A Vajdasági Magyar Szövetségnek még soha nem volt annyi köztársasági mandátuma, mint amennyi várhatólag lesz neki az új összetételű parlamentben. Az eddigi 4 képviselői helyét minimum meg fogja duplázni. (A cikk kedd délelőtti leadásakor még nem álltak rendelkezésre végleges adatok – a szerz. megj.) Utoljára a még egységes Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének sikerült 9 mandátumot szereznie az 1992-es választáson, azóta se soha egyetlen magyar előjelű lista sem közelítette meg ezt a számot. A VMSZ eddigi legjobb eredménye mandátumszám tekintetében a 2014-es választás volt, akkor 6 helyet szerzett a 250 fős szkupstinában.
Ha megvizsgáljuk a magyar többségű önkormányzatokat, szintén azt látjuk, hogy a VMSZ megőrizte vagy még meg is erősítette a pozícióját a négy évvel korábbi eredményeihez képest, és ez történt a tartományban is, ahol az eddigi hatnál jóval több képviselői helyre számíthat a pártlista.
Nevezhetjük-e hát történelminek a VMSZ sikerét abban az értelemben, hogy kivételes teljesítményről van szó, amilyet egy fogyatkozó választói bázisra alapozó kisebbségi párt produkált?
Ha a mandátumok számát vesszük alapul, akkor mindenképp. Ezek a számok magukért beszélnek. Ha az abszolút számokat, vagyis a pártra leadott szavazatok pontos számát ismernénk, akkor már nem biztos. Most csak annyi sejthető, hogy a 8-9 köztársasági mandátumot kb. feleannyi szavazattal szerezte meg a VMSZ, mint amennyivel 1992-ben a VMDK, noha az is igaz, hogy a vajdasági magyarok lélekszáma drámaian csökkent időközben, azaz az elmúlt mintegy negyed évszázadban. Ha viszont a választási körülményeket és a választási szabályoknak a VMSZ számára kedvező alakulását nézzük, egészen elhalványul ez a „történelmi” jelző.
Nézzük, minek köszönhető konkrétana VMSZ – ha nem is történelmi, de – kétségkívül jó eredménye!
- Az alacsony választási részvétel mindig kedvez azoknak a (kisebbségi) listáknak, amelyekre nem vonatkozik a választási küszöb, hiszen egy-egy mandátum megszerzéséhez kevesebb szavazat is elegendő. A jelenlegi becslések szerint 49 százalék körüli volt a szavazási hajlandóság országos szinten, míg az emlegetett 1992-es választáson a VMDK közel 70 százalékos részvétel mellett állta a sarat.
- A köztársasági választáson induló 21 lista közül mindössze három érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges választási küszöböt, rajtuk kívül még csak négy kisebbségi lista jutott mandátumhoz. Az összes többi listára leadott szavazat „elveszett”, pontosabban a bejutottakat „gazdagította” mandátumszám tekintetében.
- A kisebbségi listákat kedvezően érintette a választások előtt mindössze pár hónappal meghozott, a VMSZ által szorgalmazott törvénymódosítás is, mely szerint a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót alkalmaznak a mandátumok elosztásakor, vagyis gyakorlatilag 35 százalékkal „felturbózták” az eredményüket.
- A VMSZ-nek egyik választási szinten sem volt magyar nemzetiségi előjelű vetélytársa – nem így a korábbi években. Azok a magukat polgárinak mondó opciók pedig, amelyek az elmúlt évek, évtizedek során jelentős számú magyar szavazatot is kaptak, most vagy bojkottáltak, vagy nem indultak mind a három szinten, vagy rosszul kommunikálható, felismerhetetlen formációkat alkottak.
- A Fidesz és az Orbán-kormány hathatós politikai és gazdasági támogatása elképesztően erőssé tette a VMSZ pozícióit. Ez a támogatás pedig nemcsak a kampány során mutatkozott meg, hanem már négy éve, mióta a Prosperitati Alapítvány létrejött, és agazdaságfejlesztési programok beindultak, töretlen.
- A VMSZ rendkívül intenzív és agresszív kampányt folytatott, különösen Szabadkán, de a vidéki településeken is. Ahogy ez már az előző évek során bejáródott, a képviselőjelöltek lakossági fórumokon vettek részt, épületeket adtak át, közösségi tereket látogattak – folyamatos volt a jelenlétük.
- Kampánya során a VMSZ igyekezett kerülni a vajdasági magyarság körében még mindig népszerűtlen Szerb Haladó Párttal való koalíciós hatalomgyakorlására vonatkozó témákat, sőt, bizonyos aspektusok mentén még szembe is helyezkedett a haladókkal, alternatívaként tüntetve fel magát a potenciális választói előtt.
- A Magyar Nemzeti Tanács befolyási körébe tartozó média teljes egészében a VMSZ propagandagépezeteként működik már közel egy évtizede. Ezeknek a médiaházaknak a gazdasági és infrastrukturális fejlesztése is egyedül a VMSZ politikai céljait szolgálta.
- A pártfoglalkoztatás intézményének és a kisebbségi választói névjegyzéknek köszönhetően a VMSZ behozhatatlan előnnyel rendelkezik más pártokkal szemben a vajdasági magyar közösség tagjainak demográfiai adatai, elérhetősége és mozgósíthatósága vonatkozásában.
- A kampány során és a szavazás napján is több nemtelen és törvénytelen eszközzel próbálták rávenni a választópolgárokat arra, hogy a VMSZ-re adják voksukat. Adatvédelmi kérdéseket vet fel, hogy vajon honnan tudták a párt aktivistái, hol laknak magyar nemzetiségű szavazók, és honnan, illetve kik szerezték meg azokat a mobiltelefonszámokat, amelyekre magyar nyelvű, illetve a „magyar veszéllyel” fenyegető szerb nyelvű üzeneteket küldözgettek ismeretlenek.
+1. Pontos számadatok híján még megbecsülni is nehéz, hogy a sikerhez hozzájárulhattak-e – és ha igen, milyen mértékben – a nem magyar nemzetiségű választópolgárok szavazatai. Bő tíz évvel ezelőtt, amikor regionális párti ambíciókkal és Vajdaság autonómiájára vonatkozó célokkal lépett fel a VMSZ, ennek az eshetőségnek jóval nagyobb volt a realitása, mint most, amikor kimondottan a magyarságra koncentrált a párt a kampánya során.
Összegezve: egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, különösebb konkurencia nélkül, nemtelen eszközöket is bevetve és hathatós anyaországi támogatással jól szerepelnie.
