Szégyenteljesnek minősítette Jakab Péter kijelentését a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal kapcsolatban Pásztor István, olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség honlapján.

Jakab Péter, a Jobbik nemrég megválasztott elnöke a Válasz Online-nak adott interjújában egyebek közt a pártján belüli változásokról, ideológiai kérdésekről, és a magyarországi választásokon való ellenzéki együttműködésről beszélt.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne a Jobbik, ha a jövőben esetleg koalícióban együtt kormányozna a DK-val, és Gyurcsány Ferenc azzal jönne elő, hogy a határon túli magyaroktól el kellene venni az állampolgárságot és a szavazati jogot, Jakab Péter a következőt válaszolta:

– Ami nem lehet vita tárgya, az az autonómia. Hogy a határainkon kívül élők a szülőföldjükön őrizhessék meg a magyarságukat. Ezért akár uniós szinten is küzdenünk kell. Bízom benne, hogy ez nem is képezi vita tárgyát Magyarországon. Az, hogy akik nem itt adóznak, hogyan szóljanak bele az itteni politikába, szavazat szintjén, netán szószóló útján – ez legitim vita lehet. A Jobbik elnöke kiemelte, hogy az „állampolgárságot nyilván nem lehet elvenni”, majd a szavazati jog megvonását firtató újabb kérdésre válaszolva megerősítette, hogy „legitim vita tárgya lehet, hogyan szóljanak bele (a határon túli magyarok) az itteni politikába úgy, hogy az mindenki számára megnyugtató legyen.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke erre reagálva azt mondta, nem hitte volna, hogy egyesek ilyen mélyre tudtak süllyedni napi pártpolitikai nyerészkedés céljából. Világszerte több mint egymillió ember kapta meg a magyar állampolgárságot, közülük 400 ezren szerepelnek a választói névjegyzékben, ebből 61 ezren Szerbiában élő magyar állampolgárok.

Pásztor István kiemelte: „Amikor Gyurcsány Ferenc mondta ki ezeket a mondatokat, akkor is döbbenetet váltott ki belőlem. Az, hogy a butaság és a hülyeség ragályos, az pedig egyszerűen elrettent. Mi az elmúlt száz évben számtalanszor szembesültünk azzal, hogy a többségi politikák előrángatták a magyar kártyát. Az az igazság, hogy ehhez hozzá is szoktunk. Az, hogy Magyarországon, a magyarországi politikai pártok, napi politikai, pártpolitikai nyerészkedés indíttatásából ugyanezt csinálják meg, azt gondolom, hogy ez szégyen. Azt gondolom, hogy nincs az a napi politikai érdek, legyen az a Jobbiknak a politikai mezőben való megkapaszkodásának a szándéka, amelyik lehet annyira fontos, hogy ilyen mélyre lehessen süllyedni.”