Miután felütötte a fejét a világjárvány a szerbiai lakosság jelentős része azt remélte, hogy ez egy olyan helyzet, ahol végre háttérbe szorulnak a politikusok és azoké lesz a főszerep, akik valóban értenek ahhoz, amiről beszélnek. Az Autonomija portálon Boris Varga írt arról, hogyan látta a köztévé közvetítésein, melyik volt az a pillanat, amikor már nem az orvosoké volt a főszerep.

Varga azt írja, hogy az elmúlt néhány hét során, amikor minden nap délután 3 órakor megnézte a lakásában a járvány kapcsán tartott sajtótájékoztató, úgy tűnt neki, valami megváltozott: a szerbiai köztelevízióban a szakértőké a főszerep, egyes újságírók olyan kérdéseket tesznek fel, amilyeneket normális esetben hallanunk kellene az RTS-en (a Szerbiai Rádión és Televízión), a hisztérikus hatalom pedig csak a harmadik helyen állt.

– Egy pillanatra úgy éreztem, hogy ha ez így folytatódik, akkor sokak számára Kon professzor, dr. Kisić Tepavčević és dr. Stevanović lesznek az év emberei és hogy a Szerbiára jelenleg jellemző hangsúlyos hatalomcentrikusság és a járvány közepette egyfajta külön hatalmi ágat hoznak létre, amit úgy hívunk – szakma.

A cenzúra vákuumában az a néhány sajtótájékoztató, a maga valamivel rövidebb, mint egy órájával az odasimuló RTS-t „szabad területté” és egy normális médiummá változtatta. És azok a tájékoztatók gyakran érdekesebbek voltak tájékoztató műsoroknál is, mivel bizonyították az egészségügyi személyek rátermettségét és azt, hogyan is kellene kommunikálni a sajtóval. Az elérhető, érthető és – a hatalomtól eltérően – egészen megnyugtató kiállásuk nem csak a jövőbeni hasonló helyzetekben is követendő példaként szolgálhatott volna, hanem azt is megmutathatta volna, hogyan kell összetett témában párbeszédet folytatni – írja a szerző, majd megjegyzi: ez mindaddig volt igaz, amíg nem kerültek sorra a politikára és egyes politikusokra vonatkozó kérdések.

– Itt derült ki, milyen rövid távúak és naívak voltak a reményeim, amelyek hermetikus zárt térben születtek. Aleksandar Vučić vélhetően, az orvosok hallgatva, felmérte, hogy az epidemiológiai helyzet egyre stabilabb, lassan véget ér mindez és hogy minél előbb vissza kell térnie kampánytevékenységekhez.

Ettől a pillanattól kezdve már nem ugyanazok a szabályok vonatkoztak mindenkire. Amíg az elnök a társaival sétál Szerbia-szerte, megszegve azokat a szabályokat, amelyeket ő maga hozott meg, felhasználva a járványt és a rendkívüli állapotot, egészségügyi felszerelést osztogatva, a médiumoknak és a lakosságnak pedig meg kell hajolnia azon rendeletek előtt, amelyeket kezdettől fogva túl szigorúaknak ítéltek meg – véli a szerző, majd hozzáteszi, a valamikori radikálisoknak és szocialistáknak nagy tapasztalata van az emberi jogok tiprásában, a demokrácia aláásásában és a máskét gondolkodó üldözésében: az 1999-es rendkívüli állapot alatt is ugyanezek az emberek voltak a szereplői az újságírók és médiaházak meghurcoltatásának.

Az, hogy a délután 3 órakor kezdődő (sajtó)tájékoztatókon már csak emailben lehet kérdést feltenni, az újságírók nem lehetnek jelen, Varga szerint azért történik, mert az orvosok és az újságírók beszélgetései alatt az „autokrata hatalom feleslegessé vált”, nem a politika állt a középpontban – levegőhöz jutott a demokrácia.

