Munkám révén, immár több évtizede beszélgetek az emberekkel, kérdezem őket, kérdeznek engem, ők válaszolnak, vagy tőlem várnak válaszokat.
Ez nem történik másképp, most, a korona vírus járvány idején sem. A kérdések válaszok egy jelentős része eddig is a világhálón hangzott el vagy válaszolódott meg. Most, amikor az orvosi, pszichiátriai munkám szinte egészében a virtuális térbe helyeződött át, videós vagy telefonos konzultációkat végzek pácienseimmel, sőt ismeretlen emberekkel is.
A legfontosabb most persze az emberéletek megmentése, a betegek meggyógyítása, a járvány terjedésének mérséklése, megállítása. És ebben a küzdelemben nem mindig jut erő és energia az egyént és a közösséget érő pszichés sérülések felismerésére, megelőzésére, kezelésére.
Rendkívüli jellemzője az egyént és közösséget egyszerre érő nagy stressz- és veszélyhelyzetnek hogy a testi és lelki sérülést átélő egyén és a segítő ugyanannak a populációnak a tagja, tehát a segítő ugyanúgy ki van téve a testi és mentális károsodásoknak.
Most a betegség, fertőzés, járvány fizikai orvosi megjelenésével leírásával felismerésével, kezelésével nem foglalkozom, hiszen azt megteszik, megtették sokan az elérhető számos csatornán, szakmai irányelvként és személyes tapasztalatok közlésén keresztül is. De mindannyiunkban ott van egy hatalmas félelem az ismeretlen helyzettől, a soha át nem élt világméretű veszélytől a láthatatlan, de mégoly potens ellenségtől.
Dr. Bezzegh Éva
Itt most inkább a világjárvány egyént és közösséget érintő lelki kísérőjelenségeivel, a félelmek természetével, kontrollálásával, megküzdési lehetőségekkel foglalkozom, elsősorban az átlag populáció reakcióját véve alapul. A hozzám érkező feltett és fel nem tett kérdések, dilemmák, lehetséges segítő tevékenységek felsorolásával.
Ezek a kérdések mindannyiunkban felmerülnek, s hogy a Szabad Magyar Szó olvasói most konkrét kérdéseket nem tesznek fel, az is nyilván annak tudható be, hogy olyan erős a félelem, a bizonytalanság hogy már nem is merünk kérdezni… vagy nincs rá időnk az alapszükségletek biztosítása mellett.
Hol van a reális és irreális félelem közötti határ? Mi is az a félelem, stresszhelyzet, egyént és közösséget érintő testi-lelki megrázkódtatás, amivel szembe kell néznünk?
A veszély valós, hisz a fertőződés megbetegedésekhez vezethet, sőt egész bolygónkon elterjedt, hathatós ellenszer vagy ismert és jól bevált kezelési módok nélkül. A valós veszélyérzésre éppen a kiszámíthatatlanság a tünetmentes fertőzöttek, a láthatatlan ellenség miatt sok nem valós félelem is rakódik, ami a gyors, de nem mindig hiteles információáramlás miatt egymást erősítve fokozódhat.
Amikor egy súlyos negatív esemény éri egyidőben az egyént vagy a közösséget, mindenki fokozottan érzékennyé válik – ez egy normális reakció. Ez az érzelmi reakció az esemény lezajlása közben, után, de sokszor jóval később is gátolhatja az egyént és a közösséget, hogy képességeinek megfelelően cselekedjen.
Az akut sokk hatása idején zavarodottságot, bénultságot érezhetünk, majd jön az érzelmi érintettség fázisa, a negatív érzelmek – félelem, düh, szorongás, szomorúság – széles skálájával és az azt kísérő testi tünetekkel. Nem tudunk nyugalmi állapotba kerülni.
