Felmondást kapott a niši csendőrségi osztag öt tagja, akiket egy 2014 szeptemberében történt incidens során alkalmazott túlzott erőszak miatt ítéltek el, amelyben részt vett a szerb államfő, Aleksandar Vučić fivére és a pénzügyminiszter, Siniša Mali testvére is.

Ezt a hírt a Dveri vezetője, Boško Obradović tette közzé, de a Danas napilapnak meg is erősítette az egyik csendőr védője, Vladimir Vučinić is.

Vučinić azt is elmondta, hogy a semmítőszéknél kezdeményezte a törvényesség védelmét, illetve a korábbi bírósági ítéletek megszüntetését, amelyekkel a hét csendőrt többhavi feltételes büntetésre ítélték.

A munkaviszony felmondására vonatkozó határozatban az áll, hogy az erre vonatkozó határozat tavaly december 19-én született meg, amikor a bírósági ítéletek jogerőssé váltak.

A döntés, amelyet a belügyminiszter kabinetje hozott meg, többek között az állami hivatalnokokra vonatkozó törvényre hivatkozik, amely kimondja, hogy a hivatalnok munkaviszonya megszűnik, amennyiben legalább hathavi feltételes büntetésre ítélik. A törvény azt is kimondja, hogy a munkaviszony megszűnése a bírósági ítélet hatályba lépésétől érvényes.

A Belgrádi Felsőbb Bíróság tavaly áprilisban feltételes börtönbüntetésre ítélt hét csendőrt, miután megállapította, hogy szükségtelen és túlzott erőszakot alkalmaztak egy incidens folyamán, amelyben megsérült Andrej Vučić és Predrag Mali, valamint két katonarendőr, akik a politikusok fivéreinek társaságában voltak. Az incidens a Büszkeség Napja alkalmával szervezett rendezvényen történt. A csendőröket nyolchavi feltételes börtönbüntetésre ítélték három évre.

A csendőrök védői a tárgyalás folyamán azt állították: Andrej Vučić és Predrag Mali erőszakkal akart áttörni a rendőrségi kordonon, amely a büszkeség-napi menetet biztosította. Emellett a sértettek nem voltak hajlandóak igazoltatni magukat, ráadásul az egyik katonarendőr az intézkedés folyamán megpróbálta elővenni a fegyverét is.

Az ügyészség azt állította, hogy a csendőrök támadását nem előzte meg provokáció, illetve, hogy a katonarendőr pisztolya egy, annak a tokját ért gumibotütés következtében esett a földre, emlékeztet a Danas, hozzátéve, hogy a 2014-ben érvényes törvények szerint a katonarendőrség nem tagjai nem lehettek volna az állami tisztségviselők családtagjainak védőőrizetében. A sértettek azzal védekeztek, hogy a katonarendőrökkel véletlenül találkoztak a helyszínen.