– Más kérdés, hogy a rendkívüli állapot beszüntetését követően visszakapjuk-e a teljes szabadságot. A rendkívüli állapot hatékony lehet az új koronavírus-járvány ellen, de ugyanakkor eszköz a hatalom kezében, aki annak bevezetése előtt is üldözte az ellenzékiség minden fajtáját – írja Varga, aki szerint a szakma lehajtott fejjel hagyta, hogy legyőzzék, és bebizonyította, hogy a szabályok nem vonatkoznak mindenkire, hogy azok nem vonatkoznak a politikusokra.

– A szakma meghajlott a hatalom előtt, a hatalom pedig még régebben az egyház előtt. A húsvéti ünnepek jelentik majd az igazi kihívást az alakulófélben lévő monarchia számára. A szabadságot mindennapos harccal lehet kivívni, szavanként, milliméterről milliméterre. Most viszont elszalasztottuk a lehetőséget, hogy az orvosok Szerbiában ne csak a járvánnyal küzdjenek meg, hanem küzdjenek a demokratikus értékekért és egyenjogúságért is – írja Varga.

 

A teljes kommentárt itt találják.

 

Józan ész és vallási érzések

Több mint egy hónapja különböző korlátozások között élünk: meghatározott időben tehetnek meghatározott dolgokat a lakosság meghatározott csoportjaihoz tartozó személyek. Jovana Gligorijević a Vreme hetilapban írt kommentárjában leszögezi, harmincegynéhány napja hallgatjuk, hogy mit nem szabad, ha valaki mégis megszegi a szabályokat, pénzbírságra számíthat, esetleg börtönbe kerül.

– Nekünk parancsolnak és tiltanak, csak a Szerb Pravoszláv Egyházhoz (SPC) intéznek – felhívásokat.

Hogy mitől olyan különlegesek, ép ésszel felfoghatatlan, de a napokban sokat hallhattunk a vallási érzésekre vonatkozó magyarázatokat. Mármost, ha léteznek vallási érzések, akkor léteznie kellene vallási észnek is, nemde? Úgy tűnik, nem. Az egyetlen nagyobb európai egyház, amely a járvány ellenére is kitart a vallási gyülekezések mellett, törékeny érzéseivel olyannyira foglalkozik Aleksandar Vučić, aki hetek óta üvöltözik mindannyiunkra a tévéből, hogy Irinej pátriárkának telefonon gyengéden megsúgta, hogy „nem tehetjük meg azt, hogy a kijárási tilalom alatt felfüggesszük a korlátozásokat”. Ezt megelőzően az SPC a kijárási tilalom ellenére azt kérte, hogy engedélyezzék a hívők számára a húsvéti misén történő részvételt – írja Gligorijević, majd felteszi a kérdést: vajon hogyan nézne ki az, ha a kijárási tilalom alatt a szerb pravoszláv egyház hívei külön engedéllyel mennének misére? Ki maradna otthon, mi értelme lenne így a tilalomnak?, kérdezi.

– Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a kormány intézkedéseit, a húsvéti mise a koronavírus terjedésének megállítására hozott összes szabály ellen vét: sok ember lenne egy helyen, közös étkészletet használnának (a hírhedt kiskanál), amit ugyanabba a pohárba mártanak. Megtörténhetne, hogy megfertőződnek, és akkor azt mondhatnánk – nem érdekel, menj és fertőződj meg, ha ennyi eszed van, de ők tovább sétálnának a világban és továbbadnák a vírust – véli a szerző, aki megemlíti, hogy a több hete tartó huzavona után úgy tűnik, nem lehet majd hívők jelenlétében misézni a kijárási tilalom alatt.

Gligorijević végül felteszi a kérdést, miért fél annyira a hatalom az egyháztól? Mit tehetnek velünk? Kiátkoznak? Elátkoznak bennünket?

– Nem arról van szó, hanem az arroganciájukról és pénzéhségükről. Tömeg nélkül a templomban nincs gyertyavásárlás sem, nem kerül pénz az ikonokra (azt is végig csókolják), ha a hívők otthon ülnek, nincsenek adományok. Az SPC-nek pedig, ezt régóta tudjuk, egy fém ötparás is fontosabb mint hívői millióinak élete – írja Jovana Gligorijević.

 

Az eredeti szöveget ezen a linken találják.

