Részlegesen újraindult hétfőn a tanítás a brit iskolákban és egyes piacok is kinyithattak, miután a brit kormány valamelyest enyhítette a koronavírus-járvány megfékezését célzó, több mint két hónapja elrendelt korlátozásokat. A turisztikai ágazat üzleti szervezetei ugyanakkor folyamatosan tiltakoznak a beutazókat érintő, egy hét múlva esedékes karanténintézkedés terve ellen – jelenti az MTI londoni tudósítója.

Priti Patel brit belügyminiszter minapi bejelentése szerint június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.

A meghirdetett cél az, hogy miután Nagy-Britanniában immár jelentős mértékben visszaszorulóban van az új koronavírus okozta Covid-19 járvány, a külföldről beutazók ne indítsanak el egy újabb járványhullámot a fertőzés esetleges behurcolásával.

Simon McNamara, a Nemzetközi Légiközlekedési Szervezet (IATA) nagy-britanniai és írországi regionális igazgatója a The Times című konzervatív brit napilap hétfői kiadásának nyilatkozva kijelentette: a terv az ország bezárásával érne fel, mivel, ha valóban bevezetik a karanténintézkedést, miközben más országokban éppen most kezdik feloldani a hasonló korlátozásokat, Nagy-Britanniában senki nem fog utazni.

Az IATA felmérése alapján a britek 48 százaléka hajlandó lenne utazni a járvány lecsengése után már rövid idővel, de McNamara szerint minden bizonyíték arra vall, hogy a karanténintézkedés „megölné” a brit utazási ágazatot. A brit polgári repülés szakmai szervezete, az Airlines UK hétfői nyilatkozata szerint a karantén „a legrosszabb, amit a brit kormány kitalálhatott”, hiszen pontosan olyan időszakban léptetnék érvénybe, amikor más országok határaik újranyitására készülnek.

Nyitóképünk: aa.com