A járvány a teljes iskolaévre rányomta a bélyegét Különböző korosztályú és hátterű gyerekek számára különböző kihívásokat okozott a távoktatás

Az oktatási intézményekben nem állt le az élet a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot idején sem. Az iskolák, a tanárok és a diákok meglepően gyorsan alkalmazkodtak a távoktatás feltételeihez, ez azonban nem volt teljes mértékben zökkenőmentes, és különböző problémákat hozott a felszínre.

Az online oktatás pozitív és negatív vetületeiről a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola, illetve a Zeneiskola pszichológusával, Pap Ágotával és Igaz Lídiával beszélgettünk.

A kisiskolásoknál elképzelhetetlen a távoktatás szülők bevonása nélkül

A Széchenyi István Általános Iskola négy objektumában összesen közel ezerszáz diák tanul, köztük roma származású, sajátos nevelési igényű, illetve szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekek is vannak, mutatott rá Pap Ágota.

– Miközben az iskoláztatás elején a szülők amiatt küzdenek a gyerekekkel, hogy mennyi időt töltsenek el a digitális eszközök előtt, most az online oktatás egy kényszerhelyzetet okozott, és a gyerekeknek nagyon gyorsan digitális olvasókká kellett válniuk, annak ellenére, hogy ők ebbe már beleszülettek – ugyanis ez más képességeket is igényelt, nemcsak a játék és a szórakozás örömét, hanem a különböző platformok és kommunikációs eszközök megismerését: az anyagok kitöltését, lefotózását, megosztását, beküldését… A szülők és a gyerekek ebbe együtt tanultak bele, de sok esetben a tanárok is, hiszen ez egy ad hoc helyzet volt.

Mi volt a szülők szerepe mindebben?

– Az elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes gyerekek digitális kompetenciái még másról szólnak, ezért a távoktatás a szülők segítsége nélkül elképzelhetetlen. Az eredményesség és folyamatosság nagyban attól függött, hogy a szülő mennyire volt elérhető. Sokszor délután öt-hat órától kezdődtek az online órák, amikor a szülő már jelen lehetett. Nem feltétlenül a mi iskolánkról beszélek, általánosságban ez volt a jellemző. Kicsit kritikusan jegyezném meg, hogy ez volt az a helyzet, amikor a szülő ténylegesen leült a gyerek mellé tanulni. Ez ugyanis főleg első osztályban igény, majd idővel a gyerekeket folyamatosan önállósítani kell.

Milyen nehézségek merültek fel?

– Sok gyerek nem tudta időben visszaküldeni az elvárt anyagot, vagy nem fért hozzá, mert a szülő nem volt elérhető. Sok szülő sem rendelkezik elegendő pedagógusi képességgel ahhoz, hogy a tananyagot megfelelően adja át. Azt gondolom, azért végzik ezt a munkát a pedagógusok, és nem a szülők, mert, ugye, ők ebben jártasak, ezt tanulták. Ezért az online oktatás egyik része mindig a tudás, a tananyag átadása, az otthoni rész pedig ennek a begyakorlása, illetve az ehhez fűződő feladatok megoldása lehet. Az első osztályosoknak azért volt különösen nehéz, mert a legtöbbjük ekkor tanulja meg az írott betűket, a szükségállapot miatt viszont nem tanulták meg leírni vagy kötni az írott nagybetűket. Ez nagyon komoly segítséget igényel, és ha a továbbiakban is marad az online oktatás, akkor nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a szülőket megtanítsuk, hogyan adják át ezt a tudást a gyerekeknek.

Technikai szempontból milyen problémákkal szembesültek?

– Sok háztartásban a körülmények miatt a megfelelő eszközök is hiányoznak. Elsődlegesen legalább egy laptop, táblagép, vagy okostelefon meglétét kértük, de azért valljuk be, hogy az oktatást nem ugyanaz telefonon kísérni, mint egy laptop vagy számítógép képernyőjén keresztül. Ha több a gyerek, és párhuzamosan zajlanak az óráik, akkor ez is problémát okozhat. Ideális esetben az lenne a jó, ha minden gyereknek lenne saját eszköze, melyen nagyban láthatja a dolgokat, esetleg még nyomtatni is tud. Nagyon sok igény mutatkozik ilyenkor, de mi nyilván a körülményekhez képest csak a legkisebb, legszerényebb elvárást támasztottuk a szülők felé. Ez így is sok esetben felháborodást okozott, mert a szülőknek nyilván a saját munkájukat is el kellett végezniük, és a gyerek oktatásánál is jelen kellett lenniük. Folyamatos kommunikációra volt szükség egymás között, és a tanárokkal is, akik napi szinten küldték a minisztériumtól kapott új információkat.

Hogyan működött a távoktatás a hátrányos helyzetű diákok esetében?