 

Saša Janković: Megvonták tőlünk a jogot, hogy bármiféle jogaink legyenek

A Nova.rs hírportál készített interjút Saša Jankovićtyal arról, hogy az egykori ombudsman, 2017-es köztársasági elnökjelölt hol él és mit csinál azóta, amióta visszavonult a politikai élettől, de arra is kíváncsiak voltak, hogy a járvány miatt bevezetett rendkívüli állapotról mi a véleménye. Többek között például arra is, hogy szerinte van-e egyáltan probléma és ha igen, akkor mi a legnagyobb a rendkívüli állapot bevezetésével.

– Óriási gondom van a rendkívüli állapot bevezetésével, amikor azt politikai kampányra vagy az intézményektől és a jogtól való függetlenítésre használják, nem pedig arra, amire szolgál. És ha a hatalom a törvényeket nem alkalmazza mindenkire egyformán, akkor még az emberi jogok indokolt korlátozásának is erősen igazságtalan íze lesz. Azoktól az emberektől is tartok, akik úgy vélik, hogy semmi jobb nem kell nekünk, mint a teljes kijárási tilalom bevezetése. A népünk szabadelvű és nem érdemli meg azt, hogy bárki nevessen rajtunk, vagy sajnáljon minket.

Szerinte nem csak sérültek az emberi jogok, hanem megvonták tőlünk a jogot, hogy bármiféle jogaink legyenek.

– Nem egyes személyekről vagy valamely emberi jogról van szó. Lényeges dologról van szó – az emberektől megvonták a jogot, hogy jogaik legyenek. Beültették az agyukba, hogy arra van joguk, amit a hatalom biztosít nekik, ha akar és amennyit akar – ezek viszont így már nem emberi jogok, hanem az uralkodó kegyelme. Ebben a helyzetben tárgytalan egyes jogokról beszélni, mert mi alapvetően nem egy jogállamban élünk és az alkotmány sem biztosít számunkra bármit.

Arról, hogy hol tart Szerbia 2020-ban Janković azt állítja, hogy értékes évtizedeket vesztegettünk el.

– Ma mindenkinek egyértelmű, azoknak is, akik azzal vádoltak, hogy túlzok, amikor azt állítottam, hogy Szerbia egyre mélyebben gázol az önkényuralomba, hogy így van. A teljes kiábrándulást követően egyes emberek elkezdtek hinni abban, hogy ez nem is akkora nagy probléma, és hogy a demokrácia túlbecsült. A helyzet az, hogy soha meg sem tapasztalhatták azt, amikor az én generációm nőtt fel, a kilencvenes években akkor kezdődtek az áldatlan idők. Értékes évtizedeket herdáltunk el, remélhetőleg nem visszafordíthatatlanul.

Az egykori ombudsman úgy véli, bárki számára egyértelmű, hogy egyetlen személy, Aleksandar Vučić dönt mindenről.

– Azt hiszem 2016-ban egy NIN-nek adott interjúmban mondtam, amit a címoldalra is tettek: „Az állam nem egyetlen ember”. Most úgy vélem, hogy nem helyénvaló, hogy erről beszéljek, hogy túllicitáljam a valóságot, amely még a gyermekek számára egyértelmű. Vannak komikusaink, akik ezt megteszik sokkal kreatív módon, mint azt én tenném.

Janković elmondta, amióta visszavonult a politikai élettől független szakértőként dolgozik.

– Független szakértőként tevékenykedek, más országokban segítem az ottani emberi jogokkal foglalkozó intézmények hatékonyságát, a biztonsági intézményekben pedig az emberi jogok megértését szorgalmazom és abban segítek, hogy azokat jobban tiszteljék. Szerbiában nincs munkahelyem, de adózok. Amikor saját országomban tartózkodom, akkor a személyes nyugalmamat önkéntes izolációban töltöm a legszűkebb baráti körben, így ez, a járvány miatti izoláció nem esett túlságosan nehezemre.

 

A teljes interjút itt találják.

(Nyitóképünkön Predrag Kon és Darija Kisić Tepavčević)