Hogyan várta be Szerbia a „rosszhírű” koronavírust? – erről írt a Danas napilapnak Zoran Radovanović járványszakértő. Ő az a szakember, aki részt vett az államfő első, a koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatóján, de ellentétben az elnökkel és még két jelenlévő orvossal, nem viccelődött a kamerák előtt. A felvételeken látszik, amint fejét lehajtva szégyenkezik, amiért a kollégái és az ország legfontosabb személye bohóckodik, elbagatellizálják a helyzetet.
A járványszakértő elemzi, milyen mulasztások történtek a határátkelőkön és a reptereken. Meglátása szerint azért nem végezte el senki azokat a biztonsági feladatokat, amelyeket ilyen esetében végre kell hajtani – és amelyeket az államvezetés be is jelentett –, mert nem voltak személyre szabva kiosztva a teendők és ezért senki sem végezte el azokat – így a lázas betegek kiszűrése a határátkelőkön és reptereken nem történt meg, nem osztottak szórólapokat azokkal a fontos utasításokkal, hogy mit kell tenniünk, azoknak, akik külföldtől érkeztek és felszökik a lázunk.
– A rendszer működésképtelenségét leginkább az első koronavírusos beteg munkatársának esete mutatja. Az említett polgár, miután rájött, hogy kapcsolatba került a fertőzés forrásával minden lehetséges egészségügyi intézményt felhívott és tanúja volt annak, hogyan hárítja egymásra a felelősséget a kórház, a háziorvos szolgálat, az egészségügyi minisztérium és a különböző egészségügyi szolgálatok. Vereségként könyvelhető el, hogy a felelős személyek egyikétől sem kapott megfelelő választ, amely kulcsfontosságú a járvány elleni harcban: telefonon hívja fel a járványszakértőt a közegészségügyi intézetben – írja Radovanović.
A járványszakértő górcső alá veszi egyes politikusok kijelentéseit is, amelyeket a járvánnyal kapcsolatosan nyilatkoztak a sajtónak. Szerinte a legbizarrabb kijelentést Ivica Dačić külügyminiszter tette, aki szerint a kínai járványt biológiai fegyver okozta.
– Különösen zavaró visszhangja volt az egészségügyi és a védelmi miniszter megállapodásának, arra vonatkozóan, hogy a kórházakat és a kaszárnyákat készítsék fel a valódi és a lehetséges fertőző személyek befogadására. Fontolóra kell venni, hogy a járvány valóban ilyen katasztrofális méreteket ölt, de taktikailag nem gondolták át azt, hogy ezt milyen forgatókönyv alapján közöljék a polgárokkal. Emellett felmerül a kérdés, hogy mennyire ésszerű összezárni az embereket óriási hálókba, egyetlen közös fürdőszobával az egész emeleten. Mindjárt rákövetkező napon a vezető párt elnöke átesett a ló túloldalára, az egész szituációnak komédia jelleget adva. Emlékezzünk vissza a tanácsára, amikor a pálinka terápiás és megelőző hatásait boncolgatta. Új fényben tüntette fel viszonyát az újonnan kialakult helyzethez, hogy saját tesztelését ahhoz a feltételhez kötötte, ha az Uralkodó (Vladalac) című dokumentumfilmet kétszer is műsorra tűzik – utal a járványszakértő Aleksandar Vučić válaszára arra vonatkozóan, miért nem tesztelte magát azok után, hogy az AIPAC washingtoni konferencián, amelyen mintegy 18 ezer aktivista vett részt, köztük a szerb államfő is és mint később kiderült két résztvevő koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult.
– Sajnálattal kell megállapítani, hogy sehol a világon, kivéve Szerbiában a politikusok a betegség megjelenésére várva, nem tettek ennyi bizarr kijelentést. A mi járványszakértőink és infektológusaink nagy odafigyeléssel készülődtek az előttünk álló kihívásokra és nehéz nekik elhinni, hogy egy jól kidolgozott rendszer nem működik a gyakorlatban. Szerencsés körülmény, hogy a várakozás ideje lejárt, a betegség megérkezett hazánkba, így eljött annak is az ideje, hogy a politikusok elnémuljanak, a szakemberek pedig megmutassák, hogy mit tudnak.
Az eredeti szöveget itt találják.
A világ legnevetségesebb vírusa?
Aleksandar Milošević gazdasági szakértő a Danas napilap hasábjain összeveti milyen intézkedéseket tettek más ország politikusai és egészségügyi szakemberei abban a pillanatban, amikor Szerbiában a koronavírussal kapcsolatos első sajtótájékoztatón Olaszországba küldték a nőket bevásárolni. A gazdasági szakértő emlékezteti az olvasókat mindazokra az ígéretekre, amelyeket az elmúlt két hétben tettek bizonyos miniszterek a koronavírussal kapcsolatban. Így például idézi az egészségügyi minisztert, aki szerint nincs ok pánikra, mert „ha szükség lesz rá, mi meg tudjuk alkotni a koronavírus elleni védőoltást is, mert vannak erre embereink, akik értenek ehhez” – nyugtatta meg a szerbiai polgárokat Zlatibor Lončar.
– Az ilyen nyilatkozatok után mitől kellene félnünk? Az elnök természetesen nem fél semmitől. Csak a gazdaság miatt aggódik. Nagyon aggasztja a szerbiai gazdaság állapota és „imádkoznunk kell az Istenhez azért, hogy a világgazdaság mindezt túlélje”.