– Nemcsak az anyagi nehézségekkel küzdők, hanem például azok a diákok, akik ingerszegény háttérből jönnek – ahol például nem iskolázottak a szülők –, továbbá a roma származású gyerekek esetében merültek fel nehézségek. Külön kategóriaként kell megemlítenem a sajátos nevelési-oktatási igényű (IOP) gyerekeket, akik közül néhányan a feladatokat kinyomtatva kapták meg, és az iskola portáján személyesen vették át, majd kitöltve visszaküldték. Ez például a szülők aktivitásával, együttműködésével jól tudott működni. Azok a roma származású gyerekek, akik esetében nem voltak megfelelő eszközök, vagy a szülők nem voltak otthon, ugyanígy nyomtatott formában kapták meg az anyagot. A minisztérium és a Magyar Nemzeti Tanács ajánlására összeírtuk az eszközre szoruló tanulók névsorát, és ők ennek köszönhetően jutottak telefonhoz például. Az általános iskolás korosztályban, illetve a nehéz anyagi háttérrel rendelkező gyerekek körében sokkal nagyobb kihívást jelent a távoktatás, mint például egy középiskolában, ahol már célzott az érdeklődés az adott szakma vagy szakirány iránt.

A gyerekek szocializációjában mekkora hátrányt okozott a távoktatás?

– Nem szabad elfelejteni, hogy az iskola nemcsak oktatási, hanem nevelési intézmény is, nem a szülő helyett, hanem a szülő mellett, őt kiegészítve kell nevelnie. Ezt a feladatot így nehéz volt ellátni, főleg olyan esetekben, amikor ez a módszer a szülőkben is ellenállást váltott ki. Sok olyan szülő létezik, aki például megfelelő képességekkel rendelkezik, de kimerült, felháborodott vagy lázad. Akadtak olyanok, akik viccesen megjegyezték, hogy ha a tanárok és a diákok szoktak sztrájkolni, akkor ideje lenne, hogy a szülők is sztrájkoljanak. Szocializációs szempontból egyébként azok a gyerekek, akik introvertáltak vagy kortársaik bántalmazták őket, az online oktatás időszakát sokkal jobban élték meg, mint azok, akiknek szüksége van a napi vagy a családon kívüli és kortárs kapcsolatokra. Amikor ezek a közösségek most a bizonyítványosztáskor újra találkozhattak, látni lehetett, hogy a közeledés nem olyan volt, mint ami korábban természetesnek tűnt. Az első osztályban pedig különösen fontos, hogy a tanító megismerje a diákjait. Nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan fog működni távoktatás esetén, hiszen azok a gyerekek, akik nemrég még óvodások voltak, első osztályban még ölelgetik a tanítót, mert ez adja számukra a biztonságot. A testi kontaktus hiánya, az azonnali visszajelzések elmaradása – mint egy mosoly, vagy egy biztató szó –, félek, hogy egy nehezebb kapcsolódást, egy kevésbé biztonságos tanár-diák kapcsolatot eredményezhet, ha őszre az első osztály rögtön távoktatással indul.

Az iskolapszichológusra milyen feladatok hárultak a szükségállapot idején?

– Megesett, hogy a nagyfokú passzivitás miatt kellett felvenni a kapcsolatot a szülőkkel, míg más esetben tragikus kimenetelű változások történek a családokban. A szülő elvesztése vagy az erőszak is jelen volt, ilyenkor mi a saját kompetenciánk keretein belül beszélgetünk az érintett gyerekekkel, illetve szülőkkel. A nyolcadikosoknál pedig a pályaválasztás időszaka zajlott. Ez egy program, amit a gyerekekkel hetedik osztályban kezdünk meg, és a helyzet miatt ennek lett egy befejezetlen íve. Ezért, amikor valamelyik gyerek nem tudott dönteni, vagy kétségek között vívódott, sokszor telefonon beszéltünk a szülőkkel. Ilyenkor a korábbi tesztek, felmérők, pedagógusi tapasztalatok alapján együttesen próbáltuk meg megbeszélni a választandó profilt vagy pályát – magyarázta Pap Ágota.

Középiskolában az időbeosztás jelenti a legfőbb problémát

A szabadkai Zeneiskola valamennyi középiskolás tanulója rendelkezik az online oktatáshoz szükséges eszközzel, így a távoktatás – anyagi szempontból – senkinek sem jelentett problémát. Gondok azonban itt is akadtak. Igaz Lídia iskolapszichológus szerint a tanulók sok esetben nem tudták beosztani az idejüket:

– Úgy érezték, hogy túlterheltek, túl sok a feladat, a tanulnivaló és az elvárás a tanárok részéről. Ez lehet, hogy részben így volt, viszont azt gondolom, hogy itt az is közrejátszott, hogy nem minden diák kelt fel reggel hét órakor, hanem sokan tízig aludtak. Ha meglett volna az a napi rutin, mint korábban, akkor az idejüket könnyebben be tudták volna osztani. Tehát leginkább az időbeosztásra panaszkodtak a diákok, ezt leszámítva egyébként elégedettek voltak. Sőt, olyan is akadt, aki azt mondta, hogy szereti az online oktatást, ugyanakkor olyan is, aki alig várta, hogy ennek a helyzetnek vége legyen.

