Egy családtag búcsút intett, egy új érkezett Egy Argentínában élő fiatalember felkutatta, és végül Felsőhegyen találta meg a magyar rokonait (2.)

A múlt héten megismerhettük az argentin Katona Mirko Alexis csodálatos történetét, aki Magyarországra jött tanulni, utána pedig Felsőhegyen találta meg a rokonait, akik, mint hosszas kutatómunka után kiderült, a helyi Szuromi család tagjai.

A folytatásban előbb a felsőhegyi Kovács Káli Johanna meséli el a helyiek szemszögéből, hogyan zajlott az örökké emlékezetes találkozás, majd pedig az argentin fiatalember beszél az élményeiről.

Egy argentin fiatalember, aki Felsőhegyen találta meg a rokonait

– A nagybátyám, Szuromi László anyósának a temetése zajlott éppen, amikor a településen élő Katona család, akiknél Katona Mirko Alexis először kereste a rokonait, felhívták Laci bátyámat. Együtt volt a család, így futótűzként terjedt el a hír, hogy meglett az argentin rokon! Közben arról beszélgettünk, milyen furcsa az élet, hiszen éppen akkor, amikor egy családtagtól örökre búcsúzunk, a világ másik feléről egy régen várt rokon érkezik a családba – mesélte Kovács Káli Johanna, aki hozzátette, Mirko már ekkor bebizonyította, hogy mennyire tiszta szívű és alázatos.

– Bocsánatot kért a rokonaitól, hogy éppen most, egy családtag temetése idején toppant be váratlanul a família életébe – mondta Johanna, aki a testvérével, Hajnalkával és édesanyjukkal, Utasi Gizellával együtt igyekezett megnyugtatni a fiatalembert, hogy nem tudhatta, hogy egy temetés idején érkezik, de emiatt ne legyen lelkiismeret-furdalása, ugyanis nagyon jól tette, hogy jelentkezett, hiszen a család korábban már nagyon sokszor és sokat hallott az Argentínában élő rokonról idősebb Szuromi Lászlótól.

– Amikor Mirko először jelentkezett, a nagybátyámmal találkozott. A hír hallatán én mindjárt rákerestem a Facebookon, és megszerveztem egy találkozót az édesanyámnál. Ott volt a Szuromi és az Utasi család is, s valamennyien nagyon örültünk, hogy megismerhetjük az argentin rokonunkat – mesélte Kovács Káli Johanna, aki után a főszereplő, Katona Mirko Alexis vette át a szót:

– Amikor Gizikééknél együtt volt a család, akkor jöttek elő igazán az érzések. Korábban, amikor Lászlóval beszéltem, azt éreztem, hogy célba értem. Itt viszont igazán mélyről törtek fel az érzelmek. Mutattam a fotókat, s nekik is megvoltak ugyanazok a fényképeik. Felemelő érzés volt, amikor az ő fényképeik között megláttam nagyapám képeit idősebb Szuromi László levelezése között. A másik ilyen kimondhatatlanul megható és csodálatos érzés az volt, amikor megmutatták a házat, az ükszüleim házát! Leírhatatlan érzés volt, hiszen abban a házban kezdődött a családom, a Katona család története – mondta Katona Mirko Alexis, aki hozzátette, nagyon nehéz volt eddig a pontig eljutni.

– Emellett nagyon furcsa is volt, mert hirtelen megnőtt a számomra is ismert családtagjaim száma. Egyre többen jelöltek be a Facebookon ismerősnek a tágabb rokonságból. Mindenkit megkérdeztem, ki hová valósi, mert nagyon nehezen tudtam beazonosítani, ki kicsoda – közölte a fiatalember, aki arról is beszélt, hogy a nagyapjáék, vagyis id. Szuromi Laci bácsiék nyolcan voltak testvérek, s valamennyiüknek a nagybátyjuk volt Mirko dédapja, a rokonság nagyon szerteágazó lett, és mindenki kíváncsi volt az Argentínából érkezett rokonra, többnyire már az unokák köréből.

