A 2012-es elnöki és parlamentáris választások alkalmával az egyik Pirot melletti faluban meggyőző sikert aratott a hetes számú jelölt, aki nem volt más, mint Muamer Zukorlić, a Szerbiai Iszlám Közösség akkori muftija – noha abban a faluban egyetlen iszlám vallású ember sem élt.

Az X-aktákhoz méltó rejtély akkor oldódott meg, amikor egy falusit megkérdeztek, ugyan miféle korszakalkotót láttak meg a muftiban, hogy ilyen tömegesen támogatták – a férfi pedig így felelt: „Miféle mufti, ember?! Mi Dačićra szavaztunk!”

– Hiszen Dačić kilences sorszámmal indult! Összetévesztetted a két számot – ugrottak fel azok, akik a piroti rejtély leleplezésén fáradoztak.

Ekkor a falusi férfi – aki szemmel láthatólag maga sem tudta, kire szavazott – kikérdezte a többi társát, hogy az isten szerelmére, miért szavaztak tömegesen a muftira, amikor (le)fizették őket arra, hogy Dačićra voksoljanak. Ám mindenki megesküdött rá, hogy azt mondták nekik, a hetes számot karikázzák be. S így mindenki a hetest karikázta be, annak a hihetetlen csapdának engedve, amely minden többszintű választást fenyeget.

Ugyanis az történt, hogy a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a parlamenti választáson a hetes szám alatt szerepelt, míg az elnökválasztásra vonatkozó szavazólapon Dačić a kilences számmal indult – ugyanakkor erre senki sem hívta fel a figyelmet. Így lehetett, hogy Muamer mufti az elnökválasztáson tönkreverte Dačićot, a köztársasági szavazáson pedig az SPS söpört be mindent.

Mekkora az esélye annak, hogy ilyesvalami megismétlődjék?

– Semekkora – válaszolná minden szerbiai csudás esemény magyarázója.

S akkor június végén megtartották Szerbiában a „koronás választásokat”, és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a parlamenti választásokon a vranjei Neradovac faluban, amely sem vajdasági, sem magyar, mint ahogyan a vranjei sem vajdasági, sem magyar Dositej Obradović Általános Iskolában is tarolt, míg a helyhatósági választáson kudarcot vallott, s a Szerb Jobboldal, ez az egzotikus paraállami párt győzedelmeskedett.

Azt mondják, hogy a kíntól csaknem megszólalt az Allahban megboldogult Dositej képe a Dositej Obradović Általános Iskola falán, a szerb felvilágosítóé, abból a korból, amikor még esély volt arra, hogy a szerbek megvilágosodjanak, annak a képe, akinek sikerült elérnie, hogy a szerbek megtanulják a számokat, legalább a hetesig, noha a betűk továbbra is nehezen mennek nekik.

Tehát Neradovacban 1265 választó a négyest karikázta be mindkét szavazólapon, mert hiszen így mondták nekik, de senki nem olvasta el a papírt, így hát a dolog furcsább volt a piroti esetnél – a nem vajdasági vranjeiek a Szerb Jobboldalra szavaztak, erre a mélyen multietnikum-ellenes szervezetre, míg a másik szavazólapon tévesen a multietnikus magyarokat támogatták meg, akiket közel s távol sohasem láttak még.

– A négyesre! Így néz ki a négyes! Csak ezt karikázzátok, s nem lesz hiba! – rajzolta le a választásokra felkészítő oktató, valamiféle szerb jobbos, amikor Neradovac falu és a környék mind az 1265 lakosát felkereste, hogy személyes utasításokat adjon, hiszen a szerbiai választások már régóta nem a „demokrácia ünnepét” jelentik, hanem a kleptokrácia ünnepélyét.

Ezeken a választásokon mindig az szerepel a legjobban, aki tudja, hogyan kopogtat az „enyves kéz”.

Az utasításoknak azonban precízebbnek kell lenniük, hiszen az egyszeri szerbiai választó közönséges módon jár el, az egyjegyű számokat ismeri, néha még össze is adja őket, ám általában nem ismer semmi mást.