Sikerült-e a tananyagot megfelelően átadni?

– Ez egy nagy kihívás volt, főleg a hangszeroktatást illetően. A diák videóra vette a lejátszott darabot, és a felvételt elküldte a tanárnak. Mivel a videó nem tudja élethűen átadni sem a képet, sem a hangot, ez némi gondot okozott, de azért mindenki feltalálta magát. Persze a tanárok ismerik a diákjaikat, tudják róluk, mire képesek. A tanárok nagyrészt sikeresnek tartják a mögöttünk álló iskolaévet. Azt mindenki tudja, hogy új anyagot nem igazán lehetett átvenni: az online oktatás célja nem is az volt, hogy újat tanuljanak a diákok, hanem hogy a meglévő tudást ne felejtsék el, és esetleg azt frissítsék, ahhoz adjanak hozzá valamit. A lehetőségekhez mérten a tanárok és a diákok is elégedettek, mert mindenki a lehető legjobbat próbálta kihozni a helyzetből. Sok tanár elkezdett egy bizonyos platformot használni, közben valami megfelelőbbre cserélte, és az is megesett, hogy valaki kombinálta a különböző platformokat. Mindent összegezve, úgy vélem, hogy intézményünkben sikeres volt a távoktatás. Az érettségi vizsgák is rendben, gond nélkül lezajlottak.

Okozott-e valakinél problémát az, hogy az esetleges nehéz anyagi helyzet miatt nem rendelkezett a tanuló a távoktatáshoz szükséges eszközzel?

– Nem találkoztunk ilyen problémával. Nyilván vannak hátrányosabb helyzetű gyerekek is, viszont a távoktatás kezdetén minden diáknak kiküldtem egy online kérdőívet, amiben szerepelt a kérdés, hogy rendelkezik-e internetkapcsolattal, van-e laptopja, illetve adottak-e a távoktatáshoz szükséges lehetőségei, és mindenki igennel válaszolt. Tehát ilyen gonddal egyetlen diák sem szembesült. Időnként a gyenge vagy túlterhelt internet okozott problémát.

A szülőket mennyire kellett bevonni a távoktatásba?

– Akadt néhány diák, aki nem jelentkezett a tanároknak, egynek sem, és olyan tanuló is, aki csak a hangszertanárának nem jelentkezett. Ilyen esetekben felvettük a kapcsolatot a szülőkkel. De mindössze három-négy tanulóról beszélhetünk a kilencvenhatból.

A szükségállapot idején kértek-e pszichológusi segítséget a tanulók?

– Igen. Azokkal a diákokkal, akik ezt egyébként is igényelték, rögtön, amint áttértünk a távoktatásra, felvettem a kapcsolatot, és szóltam nekik, hogy rendelkezésükre állok, ha szükséges, Viberen tudunk értekezni. Ugyanakkor a többi diáknak is, aki nem járt hozzám, megadtam az elérhetőségeimet. Néhányan megkerestek, leginkább magánéleti és szerelmi problémák miatt. Tanulási okok miatt csak nagyon ritkán. Ebben az intézményben, ha a diáknak tanulási problémája van, az leginkább abból adódik, hogy nem tudja beosztani az idejét, mivel túl sokszor kell az iskolába bejönni, sokat kell gyakorolni és néhányan emiatt elvesznek az időben. Hozzá kell tennem, hogy akadt néhány olyan vidéki tanuló, aki, amíg rendes oktatás volt, rendszeresen járt hozzám, mert nem volt társasága, és nem tudta magát feltalálni Szabadkán. Nekik például kifejezetten jót tett ez a helyzet, és írták is, hogy sokat jelentett nekik, hogy otthon tudtak lenni a saját környezetükben. Persze ennek ellenkezője is megtörtént, hiszen most olyan korba kerültek, amikor nagyon szeretnek menni, és néhány diák azért keresett meg, mert nem tudta magát otthon feltalálni, és minél kevesebb időt szeretett volna otthon tölteni. Nyilván ebben a szülővel való konfliktus is szerepet játszott – mutatott rá Igaz Lídia, és hozzátette, véleménye szerint a járvány és a tavasszal bevezetett szükségállapot a teljes iskolaévre rányomta a bélyegét.

A projektum megvalósítását támogatta: