A bolygó (újabban, hivatalosan) már nem is bolygó, ráadásul a legmesszebb van tőlünk, mégis szeretjük – a csillagászoknak meg fityisz.

A Plútót a Lowell Obszervatóriumban fedezték fel 1930. február 18-án. Az arizonai központ Persival Lowell után kapta a nevét, aki kimondottan a Neptunuszon túli területek kutatásával foglalkozott. A csillagászok különböző számítások alapján tudták, hogy van ott valami és több, mint 25 évig keresték az égitestet.

Az obszervatórium direkt azért vette fel Clyde W. Tombaugh csillagászt, hogy megtalálja ezt a Neptunuszon túli bolygót. Amikor sikerrel járt, még olyan nézetek voltak érvényben, melyek szerint a Plútó a Neptunusz egyik holdja volt, de a meteoroknak köszönhetően „odébb ment”. 1978-ban azonban felfedezték a Charont, a Plútó holdját és akkor bebizonyosodott, mégis külön bolygóról van szó. A Charon azért is érdekes, mert segítségével állapítottak meg, hogy a Plútó után már nagy valószínűséggel csak törpebolygók vannak.

A kilencedik bolygó nagyon elnyújtott, ellipszis alakú pályán kering, 1989 óta egyre távolodik a Naptól és csak 2247-ben jön újra közelebb. Emiatt érdemes lett volna a ‘90-es években megkezdeni a kutatást, a pénzügyi és műszaki nehézségek miatt viszont csak 2006-ban sikerült elindítani a New Horizons űrszondát, amely kilenc évnyi utazás után, 2015-ben küldte az első adatokat a Plútóról.

Tombaugh 1997-ben halt meg, és amikor a New Horizons elindult felfedező útjára, fedélzetén magával vitte a csillagász hamvainak egy részét is.

A Nemzetközi Csillagászati Unió 2006-ban törpebolygóvá minősítette a Plútót. A mi Holdunknál is kisebb bolygót azért „fokozták le”, mert néhány évvel korábban rátaláltak egy nagyobb égitestre a Kuiper-övben, ahol a Plútó is elhelyezkedik.

A Naprendszer utolsó, a mitológiai alvilág urának nevét viselő bolygóját kezdetektől nem kellett félteni, mindenki kedvelte. Kicsi volt, rejtélyes, mindenki szeretett volna legalább tíz bolygót a Nap köré (ez már nemigen jön össze).

Walt Disney híres kutyájának ezt a nevet adta, és Glenn Seaborg is róla nevezte el a plutóniumot. Népi felháborodás kísérte leminősítését, olyannyira, hogy három éve a NASA is bejelentette: hajlandóságot mutat a téma újragondolására.


A New Horizons felvétele a Plútóról Fotó: Wikipedia)