Ez a választási iránymutató személy úgy érezhette magát, mint Laki Topalović papa a Lopják a koporsómat című filmben, amikor Mirko fia meghozta neki a megboldogult hosszáról szóló számítást.

– Hát ez meg mi? Két méter és 28 centi? – torpan meg a jelenetben Laki a papírra bámulva, s kisvártatva így szól a fiához: „Rád a világon semmit nem bízhat az ember?! Te idióta! Ilyen hosszú hulla nincs az egész földkerekségen! Te mihaszna, kiesik a szemed, egy egyszerű mértéket sem tudsz levenni?!”

– Jól van, magam is csodálkoztam rajta, hogy ekkora, de mit lehet tenni? – siránkozott Mirko az apja maflásai ellen védekezve.

– Mi embereket szoktunk temetni, nem pedig mamutokat. Te idióta! – püfölte tovább Laki a fiát a barátságos hangulatú koporsókészítő műhelyben. Mirko pedig dühösen így felelt: „Csak hogy tudd, soha többé nem fogok senkiről sem mértéket venni!”

Laki ekkor felemelt egy deszkát, hogy azzal üldözze a fiát a műhelyben.

Hasonlóan kellett kinéznie „A magyarok tiszteletkört futnak” akciónak is Neradovacban, amikor a vranjei választások látványos vajdasági eredményei napvilágot láttak. A választásokra felkészítő oktató, akit a neradovaciak egyszerűen bolonddá tettek, valamint az egész Szerb Jobboldal – amely a Szerb Haladó Párt (SNS) szatellitpártja – egyként fölkiáltott: „Rátok a világon semmit nem bízhat az ember?! Félkegyelműk! Hol láttátok ti már a VMSZ-t ennyi szavazattal ott, ahol egy szál magyar sincsen?! Ti mihasznák, kiesik a szemetek, s nem tudjátok bekarikázni a legegyszerűbb négyest sem?!”

Egyedül csak azt nem felelhették a helyiek, amit Mirko válaszolt, miszerint „soha többé nem fogjuk nektek bekarikázni a négyest” – hiszen az átlagos szerbiai választó hagyományosan megfélemlített és megvesztegethető lélek, hajlik a választási mitológiára, befogadó a választások előtti kenőpénz elfogadásának és adásának tudományára. A szerbiai választások az ellentmondásos körülmények csudás kuszaságai – az előre megfizetett választók leginkább azokra voksolnak, akik a legelkötelezettebbek a korrupció elleni harcban. A választónak tarifája van: akad, aki megelégszik egy zsák műtrágyával, másnak két kiló liszt jár, megint másnak 20 euró, amannak az az ígéret, hogy elkészül a csatornahálózat, az „aranykor” legnagyobb teljesítménye.

Másfelől a szerbiai polgárok legalább felének gondot okoz a felirat elolvasása, amikor filmet néz a televízióban, s ez a körülmény nagyszerű alkalmat nyújt a manipulációra úgy a szavakkal, mint a betűkkel. Így hát ne csodálkozzatok, ha egyszer az ellenzék mégis győz majd Vučić ellen, csakis amiatt, mert ugyanazon szám alatt szerepel a szavazólapon.

Ez a vidám neradovaci eset csak bizonyítéka a mondásnak, miszerint „Minél délebb, annál búsabb”, bár Szerbiában – legalábbis választások idején – minél délebbre mégy, egyre inkább úgy tűnhet, mintha Észak-Koreában járnál. S amellett, hogy búsabb, kissé azért mulatságos is.

 

Dragoljub Draža Petrović a Danas fő- és felelős szerkesztője, újságírással 1994 óta foglalkozik. A Danas előtt a Borba, a Naša Borba, a Glas javnosti lapoknál dolgozott. Számos írása jelent meg többek közt a NIN-ben, a Kurirban, a Nedeljnikben és az N1 híroldalon.

Pásztor István a 2018-as Szabadkai Maratonon célba érkezéskor (Fotó: Hét Nap)

Dragoljub Petrović: Mađari trče počasni krug