A Belgrád-Budapest vasútvonal modernizációjának terve 2014-ben merült fel először, amikor az erre vonatkozó első dokumentumokat aláírták a kínai illetékesekkel, de hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy vonatokat lássunk ezen az útvonalon – írja a 021.rs.

A gyorvasút szerbiai szakasza három részből áll.

A Belgrád-Ópazova szakasz 34,5 kilométer, a kivitelező két kínai cég. A munkálatok 319 millió euróba kerülnek, és a vasút kínai kölcsönből épül. A tervek szerint 2021 márciusára kellene elkészülnie ennek a résznek.

A 40 kilométeres Ópazova-Újvidék szakasz kiépítését egy orosz cég végzi, melyre a szerb állam orosz kölcsönt vett fel. Ezen a részen található Čortanovcinál egy viadukt, illetve a Tarcal-hegy (Fruška Gora) alatti alagút, tehát az építkezés szempontjából nehezebbnek tekinthető, mint a másik két szakasz. A munkálatok – melynek értéke 580 millió euró – 2018 márciusában kezdődtek, a tervek szerint pedig 2021 végére kellene befejezni, a kormány szerint azonban már jövő augusztusra elkészül.

A harmadik szakasz teljesen sík vidéken fut, ez a leghosszabb, 108,2 kilométer. Az Újvidék és Kelebia közötti vasútvonal felújításáról szóló szerződést 2018-ban írták alá kínai cégekkel, 2019-ben pedig 943 millió eurós kínai kölcsönt vett fel az állam ebből a célból. A munkálatok még nem kezdődtek el. A tervek szerint 2024-re kellene befejezni a szakasz megépítését. Érdekes, hogy a teljesen sík rész felújítására négy évet irányoztak elő.

A tény az, hogy, ha minden jól megy, akkor Szerbia tíz év alatt épít meg (újít fel) megközelítőleg 185 kilométernyi vasútvonalat.

Goran Rodić, az Építész Kamara alelnöke szerint a késlekedés oka a magyar féllel való egyeztetés, akiknek problémájuk volt az Európai Unióval, pontosabban a közbeszerzéssel.

Tíz évre titkosították a Budapest–Belgrád-vasútépítkezés iratait

Danijel Dašić építészmérnök szerint ez meglehetősen távol áll a valóságtól.

„Ha jobban megnézzük a hazai infrastrukturális projekteket, akkor három dologgal találkozhatuk: hozzánemértés, felelőtlenség, arrogancia. Egy bő százkilométeres szakasz megépítése sík terepen nem tarthat tovább másfél évnél. Szerintem azért húzódik az egész, mert a hatalom megkísérli átláthatatlanná tenni a pénz útját, megpróbálnak mindenféle ellenőrzést megkerülni. Először azt ígérték, hogy két év alatt elkészül az Újvidék-Belgrád szakasz, majd lerombolták a meglévő vasutat és most már több mint két éve nincs vasúti közlekedés a két város között. Eközben megsemmisítették a hazai építőipart, mindent a kínaiak építenek, a hazai cégeknek csak kisebb munkákat adnak. Az ígéretek viszont nem kerülnek pénzbe, mintha a kormány és az elnök valahol a jövőben élnének” – mondta a szakember.

___________________________________________________________________

Fotó: 021.rs