Miért pont Szuromiékat kereste?

– Még az Ausztráliában élő rokonunkhoz is hamar eljutott a hír, s mindjárt fel is vették a kapcsolatot egymással, s üzenetet váltottak – mesélték a családtagok.

Ha ennyire szerteágazó a rokonság, akkor jogosnak tűnhet a kérdés, miért pont id. Szuromi Laci bácsit, illetve a gyermekeit kereste meg Mirko? A kérdésre Utasi Gizella, Laci bácsi lánya válaszolt:

– Édesapám levelezett az Argentínában élő rokonsággal. Nagyon szeretett volna találkozni a több ezer kilométerre élő családtagokkal. Sajnos, ő már nincs közöttünk, mintegy egy évvel ezelőtt hunyt el, s most valahogy még jobban hiányzik. Mirkónak is sokkal többet mesélhetett volna attól, amit mi elmondtunk. Édesapám igen sokat mesélt az argentin rokonokról, mi már gyakran komolyan sem vettük, amikor erről beszélt. Mondogatta, hogy nem beszélik ők már a magyar nyelvet, nem is értenénk meg egymást! Erre a sors nekünk megadta, hogy Mirko ránk talált! – mondta Utasi Gizella, aki még emlékszik arra, milyen nagy esemény volt a családban, amikor levél érkezett Argentínából.

– A nagybácsi már nem tudott tökéletesen magyarul, így apám előbb kijavította a hibákat, kitette az ékezeteket, majd úgy olvasta fel az összegyűlt családnak a távolból érkezett sorokat.

A nagybácsi többször kérte a néhai Laci bácsit még fiatalkorában, hogy menjen ki hozzájuk Argentínába, egyszer még egy csikóról is küldött képet, s azt ígérte neki, övé lesz, ha elmegy érte Argentínába. A levelezés az 1940-es évektől kezdődött. Idővel nem tudtak már jól magyarul a rokonok, azt nem tudni, hogy mikor maradtak el a levelek. Laci bácsi és Mirko nagyapja már nem ismerték egymást, de voltak közös fényképeik.

– Apám a Vöröskereszten keresztül kétszer kerestette a távoli rokonait, sajnos eredménytelenül. Számomra is nagyon szép volt, és legalább annyira megható is, amikor Mirko hozta a saját fotóit a családról, és köztük volt egy, amin apám szerepel tűzoltóruhában a testvérével. Számunkra is legalább annyira jó érzés Mirko érkezése a családunkba, mint amilyen neki, hogy rátalált a családjára. Az vitathatatlan, hogy ő ebbe hatalmas energiát és munkát fektetett. Hálásak vagyunk érte, hogy megkeresett bennünket – foglalta össze Utasi Gizella.

Szabadkai szerelem

És hogyan fogadta Mirko családja a hírt, hogy megtalálta a Szerbiában élő rokonokat?

– Amikor belekezdtem az egészbe, a nagymamám már beteg volt, s sajnos közben meghalt. A szüleim és testvéreim örültek otthon, de azt nem érezték át, amit én, ami nem csoda, hiszen csak én tudom, mennyi mindenen mentem át, mennyi időt és energiát áldoztam arra, hogy megtaláljam őket. Egészen pontosan hároméves munka után sikerült megtalálnom a családom Felsőhegyen! Hálás vagyok mindenkinek, aki segített az utamon – mondta Mirko, aki elmondta, hogy a kivándorló dédszüleinek négy gyermeke született, de Argentínában csak kettő élt. Valószínűleg két gyerekkel indultak útnak, és egy a hajón született. Ő lánygyermekként látta meg a napvilágot a hajón brazil vizeken, ő ugyanis brazil állampolgár volt. Felsőhegyen úgy tudják, hogy két fiúval indultak útnak, de Argentínába már csak egy fiúval érkeztek.

