A második világháború óta legvéresebb európai háborút zárta le a 25 évvel ezelőtt befejeződött daytoni béketárgyalás. A békeszerződés több szempontból különleges. Egyedi módon rendezi egy ország alkotmányos helyzetét és a legjobb bizonyíték arra hogy az ideiglenes a legnagyobb állandó. Az is ritkaság, hogy egy békeszerződés, amely egyben az ország alkotmánya is, kilenc éven keresztül „ellopott” státusban legyen.
A boszniai háború három és fél éve alatt negyedmillió ember vesztette életét és kétmillióan maradtak lakóhely nélkül.
A harcban álló felek egyre véresebb akcióit a NATO 1995-ös beavatkozása kezdte megfékezni, majd az Egyesült Államok próbálta a tárgyalóasztalhoz terelni a feleket, hogy azok valamilyen módon szót értsenek egymással. A tárgyalásokat felügyelte a NATO, az Európai Unió és Oroszország is, mégis az amerikai közbenjárás volt a legfontosabb.
Clinton elnök Richard Holbrooke diplomatát jelölte ki különleges balkáni megbízottnak, feladata az volt, hogy bármi áron békemegállapodásra bírja rá a szerbek részéről Slobodan Milošević elnököt, a bosnyákok részéről Alija Izetbegović elnököt, a horvát oldalról pedig Franjo Tuđman elnököt.
Mivel a délszláv háborúk alatt a szerbek és a horvátok is benne lettek volna, hogy Boszniát vagdalják szét és osztozkodjanak rajta, a tárgyalásoknak biztosítania kellett, hogy az ország egyben marad. Minden szakértő egyetértett abban, hogy Bosznia megszüntetésével további véres háborúk sorozatát érnék csak el a Balkánon.
A béketárgyalást az Ohio állambeli Daytonban a Wright-Patterson légibázison folytatták le. A helyszín kiválasztásánál azt tartották szem előtt az amerikaiak, hogy az minél jobban elszigetelt létesítmény legyen, de egyben elérhető közelségben is a fontos nagyvárosoktól.
A Wright-Patterson Légitámaszpont látképe a levegőből (Fotó: USGS)
„A béketárgyalások időnként a Keresztapa című film jeleneteire hasonlítottak” – írta a CIA számára küldött jelentésében Donald Kerrick az Egyesült Államok Nemzetbizottsági Tanácsa tagja. A titkosítás alól hét éve feloldott jelentésben Kerrick azt is leírta, hogy a bosnyákok már a területfelosztásról szóló első javaslatot is ellenezték, “hatórás maratoni vitát folytattak a térképről, és ez olyan volt, mint a Keresztapa című film, amikor Don Slobo és és a boszniai szerbek, valamint Don Izi és küldöttei tárgyalnak egymással”.
Norman Schindler a CIA igazgatóhelyettese 1996 októberében azt írta, hogy a daytoni békeszerződés teljes alkalmazása, vagyis hogy a háború előttihez hasonló többnemzetiségű Bosznia-Hercegovinát hozzanak létre, ahol a muszlimok, a szerbek és horvátok egymás mellett élnek, nem lehetséges.
A tárgyalásokat levezénylő Holbrooke felesége, a magyar származású író-újságíró Kati Marton is gyakran ír visszaemlékezéseket az eseményekről, hiszen ő is résztvevője volt a történéseknek. Holbrooke állítólag azt mondta a szerb vezetővel kapcsolatban: „Úgy éreztem, hogy minden egyes, Milosevićtyel folytatott tárgyalás után kezet kell mosnom.”
A diplomata a boszniai háborút a Nyugat legnagyobb kollektív kudarcának nevezte az 1930-as évek eseményei óta. Mint a Szabad Magyar Szó egyik alapítójának Holbrooke személyesen elmondta, és későbbi könyvében is megírta, csak utólag látták látták be, hogy Miloševićtől sokkal többet is ki lehetett volna csikarni, mert Szerbia katasztrofális gazdasági helyzete miatt az addigra már hátat fordított a makacs boszniai szerb vezetőknek, akiknek nem is jutott egyenlő szerep a béketárgyaláson.
Kati Marton a New York Times hasábjain úgy fogalmazott a tárgyalások hangulatáról: „Senki nem bízott senkiben. A bosnyákok, a horvátok és a szerbek még mindig háborúban álltak egymással és a saját sérelmeikre összpontosítottak. Az európaiak nem igazán bíztak az amerikaiakban, megsértődtek azon, hogy nem kezelték őket egyenlő partnerként. Mindenki lehallgatta minden más résztvevő szálláshelyét.”
Három hétig tartó alkudozás után november 21-én sikerült megállapodni. A szerződés ünnepélyes aláírására Párizsban került sor december 14-én.
Bosznia-Hercegovinát úgy állították vissza eredeti határai közé, hogy az két állami entitásból áll: a Bosznia-Hercegovinai Föderációból (amelyen belül a muszlimoknak és a horvátoknak saját egységük van, valamint a háborút kirobbantó Republika Srpskából. Mivel Daytonban nem tudtak megegyezni a szerb entitás két nagy részét elválasztó Brčkói Körzetből, annak sorsát a bizonytalan jövőre bízták, így Brčko és környéke ma is az egyetlen önálló, semmilyen államhoz nem tartozó város Európában.
A daytoni békeszerződést ideiglenes megoldásnak szánták. Bosznia-Hercegovina Alkotmányát csak úgy „hozzácsapták” a megállapodáshoz, mint egy mellékletet, nyilván azt várva, hogy az ország majd nyugodtabb körülmények között létrehoz egy „rendes” alkotmányt. Ez azóta sem történt meg. És ez csak egy példa arra, hogy a szerződés minden hibája ellenére mennyire fontos, egyben azt is jelzi, hogy Bosznia-Hercegovina mennyire működik (vagyis nem működik).
A békekötés utánra beígért több milliárdos segély csak ideig-óráig hozta lendületbe az új országot. Bosznia-Hercegovinában valóban nem volt háború már 25 éve, de azt sem sikerült kitalálni, hogyan lehet ezt a belülről szétvert és kívülről visszaállított államot életképesen működtetni. A nemzetközi közösség a mai napig fenntartja a bosznia-hercegovinai főképviselő megbízását, akinke a daytoni szerződés betartásának ellenőrzése a feladata.
A szerződés egyik eredeti példányát 2008-ban ellopták és kilenc évig nem is találták meg. Akkor is csak azért került elő, mert a tolvaj megpróbált túladni rajta. Bosznia-Hercegovina Párizsból kapott egy hiteles másolatot.
Dayton főszereplői közül már senki nincs életben, Milošević húzta legtovább, 2006-ban halt meg a hágai börtönben, miközben háborús bűnök ügyében folyt ellene a tárgyalás. Izetbegović 2003-ban, Franjo Tuđman 1999-ben halt meg.
A békeszerződésért legtöbbet harcoló Richard Holbrooke sincs már az élők sorában, az amerikai diplomata tíz éve halt meg. A legendás Holbrooke és Clarke tábornok is többször adott exkluzív interjút az újvidéki Magyar Szó akkori washingtoni munkatársának, aki a békekonferenciáról is tudósította a lapot.
Slobodan Milošević (b-3), Alija Izetbegović (balról a 4. ülő alak) és Franjo Tuđman (b-5) aláírja a békeegyezséget a daytoni légitámaszponton 1995. november 21-én (Fotó: WIkipedia)
