Liu He kínai miniszterelnök-helyettes a közelmúltban Washingtonban tárgyalt az új amerikai–kínai gazdasági megegyezésről, amikor megemlítette a kínai gazdaság növekedésének folyamatos lassulását. Most azonban a pekingi Statisztikai Hivatal hivatalosan is elismerte: 2019-ben Kína GDP-je „csupán” 6,1 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a kínai gazdasági növekedés 29 éve nem volt olyan alacsony mértékű, mint tavaly. Ez persze még mindig lényegesen nagyobb, mint az azonos évi amerikai (2,2 százalék) és főleg mint a német (0,6 százalék) növekedés mértéke.
A kínai GDP 6,1 százalékos növekedése már csak azért is tisztességes érték, mivel a pekingi kormány által tavaly tavasszal célként kitűzött 6–6,5 százalékos növekedés keretein belül van. A még mindig gyorsnak mondható növekedés azért is meglepő, mert Kínát tavaly meglehetősen súlyosan érintette az Amerikával folytatott kereskedelmi háború. Ezért az export alig növekedett 2018-hoz képest, csupán 0,5 százalékkal (dollárban számítva), míg az előző évben mintegy 10 százalékos volt. A kínai import viszont tavaly 2,8 százalékkal csökkent, ami a belföldi kereslet visszaesését jelzi.
Az ipari termelés 5,7 százalékkal nőtt, fél ponttal kevesebbel, mint 2018-ban. A kiskereskedelem 8 százalékkal növekedett, ami egy ponttal kevesebb, mint 2018-ban. A gépjármű-értékesítés jelentősen csökkent: 8 százalékkal. Az eladott okostelefonok száma még nagyobb mértékben zuhant – csaknem 14 százalékot. Ezért nem csoda, hogy a kínai vállalkozók, közgazdászok és bankárok gyenge gazdasági helyzetre panaszkodnak. Az ingatlanügynökök is jelzik, hogy nehezebb a drága ingatlanok eladása, ami nem is csoda, hiszen egy 200 négyzetméteres lakás ára Sanghajban egymillió dollár. Hogyan lehetséges hát, hogy a hivatalos statisztikák szerint a gazdaság ennek ellenére is 6,1 százalékkal növekszik?
A kínai gazdaság növekedésének lassulása (Grafikon: BBC)
Michael Pettis, a Pekingi Egyetem közgazdász professzora úgy véli, hogy a kínai reálgazdaság teljesítménye valójában a hivatalos értéknek a felével is lassabban nőtt csak. Pettist mindenekelőtt azt bosszantja, hogy a világ a kínai növekedési statisztikát készpénznek veszi és figyelmen kívül hagyja, hogy nem hasonlítható össze a bruttó hazai termék (GDP) kiszámításával Németországban vagy Amerikában. A helyzet tehát más, mondja a professzor. Míg például a németországi GDP valójában azt méri, hogy mi »jön ki belőle«, azaz az előállított áruk és szolgáltatásokm értékét, addig a kínai GDP nem az outputot (azaz kibocsátást) méri, hanem az inputot (azaz a befektetést).
Még több új útba, vasútba, hidakba, repülőtérbe és vasútállomásba befektetve – és a beruházásokat kölcsönökből, azaz adósságokból fizetve – a kínai kormány bármilyen növekedési értéket elérhet, mondja Pettis. De itt nem is a statisztikák hamisításáról van szó. Inkább a 6,1 százalék nem egy éven belüli gazdasági tevékenység eredménye, hanem csak annak a célértéknek a nyilvánosságra hozása, amelyet a politikai vezetés az év elején felállított. Például az önkormányzatok mindent alárendelnek ennek a célnak és sok befektetést visznek végbe – főként adósságból. Ezért a kínai GDP-érték nem a növekedés leírása, hanem a „politikai szándékok” megvalósítása.
Mindez nem lenne probléma, ha a beruházások eredményesek, vagyis ha azok valós hozzáadott értéket teremtenek, ami növeli az ország jólétét és lehetővé teszi az így felgyülemlő adósságok visszafizetését. De nem pontosan ez a helyzet Kínában, véli nemcsak Pettis, hanem sok más közgazdász is.
Kínai gazdasági lassulás (Illusztráció: PBS)
