Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „tudományos áttörésként” értékelte kedden a dexametazon nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, mely egy széles körben lefolytatott kísérlet szerint jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát. Több amerikai orvos azonban szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban.

Az olcsó és alacsony szteroidalapú dexametazon már több mint hatvan éve létezik, világszerte széles körben hozzáférhető gyulladáscsökkentő. Az Oxford Egyetem által vezetett kísérlet keretében kétezer, kórházban kezelt ember kapta meg a szert, az ő eredményeiket hasonlították össze négyezer olyan betegével, akik nem kaptak. A klinikai próbák tanúsága szerint a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépes kezelést nem igénylő páciensek esetében 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát – közölte múlt héten a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító Peter Horby professzor.

A lélegeztetőgépen kezelt betegeknél harmadával csökkent a halálozás a kezelés hatására. Azt is megjegyzik, hogy ha a dexametazont a járvány kitörése elejétől kezdve használták volna az Egyesült Királyságban, akkor nagyjából ötezer ember életét tudták volna megmenteni, valamint nagy segítség lehet az olyan országok számára, ahol az egészségügy elmaradott, viszont a koronavírusos esetek száma magas.

Ez a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű országos klinikai próbáján derült ki. A múlt hétfőn véget ért, három hónapig tartó tesztben 175 brit kórház és 11 500 beteg vett részt. A brit szakemberek azt ígérték, hogy hamarosan ismertetik a klinikai próba részleteit.

Boris Johnson erre reagálva kijelentette, hogy a gyógyszerrel elért eredmény „igazi ok az ünneplésre”. A brit miniszterelnökhöz kissé óvatosabban, de csatlakozott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója is, aki közleményben üdvözölte a jó hírt és mindazokat Nagy-Britanniában, akik hozzájárultak ehhez a „tudományos áttöréshez”.

Kathryn Hibbert, az amerikai Harvard Egyetem massachusettsi általános kórháza intenzív osztályának igazgatója azonban így nyilatkozott:„Megégettük már magunkat, és nemcsak a koronavírus világjárvány alatt, hanem előtte is azzal, hogy érdekes eredményekről számoltak be nekünk, de amikor részletesen megnézhettük az adatokat, az már nem volt olyan meggyőző”.

A Hibbert szerint a részletek ismeretében jobban tudnak majd ítélni, kiderül, hogy mely betegen mekkora dózisban segített leginkább a gyógyszer, addig ő nem változtat gyakorlatán.

Thomas McGinn, New York legnagyobb egészségügyi ellátórendszerének, a Northwell Health-nek a főorvos-helyettese pedig azt mondta: A szteroidok képesek lerontani az immunrendszert, ezért az orvosoknak óvatosan kell dönteniük alkalmazásukról minden egyes beteg esetében – írja az MTI.

A Blic országos napilap újságírói utánajártak, hazánkban is kapható a szteroidalapú gyógyszer és egy dobozzal 481 dinárba kerül, de csak receptre kapható.

„Reggel óta mindenki ezt a gyógyszert keresi nálunk, amelyet főleg autoimmun betegségek gyógyítására alkalmaznak. Mindenkinek szépen elmagyarázzuk, hogy szabad eladásban nem kapható és nem is lenne szabad orvosi javallat nélkül alkalmazni” – nyilatkozta egy fővárosi gyógyszertáros.

Nyitóképünk: Illusztráció