A Vuhánból terjedő koronavírus eddig már több mint tizenegyezer kínait fertőzött meg és 213 halálesetet okozott. Erre a hatóságok gyorsan reagáltak: az országban napok alatt két kórházat építettek a koronavírusban megbetegedettek számára, Vuhában beszüntették a busz-, metró-, komp- és minden távolsági járatot, és Hupej tartomány tizenhárom városát vesztegzár alá helyezték. De a koronavírus külföldön is terjed, ezt jelezték már húsz országból. Ennek következtében több ország jelezte, hogy állampolgárait hamarosan hazaszállítja Kínából, köztük Németország is. Erre vár Irina El Aissati is, aki Vuhánban dolgozó német férjével és kislányával ebben a tizenegymillió lakosú városban él, és már napok óta nem hagyta el a lakását. Irina minap telefonon beszélgetett a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik munkatársával, Tim Niendorf-fal, a koronavírus okozta ottani helyzetről, aki ezt a beszélgetést így rögzítette:
„Két és fél évvel ezelőtt a férjemet a munkáltatója Németországból Vuhánba küldte. Öt hónapos lányunk van, és mindhárman jelenleg Vuhánban vagyunk. A város központjának közelében lakunk egy felhőkarcoló 42. emeletén. Vuhán általában úgy néz ki, mint New York, Chicago vagy Párizs: minden utcája nagyon kivilágított, és a forgalom zajos. Most azonban a helyzet teljesen megváltozott. Jelenleg az ablakon nézek ki és azt látom, hogy az épületek nagy része nincs kivilágítva, az utcák üresek. Ebben a pillanatban csak egy autó jön szembe velünk.
Egy thaiföldi utazást terveztük a kínai újév alkalmából. Ez lett volna az első nyaralásunk kislányunkkal. A repülőgépünknek január 24-én este kellett volna felszállnia. Nagyon vártuk, hogy végre kiszabaduljunk ebből a városból, hogy végre napozhassunk, végre friss levegőn legyünk! Mindebből azonban semmi nem lett. A város helyzete akkor még messze nem volt olyan drámai, mint most. Több tucat megbetegedés volt ugyan már korábban is, de nem többezer, mint most. Arra az esetre is felkészültünk, hogy esetleg Thaiföldről Németországba kell majd repülnünk.
Január 23-án, miután felkeltünk, olvastuk a rossz hírt: a város teljesen le van zárva. A tömegközlekedést leállították, az összes repülőjáratot törölték és a repülőteret lezárták. Azon a napon sok helyi ember autóval próbálta elhagyni a várost. Több mérföldes volt a forgalmi dugó, az emberek maszkot viseltek. Másnap minden a városba be- és a városból kivezető utat lezártak. Ezután a hidak és az alagutak lezárása következett, és ezáltal próbálták korlátozni a betegség terjedését a város különböző részein. Egy nappal később a személygépkocsik használatát is teljesen betiltották a városban. Erre nem számítottunk. A wechat kommunikációs platformját használjuk, hogy tájékozódjunk, ami hasonló a whatsapp-hoz. A wechat-ben a nemzetközi közösség különböző csoportja van feltéve. Az emberek fényképeket és videókat küldenek egymásnak a bevásárlóközpontok üres polcairól, de információkat is cserélnek a bevásárlóközpontokban továbbra is elérhető élelmiszerekről. Az élelmiszerhiány oka nem csak az ünnepek miatt van, hanem a hörcsögvásárlásra is visszavezethető. Senki sem tudja most pontosan megmondani, meddig fog ez még így tartani. A pletykák arról szólnak, hogy ez az állapot március végéig vagy akár áprilisig is eltarthat.