– A nagyapám már kinn született Katona Mihály, illetve Argentínában Miguel néven. Nagyapámék idején összetartottak a nemzetek, így a magyarok is összejártak, közösségük volt, őrizték a néphagyományt. A nagyapám és nagymamám mindketten magyarok voltak, a kinti magyar közösségben ismerkedtek meg. Édesapám tiszta magyarként született. Az ő neve Katona Ferenc József, illetve Hose Frantico. Édesanyám argentin. Két nővérem és két bátyám van, akik nagyon hiányoznak már nekem – közölte Mirko, aki megemlítette azt is, hogy a rokonok keresése közben a szerelem is rátalált. A szabadkai Brigita Božićtyal egy szimpatikus kedves párt alkotnak.

– A Balassi Intézet harmadéves hallgatói voltunk, amikor megismerkedtünk. A neve alapján azt gondoltam, vajdasági szerb nemzetiségű fiú, amikor azt mondták, hogy argentin, azt hittem, viccelnek velem. Majd utána megismerkedtünk, és megtudtam, hogy valójában ki is ő. Amikor nyáron jött hozzám, együtt jöttünk Felsőhegyre. Nem érzem azt, hogy különbözne tőlünk. Budapesten találkoztunk, magyarul beszélünk – mesélte Brigita, aki Mirkónak adta át a szót, hogy arról beszéljen, hogyan érzi magát Budapesten, hiszen ott él, ott jár egyetemre.

– Az időjárás nagyon más. Nálunk nyáron 40–45 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, míg télen 0 Celsius-fok. Ezt a különbséget nagyon nehéz volt megszokni. Otthon kisvárosban éltem. Ott mindenki ismerős, az utcán mindig köszönünk egymásnak, ha csak az utcára kimész, mindig találkozol egy baráttal. Budapesten teljesen más a helyzet. Nagyon nehéz volt megszoknom, amikor idejöttem tanulni, senkit nem ismertem, mindenki és minden idegen volt. Felszáltam a buszra, senki nem ismerős, leszálltam, sétáltam a városban, senkit nem ismertem, senki nem köszönt rám. Mára azonban azért már megváltozott a helyzet, sok új ismerősöm van Pesten. Amikor Magyarországra jöttem, a nyelvet sem tudtam, de célokat tűztem ki magam elé, hogy azok motiváljanak. Ma már ott tartok, nem tudom eldönteni, melyik a hazám, nem tudom megmondani, hol vagyok otthon. Akármennyire is szeretek Pesten élni, nagyon várom, hogy hazamenjek akárcsak egy-két hónapra is, és találkozzam a családommal, a barátaimmal – monda Mirko, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar művészettörténet szakos hallgatója, s a célja az egyetem befejezése.

Vissza Argentínába!

– Jelenleg a tanulás mellett dolgozom a Zwack Unicum Múzeumban, s nagyon élvezem az ott töltött időt. Magyar, angol és persze spanyol nyelven vezetek csoportokat múzeumi túrákon. Ez egy nagyon jó lehetőséget ad a magyar és angol nyelv gyakorlására, sok embert ismertem meg és új tapasztalatokat szereztem. Az egyetem befejezése után a megszerezett tudásommal az Argentínában élő magyaroknak szeretnék segíteni. Főleg magyar nyelvet, magyar történelmet és magyar hagyományokat szeretnék ott tanítani. Argentína bevándorló ország, tiszta argentin nem igazán létezik. Sokan, mint ahogy én is, nem tudják, honnan származnak. A magyar kormány sokat segít abban, hogy idejöhessek Magyarországra megismerni a magyarságunkat – fejezte be a jövőről szóló tervei ismertetését a fiatalember, aki elmondta, az új rokonokkal természetesen a jövőben is tartja majd a kapcsolatot.

FARKAS Mónika

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilapban jelent meg.

A Szuromi család apraja-nagyja Katona Mirko Alexisszel