játszották a főszerepet, azok, akiket a sajtón keresztül győzögettek az illetékesek arról, hogy karnyújtásnyira vannak az ügy megoldásától.
Ninoslav Jovanović először 1996-ban erőszakolt meg egy felnőtt nőt és egy kislányt, amiért tíz évet ült börtönben, majd 2005-ben hasonló esetért tizenkét és fél év börtönbüntetést kapott. 2018. január 8-án szabadult a niši börtönből, majd legutóbb öt hónapot töltött fegyházban zaklatásért. Jovanović 2019. március 18-a óta szabadlábon volt, az illetékesek szerint a törvénnyel összhangban – minden épeszű ember véleménye szerint az igazságszolgáltatás csődjeként.
Dubravka Stojanović történész a Peščanik véleményportálra írt szerzői szövegében kitér arra, hogy Monika esetében a civil szféra is csődöt mondott. Elismeri, hogy egyedül csak Igor Jurić szólalt fel, és emlékeztetett, hogy az állam nem tett eleget az ilyen esetek megfékezése érdekében, egyetlen más emberi jogokkal foglalkozó civil szervezet sem hallatta a hangját, nem mutatott rá a sajtó túlkapásaira, nem segítette a közvéleményt. Véleménye szerint „még egyszer bizonyította, hogy a civil szektor nem tesz az állam és a társadalom javítása érdekében, nem szolgálja saját célját, nem óvja a polgárokat és az áldozatokat abban az esetben, amikor a rendszer csődöt mond”.
Igor Jurić bejelentette, ha kell, akkor aláírásgyűjtésbe kezd, hogy Szerbia minél előbb bevezesse a riasztórendszert, amely segítségével az azonnali, teljes körű riasztásnak hála, az elrabolt gyerek felkutatása gyakorlatilag közüggyé válik. Szerbia polgárai bizonyították, hogy készen állnak erre, láthattuk ezt Monika megtalálása esetében, valamint a pedofil gyermekrabló felkutatásakor is. Kérdés, hogy az állami szervek és az újságírók készek-e erre.
A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilap január 9-ei számában jelent meg.