„Engem az izgat, hogy késni fog-e a Preljina–Požega útszakasz átadása”, magyarázta meg főbb aggodalmait a koronavírussal kapcsolatosan az államfő és ezzel is megmutatta, mekkora ember. És ezek után, felvetődik a kérdés, mitől is kell félnünk? Még ezekkel a szavakkal is nyugtatott minket: „azon a napon, amelyen 108 embere maghalt a koronavírustól, azon a napon több mint húszezren haltak bele rákos megbetegedésbe. Aznap 25-ször több öngyilkosság történt. Ezek mind megnyugtató adatok, már csak azért is, mert a rák és az öngyilkosság nem számítanak járványnak, nem terjednek exponenciális gyorsasággal és nem ismeretlen betegségek, mint a koronavírus. Más szavakkal, amíg a nem fertőző betegségek és az öngyilkosságok száma marad a következő hónapban is ugyanennyi, addig a koronavírussal fertőzöttek száma és a vírus miatti elhalálozások nagysága komoly megelőző tevékenységek nélkül robbanásszerűen fog növekedni”.
Azokban az államok, amelyek „pánikolnak” és megelőzik a katasztrófát, a vírus a gazdaságra nézve akkut és nem krónikus hatással lesz. A 2008-as világválsággal ellenététben, amely strukturális probléma volt, ami miatt a felépülés is lassan ment, a vírus lecsengésével a gazdaság is visszatér a rendes kerékvágásba. Tehát ez az ütés egyszeri lesz. De ha csak viccelődünk a vírussal, akkor más jövő vár ránk. Egy olyan jövő, ahol a pénz less a legkisebb gondunk – zárja gondolatait a gazdasági újságíró.
Az elemzést eredetiben itt olvashatják.
Miért hagyják el egyre többen a hadsereget?
Az elmúlt néhány évben egyetlen fényképezkedési lehetőséget sem mulasztott el a szerbiai államvezetés, amikor új hadi gépezetet vett az állam, de vajon van-e megfelelő számú katonája a Szerbia Hadseregnek ahhoz, hogy ezt a felszerelést használják is valami. Ezzel a kérdéssel és azzal foglalkozott a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ a legutóbbi kutatásában, hogy hányan lépnek ki önként a hadsereg kötelékéből, és váltanak szakmát. A kutatás tanúságairól Katarina Đokić, a központ kutatója írt a Peščanik internetes portálon.
Arra a kérdésre, hogy hányan hagyják el a katonaságot, a védelmi minisztérium nem adott választ a kutatást végző szervezetnek, ugyanis a Szerbiai Hadsereg káderállományára vonatkozó adatok gyakorlatilag mindegyike 2016-ban államtitok jelzést kapott, nem szolgáltatják ki azokat.
– A Hadsereg Hivatalos Közlönyében megjelent végzések alapján viszont megállapítottuk, hogy az elmúlt öt évben azon tisztek teljes létszámát tekintve, akiknek megszűnik a munkaviszonya, egyre nagyobb a fiatal tisztek (alhadnagyok, hadnagyok, őrnagyok) száma. Abból, hogy senki sem megy nyugdíjba ezekről a pozíciókról, egyértelműen kiviláglik, hogy egyre több tiszt hagyja ott a hadsereget és más hivatást választ. Nem csak a tisztek mennek el, a hivatásos katonák is, de még a hadseregnek dolgozó civilek is – írja a kutató, kiemelve: nem az anyagi helyzet a legfőbb ok, amióta elhagyják az emberek a hadsereget.
– Azok, akikkel mi beszélgettünk minden előtt a reménytelenség érzéséről beszéltek, a depresszióról, az értelmetlenségről, a teljes csalódottságról. Csalódottak, mert látják a nepotizmust, az előrehaladás során meglévő negatív szelekciót, mindegy, hogy a tisztekről beszélünk vagy azokról a hivatásos katonákról, akik fejlődni szerettek volna, tisztek akartak lenni. Mérgesek, mert „azért jöttek, hogy védjék a hazát, és egy söprűt nyomnak a kezükbe, hogy takarítsanak” – ecsetelte a kutatás tanúságait Đokić, akinek arról számoltak be az egykori katonák, hogy a kaszárnyákban mindenkit beosztanak söprögetni, még az orvosokat, rosszul megszervezett a rendszer, a túlórát nem fizetik nekik, sokszor saját pénzből veszik a munkához elengedhetetlenül szükséges felszerelést.
Katarina Đokić szerint az államnak elsősorban azt kellene megértenie, hogy 2020-at írunk és azok a fiatalok, akik a katonai hivatást választanák úgy néznek a hadseregre, mint bármelyik munkaadóra: nem lehet tőlük elvárni, hogy kizárólag hazafiasságból tűrjék a rossz munkakörülményeket.
– A fiatalabb generációkhoz tartozók kifejezetten tudják, mihez van joguk civilként – ez nem csak a Szerbiai Hadsereg gondja, hanem sok más nyugat-európai országot is érint. Csakhogy ott, vegyük példának okáért Hollandiát, a védelmi stratégia kiemelt célja a emberi erőforrásba történő beruházás, a szerbiai stratégiában ezt nem is említik. Ez mindent elmond arról, hogy a hadsereget vezető emberek mennyire törődnek az emberállomány megőrzésével. Ezért nem kell, hogy meglepjen bennünket, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol megfelelően felfegyverkezünk, de azt a fegyverzetet nem lesz, ki használja – véli a kutató.
Bővebben ezen a linken.
Nyitókép: N1
