A magyar Néprajzi Múzeum különleges gyűjtőakciót szervez. Célja, hogy a koronavírus miatt megváltozott hétköznapokat közösen dokumentáljuk a tárgyi világon keresztül.

A „karanténtárgyak” elnevezésű kampányban a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére az emberek közösen dokumentálhatják a koronavírus miatt megváltozott hétköznapjaikat, tárgyakon keresztül. A cél, hogy a múzeum a jövőben majd megmutathassa, milyen volt a karantén idején élni 2020-ban.

A múzeum közleménye szerint a megváltozott jelen tárgyi lenyomatait keresik tehát, a jövő számára: „A néprajz nemcsak letűnt korokról, hanem kortárs világunk társadalmi és kulturális változásairól is fontos dolgokat tud elmondani, a koronavírus-járvány már most kortörténet, az emberek által megtapasztaltak pedig hosszú távon is meghatározók lesznek. A Néprajzi Múzeum kivételes adottsága, hogy egyszerre történeti, de ugyanúgy jelenkori irányultságú is.”

Karanténtárgy bármiből lehet, a kezdeményezéshez bárki csatlakozhat. A tárgynak besorolhatónak kell lennie 15 kategóriából valamelyikbe; például mi az, ami otthon tart, mi az, ami korlátoz, amit megtaláltál, amit elvesztettél, vagy éppen az, amit létrehoztál.

A tárgyat le kell fotózni, majd e-mailben beküldeni egy rövid ismertetővel és névvel ellátva. Név nélküli közzétételt is lehet kérni. A múzeum a képeket nyilvános Facebook-csoportjában teszi közzé, valamint archiválja a Néprajzi Múzeum számára, későbbi felhasználás céljából.

További részletek itt találhatók: https://www.neprajz.hu/hirek/2020/karantentargyak.html

A Néprajzi Múzeumot 1872-ben alapították azzal a küldetéssel, hogy a magyar nép kultúráját megőrizze, elsősorban tárgyi emlékeken keresztül. A múzeum ma egyben a kortárs kultúra kutatásának is a központja. A gyűjteménynek otthont adó, Kossuth téri épületből sajnos 2017-ben ki kellett költözniük, az új épület a Városligetben pedig még nem készült el. A Néprajzi ezzel az akcióval is próbálja megtartani a közönségét és kapcsolatban maradni a látogatókkal.


Részlet a budapesti Néprajzi Múzeumból (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)