Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy Szerbia igen messze áll a szükségállapot bevezetésétől, ez egyelőre szóba sem került a válságstáb ülésein – írja a szerb sajtó.

Tiodorović arra reagált, hogy Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke kedden azt mondta, olyan információkkal rendelkezik, miszerint a kormány október elsejétől ismét szükségállapotot vezet be.

Panić: Információink szerint október elsejétől ismét bevezetik a szükségállapotot

Tiodorović szerint egyértelmű, hogy valaki „összekeverte a szükségállapot ( rendkívüli állapot) és a rendkívüli helyzet fogalmakat“.

A köztársasági válságstáb egyébként már kedden cáfolta ezeket a híreket.

Válságstáb: Nem lesz szükségállapot!

„Senki nem említett szükségállapotot, szóba sem jöhet, hogy ismét bevezessük. Valaki egyszerűen összekeverte a fogalmakat. Amíg tart a járvány, addig rendkívüli helyzetben vagyunk, ami azt jelenti, hogy mindent meg kell tenni, hogy csökkentsük a vírus terjedésének kockázatát. A rendkívüli állapot (szükségállapot) egészen mást jelent, ez akkor kerül szóba, ha a járvány elszabadul és nincs ellenőrzés alatt, ekkor kell bezárni az intézményeket, iskolákat, óvodákat, és ez a polgárok mozgásának a korlátozását is jelentheti, de ettől nagyon messze vagyunk, szó sem volt erről“ – mondta Tiodorović, aki szerint az ilyen felelőtlen kijelentések, amelyek teljesen alaptalanok, meglehetősen károsak.

„Igaz, hogy azt mondtam, a következőkben a fertőzöttek számának enyhe növekedésére számítok, de ennek nem kell feltétlenül bekövetkeznie, ha a polgárok betartják az egészségügyi intézkedéseket. Ennek sincs semmi köze a rendkívüli állapothoz, akik ilyet állítanak, összekeverték a fogalmakat” – mondta a szakember, aki Montenegró példáját hozta fel.

„Montenegróban jelenleg tízszser több a fertőzöttek száma, mint nálunk, és ezzel a második helyen állnak Európában 100.000 aktív esettel. Ők sem vezették be a szükségállapotot és valószínűleg nem is fogják” – zárta szavait Tiodorović.

 Branislav Tiodorović (Fotó: archív)