Amikor január 23-án megjelent a hír, hogy a várost lezárják, a férjem gyorsan elrohant bevásárolni. A közeli üzlet, ahol vásárolni szoktunk, egyfajta ínyenc bevásárlóközpont. Külföldi termékeket, például Európából vagy Ausztráliából származó sajtot és olívaolajat is értékesítenek ott. A kínaiak ritkán járnak oda bevásárolni, de ennek ellenére még ez az üzlet is majdnem teljesen kiürült. A zöldségek és gyümölcsök már elfogytak, a többi még kapható termékért a férjem több mint két órát állt sorban. Nem vásárolt sokat, mert nem gondoltuk, hogy ilyen sokáig le fogják zárni a várost. Akkor még a thaiföldi szállodafoglalásunkat sem töröltük, mert azt hittük, hogy néhány nap múlva csak oda tudunk repülni.
Most már legfeljebb három vagy négy napra van élelmiszerünk. Célunk az volt, hogy a lehető leghosszabb ideig otthon maradjunk, és ne menjünk az utcára a fertőzés elkerülése véget. Különösen pedig azért, mivel a kínai orvosok bejelentették, hogy a vírus az inkubációs periódus alatt is terjedhet, tehát már akkor, amikor a betegségnek még semmi jele nem mutatkozott. Van egy kisbabánk és el sem tudom képzelni, hogy mi történne, ha megfertőződnénk. Ez egy borzalmas forgatókönyv. A mi kisbabánk még szopik, ezért szerencsére még nincs szükségünk bébiételre. Ez egy gonddal kevesebb.
Most már ötödik napja vagyunk állandóan bezárkózva otthon. Szokatlan érzés a lakásban lenni és tisztában lenni azzal, hogy nem tudunk kimenni az utcára. Minden nap ugyanaz történik, de a frusztráció minden nap csak növekszik. A házból nem merek kimenni. Azok a barátok, akiknek kisgyermekeik vannak, és akik egyébként együtt játszanak a játszótéren, most azok is mind otthon gubbasztanak. A hírek egyértelműen ezt üzenik: »Maradjanak otthon!« Most kötelező maszkot viselni. Minden nap új hírek érkeznek az újonnan megfertőzött és meghalt emberekről. A helyzet a vuháni kórházakban katasztrofális, a város összes klinikája megtelt. Ezt a férjem kollégáitól és hivatalos médiajelentésekből tudjuk. A lázas emberek kórházba mennek, sorba állnak, hogy regisztrálják magukat, és azután egyszerűen hazaküldik őket.
A helyzet itt minden nap súlyosabbá válik. Most olvassuk és halljuk a médiákban, hogy különböző országok haza akarják szállítani állampolgáraikat. Ezt jelezték az Egyesült Államok, Japán, valamint Franciaország. És Németország? A német követség eleinte csak vigasztaló szavakat üzent. Azt üzenték, hogy: »Minden lehetőt megteszünk«, de semmi konkrétumot nem hallottunk. Ezért egyre bizonytalanabbul érezzük itt magunkat. A legnagyobb gondunk az, hogy fogy az ételünk. És most azt mondják, hogy a vírus mutálódhat, és sokkal fertőzőbb, mint gondolták.
Vuhánban körülbelül ötven német él, a tartományban összesen talán száz. Ezekkel megbeszéléseket folytatunk, összetartunk. Néhányan közülük elhagyták az országot, még mielőtt bevezették a nyaralási utazás tilalmát, és most külföldről próbálnak segíteni nekünk. Fő gondunk az, hogy az intézkedéseket tovább szigoríthatják, és még nehezebb lesz elhagyni az országot. Családtagjaink, barátaink, rokonaink Németországban vannak. Ők félnek miattunk. Kedden kaptunk egy e-mailt a nagykövetségtől: a német állampolgárokat kimentik Vuhánból. Részleteket még nem tudunk, de nyilvánvaló, hogy dolgoznak ennek megvalósításán. Végre! Megkönnyebbültünk!”
Csakhogy nincs mindenki ilyen helyzetben…
Wuhani mentők akcióban (Fotó: Hector Retamal, AFP)
