Húsz község címmel írt szerkesztőségi kommentárt a Danas napilap, amelyben sorra vették, hány szerbiai községben nagyobbak az átlagfizetések a hivatalos, 54 471 dináros köztársasági átlagtól. A Köztársasági Statisztikai Hivatal adataira támaszkodtak, és a kommentárjuk címéből már rájöhettek: 20 községről van szó. Ebből 12 belgrádi.
2019 első 11 hónapjában (erre az időszakra vonatkoznak az adatok) a statisztika szerint a vračariak átlagban havonta 90 ezer dinárnál valamivel többet kerestek. 80 ezer dináros juttatás felett voltak még az Újbelgrád és a Stari grad községekben élők is. A „legrosszabban” kereső belgrádiak Palilula községben élnek, ők egy kicsivel 60 ezer dinár feletti fizetést visznek haza.
– Nincs még egy város Szerbiában, amelynek ilyen átlaga lenne. Az újvidékiek épphogy csak átcsúsztak az 500 euró fölé. A többi halott tenger. Kevés hullámmal – írják.
Vitathatatlan, hogy minden községben nőtt az átlagfizetés: Titelben 28 százalékkal, ami a legnagyobb növekedés, Sevojnóban és Lučaniban egy-két százalékkal, ez pedig a legszerényebb mértékű növekedés.
– Hogy ez a növekedés elég-e, az már más kérdés. Itt van példának – Svrljig, ahol tavaly a legalacsonyabb béreket fizették, átlagban 35 ezer dinárt. Ebben a községben nyílt meg a mögöttünk álló évben az Euroconfot Jug lábbeligyár, a beruházó az államtól 4700 eurót kapott minden egyes foglalkoztatott után.
Nyilvánvaló viszont az is, hogy az újonnan megnyitott gyárak százai (amivel nem tud nem dicsekedni ez a hatalom) sem elegendők ahhoz, hogy emelkedjen a polgárok életszínvonala. És hogyan is történne ez meg, amikor a külföldi beruházók minimálbért vagy éppen egy kicsivel többet fizetnek.
Ez pillanatnyilag csak a munkanélküliség csökkentésére elég – vélik a napilapnál, majd arra emlékezetnek, hogy nálunk még mindig azon logika mentén gondolkodnak az emberek, hogy jobb, ha van bármilyen munkánk, mintsem, hogy ne legyen semmilyen se. Úgy gondolják, az, hogy a munkanélküliek száma 750 ezerről 300 ezerre csökkent, eleve megkérdőjelezhető, de ha igaz is, biztos, hogy az a 450 ezer nem az újonnan nyílt gyárakban dolgozik.
– De még ha csak kétszázan is vannak. Nagy részük elment. Előbb Belgrádba, nagyobb fizetést keresve, majd nagy részük valahova külföldre. Lehet, hogy jövőre valamivel tisztább képet kapunk. Amikor Szerbiában újabb népszámlálást tartanak. Akkor tudunk majd az aranykorról beszélni, a nagyobb fizetésekről, arról, milyen jól élünk. Amikor meglátjuk, hányan menekültek el ettől a szép élettől.
Az eredeti kommentárt itt találják.
„Mindent fordítva csinálunk”
Gazdasági témákkal foglalkozott az N1 TV Pressing című műsora is, amelyben Miodrag Zec egyetemi tanár értékelte egyebek mellett az államfő 900 eurós fizetésre vonatkozó kijelentéseit, valamint a bejelentett Szerbia 2025 nevet viselő programot is. A gazdaságfejlesztő programról elmondta, legalább két kérdés felvetődik ezzel kapcsolatban.
– Ha az megvalósítható, akkor miért nem kezdődött már el. Ha pedig a beruházásokról beszélünk, honnan van azokra pénz és kinek a pénze az. Sajnálatos módon, ezt nem tudjuk. Másrészt, ezeket a beruházások tartozásból valósulnak meg vagy egy objektív többletből. Miért kell nekünk beruházásokra valakitől kérni, miért van többlete a németnek, nekünk pedig hiányunk – tette fel a kérdést Zec, hozzátéve: – A szocializmusnak ezer számra volt beruházási terve, de nem volt meg hozzá a kellő mechanizmusa, majd a rendszer beomlott.
Az egyetemi tanár szerint Szerbia 2025 nem más, mint egy politikai üzenet, amely nem ad arra választ, hogy mit kell az államnak befektetnie, kinek a pénzét és mely projektumokba.
Zec szerint egy nemzetet, egy társadalmat a gazdasági és társadalmi rendszere tehet naggyá.
– Azok a nemzetek, amelyek nem fogják fel a szervezetek, intézmények, a rendszer és az eljárások fontosságát, történelmi szempontból leggyakrabban marginalizálódva tengődnek kirekesztve a jól működő társadalmakon kívül.