Ebben az időszakban feltoluló, ismétlődő negatív gondolatok, a gondolatok elkerülésére tett kísérletek, lehangoltság, indokolatlan bűntudatérzés, düh, szégyen, alvászavarok, gyakran túlalvás, alvásba menekülés, evési rendellenességek, érdeklődés elvesztése fordul elő, a szokásos napi tevékenységeket fárasztónak éli meg az ember.
Az izoláció, a korlátozások betartása, a karantén – természetesen mindez lelki nehézséget is okoz és pszichés tünetekhez vezethet. Nagyon fontos, hogy az egyén megértse és azonosulni tudjon a követendő szabályokkal és érezze személyes felelősségét az események alakulásában, hogy azokat ne túlzott külső kényszernek élje meg. Ezért is fontos a folyamatos, nyugodt, korrekt és türelmes tájékoztatás, felvilágosító munka.
Ezt váltja fel a megküzdési fázis, amikor magyarázatot, válaszokat keresünk a történésekre, számba véve erőforrásainkat.
Fontos hogy tudatosítsuk: ezek az érzelmi és testi reakciók ilyen helyzetben normálisak, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül ebben az elveszettségben.
Mit tehetünk?
- Igyekezzünk hiteles, hivatalos forrásból informálódni a járvány természetét és a veszély nagyságát illetően. Sajnos ilyenkor gyakran előtörnek az emberből irracionális félelmek, ősi, gyerekkori félelmek. Ne adjunk ezeknek esélyt a pontatlan információkkal, pánikkeltő hírekkel.
- Korlátozzuk az informálódás idejét: ne nézzük vagy hallgassuk egész nap a híreket; válasszunk ki egy vagy két rövidebb híradást, ne engedjük hogy egész nap a negatív hírek hatása alatt legyünk.
- Fontos betartani azokat az egészségügyi és tisztasági ajánlásokat, amit országunkban javasolnak
- Lehetőség szerint őrizzük meg a napi időbeosztásunk struktúráját, mert az biztonságot ad, kiszámítható.
- A rendszeres testmozgás sorsdöntő lehet a testi és lelki egészség fenntartásában, még ha nehezek is a körülmények. A séta és a megfelelő éjszakai pihenés alapvető segítség.
- Töltsünk időt a barátainkkal, családtagjainkkal, ha az izoláció miatt nem személyesen, akkor a világháló segítségével.
- Keressünk lehetőséget, hogy kétségeinkről félelmeinkről, érzéseinkről beszéljünk, akár a családtagokon kívüli emberrel is. Ne restelljünk akár pszichológiai segítséget kérni.
- Idézzük fel hogy eddigi életünkben, a nehéz stressz teli helyzetekben mi segített, és vegyük elő azokat a tevékenységeket: pl. jógázzunk, relaxáljunk, hallgassunk zenét, ültessünk virágot vagy fessünk.
- Végül de nem utolsó sorban, nagyon erőteljesen oldja a félelmet, szorongást és segít leküzdeni a tehetetlenségérzést, ha az ember erejéhez képest valamilyen segítő aktivitásba kezd, vagy fizikailag is segítve embertársainak, bevásárol idős szomszédjának, kitalálja valamilyen hiánycikk előállítási lehetőségét, akár csak együttérzőn meghallgatva a szomszédasszonyt – persze szigorúan betartva a távolságot.
Ezek a gondolatok és ajánlások részben az EMDR (a pszichés traumafeldolgozás viszonylag új módszere) európai egyesületének ajánlásai alapján íródtak és az átlagpopuláció tagjaira vonatkoznak.
A speciális helyzetekre, mint a fertőzöttekkel, betegekkel közvetlenül foglalkozó egészségügyi dolgozók lelki támogatására már most sok hivatalos és önkéntes segítő csatorna létesült. Nekik még sokkal nagyobb testi és lelki erőre van szükségük, hogy elláthassák napi gyógyító, ápoló feladataikat, megküzdhessenek a fizikailag, érzelmileg különösen megterhelő, nehéz helyzetekkel.
Róluk most nem is beszéltem….
