Habár a hatóságok időben megtettek minden járvány elleni óvintézkedést, a koronavírus semmiképp sem kerülte volna el Szerbiát. Május végére már meg tudunk megküzdeni a vírussal, júniusban pedig visszatérhetünk a normális kerékvágásba. Őszre azonban fennáll a veszély, hogy ismét szembetaláljuk magunkat a vírussal, de akkor várhatóan sokkal gyengébb lesz – mondta prof. dr. Branislav Tiodorović epidemiológus a Blic napilapnak adott interjújában.

A szakember szerint a járvány Szerbiát semmiképpen sem kerülte volna el, hiszen egy olyan dologról van szó, ami az egész világon terjed, elérte Európát, így országunkat is. A kór csak Afrikát kímélte meg, ahol néhány importált esetet leszámítva nincs tömeges megbetegedés, mivel a kontinensen mindenütt túlságosan meleg van, a vírus zsíros burka a melegben elolvad, és megsemmisül, de a kórokozót leginkább az ultraibolya sugárzás pusztítja el.

Dr. Tiodorović szerint Szerbia a megfelelő időben a megfelelő intézkedéseket hozta meg, és gyorsabban reagált, mit több környező, illetve európai ország.

A szakorvos aláhúzta, nagyon fontos, hogy az emberek fegyelmezettek legyenek és tartsák meg egymástól a kötelező távolságot, mivel jelenleg nincs védőoltás, és nincs más módja annak, hogy megvédjük magunkat a fertőzéstől. Ezért mindenképpen indokolt volt, hogy a hatóságok korlátozzák az emberek mozgásterét.

A tünetek

Dr. Tiodorović a COVID-19 tüneteivel kapcsolatosan ismertette:

– A megbetegedés az esetek 99 százalékában lázzal kezdődik, ami kezdetben nem is okvetlenül magas, például lehet 37,8, ami felmehet 38, 39 fokra, ez egyéntől függ. Előbb csak tüsszögés és száraz köhögés jelentkezik, később légzési nehézségek lépnek fel. Akinél a mellkasban feszítő, szúró érzés jelentkezik, és nehézzé válik a légzés, akkor sürgősen forduljon orvoshoz! Az emberi szervezet különféleképp reagál a vírusra. Négy nap után javulás mutatkozhat, majd a hatodik napon újból jelentkeznek a tünetek, a vírus pedig az egész szervezetet támadja. Ilyenkor általában lélegeztető gépre helyezik a pácienst, mivel a vírus az alsó légutak receptorait támadja, onnan fejlődik ki a tüdőgyulladás, majd a beteg egészségi állapota hirtelen romolhat. A vírus más szerveket is megtámadhat

– mutatott rá az orvos.

Az epidemiológus szerint a jelenlegi statisztikák aggasztóak, mivel jelentősen növekszik a megbetegedettek és a betegségben elhunytak száma is.

A professzor reményei szerint a május meleg hónap lesz, nagyon fontosak az ultraibolya sugarak, és amennyiben az UV index 3 felett lesz, akkor várhatóan jelentősen visszaesik majd a megbetegedések száma, és ellenőrizhetővé válik a járvány. Amennyiben melegebb idő lesz, akkor május végéig leküzdhetjük a járványt. Ennek alakulása nagymértékben függ az időjárástól, ugyanis a vírus nem szereti a fagypont alatti és a 23 fok fölötti hőmérsékleteket.

Dr. Tiodorović szerint a vírus őszre visszatérhet, de akkor már valószínűleg gyengébb lesz, úgy ahogyan az az influenzával is történt, ami világjárványnak indult, majd szezonális influenzává enyhült.

Az orvos arra kérte a polgárokat, hogy tartsák tiszteletben a járványügyi utasításokat, maradjanak otthon, tartsák be a kötelező távolságot, és a higiéniai szabályokat.

Nyitókép: Tanjug