A beígért 900 eurós fizetésekkel kapcsolatban elmondta, Szerbia pontosan azzal ellentétesen funkcionál mint a jól bizonyító államok: a kormány minél jobb fényben akarja feltüntetni az eredményeit, ezért felértékeli a dinárt az euróhoz képest, így a külföldi beruházóknak Szerbia csak utómunkálatok elvégzésére felel meg.
– Behozza az országba a félkész termékeit, helyi munkaerőt alkalmaz, támogatást kap, kifizet neki 200 eurót, teljesen közömbös az árfolyam iránt. Az viszont, aki itt teljes gyártási folyamatot végez, nagy hátrányban van – véli Zec, aki szerint ha Szlovénia vagy Kína példáját vesszük alapul, kiderül, hogy ők ennek pontosan az ellenkezőjét csinálták, csinálják: nem értékelik túl a saját valutájukat, így tudják erősíteni az exportjukat, így hódítanak teret.
A gazdasági fogalmak többértelműek, mondja az egyetemi tanár.
– Az a baj a közéletünkkel, hogy az ember egy sor kérdést nem tud feltenni a gazdaság méreteiről – növekedés, de mi növekszik, növekedés, de mennyibe kerül a növekedés… Láthatják, hogy mi más árujának a felvásárlói vagyunk, más árujának az elosztói, nincs teljes munkafolyamatunk. Ha ez így folytatódik, nem lesz szükség semmilyen iskolára, ezek 15 napos képzések.
A Pressing vendége szerint „az árak felemésztették a fizetéseket”.
– 500 euróval nem sok mindent csinálhatsz, a rezsiköltség több mint 100 euró… A mi problémánk az, hogy az átlagfizetést számoljuk, és nem azt, hogy hányan élnek abból, mekkora az egy főre eső bér, az egy családtagra jutó kereset. A jobban szituált réteghez tartozóknak van euróban félretett pénze, amit viszont lassan felél. Az árak felemésztik a megtakarított pénz, a fizetést. Mennyi üzemanyagot lehet venni az átlagfizetésből Szlovéniában, és mennyit Szerbiában. Az árakat kell nézni – ecsetelte a helyzetet Miodrag Zec.
A beszélgetést itt találják.
Foglalkozik-e a hatalom a gyermekek egészségével?
Az elmúlt hetekben érezzük igazán annak a hatását, hogy a mindenkori szerbiai hatalom nem foglalkozik eleget a környezetvédelem kérdésével, az egyik leginkább szennyezett levegőjű országban élünk. Már nem csak Európa-szinten, de lassan világviszonylatban is. Erről írt vendégszerzőként a Politika napilapnak Boris Jašović szociológus, jegyzetíró, aki a kormány és annak minisztereinek hozzáállását taglalta.
– A környezetvédelemmel megbízott miniszter a kormány rendkívüli ülését követően, a közszolgálati tévén vendégszerepelve olyan benyomást keltett, mintha alig várná a pillanatot, amikor azt mondhatja, nem az ő fennhatósága alá tartozik a légszennyezettség. Mekkora nonszensz! Mi tartozik a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe, ha nem a környezetvédelem?! (…)
A miniszter továbbá elismerte, természetesen csak a sorok között utalt rá, hogy ő évek óta próbálja felhívni a végrehajtó hatalom figyelmét az ország környezetvédelmi problémáira, de senki sem figyel rá, a pénz pedig a környezetvédelem helyett más, „fontosabb” projektekre megy el. Vajon ez azt jelenti, hogy a miniszter képtelen odahatni a végrehajtó hatalom által hozott döntésekre, és olyan kritikus pillanatokban mint, amit most élünk, nem tudja a környezetvédelmet a kormány prioritásává tenni? Ha ez így van, akkor felvetődik a kérdés, miért nem mondott még le – fogalmaz Jašović, aki egy személyes történettel írja le a belgrádi helyzetet.
– Amíg a reggeli ködben kísértem a kölyköt az iskolába, csípett a szemem. Egyszerű köd – hát, hogyne! Eközben rámtört egy kellemetlen érzés, mintha egy nagy koncentrációs tábor gázkamrájában lennénk, ahonnan nincs menekvés. A tíz éves tegnap este hallotta a tévében, hogy Belgrád Európa legszennyezettebb városa, aggódott és bekapcsolt nála az egészséges gyermeki logika – miért nem megyünk el egyszerűen egy másik országba élni, ahol tisztább a levegő. Igen, miért nem? Melyik szerbiai minisztérium az illetékes az ilyen kérdések patrióta megválaszolására? És ki fog száguldozni az autóutakon Szerbia disztópisztikus jövőjében, amikor már a gyerekek is el akarnak menni innen? – teszi fel a kérdést Jašović.
A teljes írást itt olvashatják.
