75 évvel ezelőtt, 1945. november 20-án kezdődött a nürnbergi per a náci vezérek ellen. A nürnbergi Igazságügyi Palota 600. számú termében a vádlottak padjának legkülső szélén Hermann Göring Reichsmarschall (birodalmi marsall) ült, de ott volt Hitler helyettese, Rudolf Hess is, valamint a volt birodalmi külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop és Wilhelm Keitel vezértábornagy. A vádlottak padjának másik végén ült Albert Speer, a Harmadik Birodalom főépítésze, későbbi fegyverkezési minisztere, a haditermelés irányítója, valamint Julius Streicher, a Der Stürmer (A Csatár) propagandalap szerkesztője. Összesen huszonegy vádlott.

A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék négy főügyésze a per elején az amerikai Robert H. Jackson, a szovjet Roman Rudenko, az angol Sir Hartley Shawcross, valamint a francia Francois de Menthon voltak. De a főper után következő tizenkettőben más ügyészek is képviselték a szövetségeseket.

Az egyik ilyen amerikai katonai ügyész az erdélyi születésű Benjamin (Ben) Ferencz volt, aki nemrég a Szabad Magyar Szónak is adott videointerjút. Az idén százéves nemzetközi tekintélyű békeharcos jogászról sajnos kevesen tudnak magyar nyelvterületen. Az ő szerepére – az SS-kommandóegységek parancsnokainak perét vezette – egy következő írásunkban emlékezünk majd.

A nemzetiszocialista vezetők bűncselekményeit Lüneburgban tárgyalták először, ahol 1945. november 17-én egy brit katonai bíróság ítéletet hozott a Bergen-Belsen-perben.

Nürnbergre azért esett a választás a legfontosabb per színhelyéül, mert Hitler éppen ott rendezte a náci pártnapokat és a nagy parádékat. A szovjetek ugyan Berlin mellett kardoskodtak, a britek Münchent szerették volna – de az amerikaiak szava döntött: ők a saját megszállási övezetükben akarták megrendezni a tárgyalást, a szimbolikát is fontosnak tartották (a náci faji törvényeknek is Nürnberg adott nevet), és jól jött nekik, hogy a nürnbergi Igazságügyi Palota épülete szinte érintetlenül átvészelte a szőnyegbombázásokat, sőt egy nagy börtön is rendelkezésre állt a szomszédságában.

A teheráni konferencián Sztálin még azt javasolta, hogy minden német háborús bűnöst elfogásuk után azonnal lőjenek le, méghozzá legalább ötvenezret. Erre a javaslatra Churchill felháborodottan reagált. De az 1943-ban alapított szerv – az Egyesült Nemzetek Bizottsága a Háborús Bűntettek Kivizsgálására – előkészítő munkája ellenére a britek is hosszú ideig kételkedtek abban, hogy munkája sikeres lehet. A győztes hatalmak végül csak 1945 augusztusában hozták létre a legfontosabb háborús bűnösök tárgyalásának jogi formáját, a Nemzetközi Katonai Törvényszéket.

Jogi alapelvek

A tárgyalások kezdetén Robert Jackson amerikai legfőbb ügyész ezzel a megjegyzéssel zárta beszédét: „A civilizált világ arra kíváncsi, hogy a jog valóban annyira lemaradt-e, hogy teljesen tehetetlen egy ilyen nagyságrendű bűncselekménnyel szemben, amelyet ilyen rangú bűnözők követtek el.” Ugyanis nemcsak Németországban terjedt el széles körben az a nézet, hogy a náci vezetés nem sértett törvényt, hiszen cselekedeteik a náci állam és annak jogrendszere alapján történtek. A szövetséges jogászok azonban ennél kreatívabbak voltak.

A jogi alapot a Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányában (az ún. Nürnbergi Chartában, más néven a Londoni statútumban) fektették le a győztes hatalmak, amivel definiálták a béke és az emberiség elleni, valamint a háborús bűncselekményeket. A németek szerint a szövetségesek ezzel megsértették a „nulla poena sine lege” alapelvet, amely szerint senki sem büntethető olyasmiért, ami a tett elkövetésének pillanatában még nem sértett törvényt. A törvényszék ezt a védelmi alapot azonban elvetette – jogosan, hiszen felháborító igazságtalanság lett volna a történelmi valóságot figyelmen kívül hagyni.

Ítéletek és felmentések

A nürnbergi per 218 napig tartott, ami alatt több tízezer dokumentumot vizsgáltak át, bemutatták a koncentrációs táborokról készített filmfelvételeket és számtalan tanút hallgattak ki. 1946. szeptember 30-án és október 1-én hirdettek ítéletet: akasztással történő halálbüntetést Göring, Keitel, Ribbentrop és Streicher, valamint Hans Frank, Wilhelm Frick, Alfred Jodl, Ernst Kaltenbrunner, Alfred Rosenberg, Fritz Sauckel, Arthur Seyß-Inquart és Martin Bormann (távollétében) ellen.

A bíróság Hermann Hesst, Walther Funkot és Erich Raedert életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, míg Speer, Baldur von Schirach, Konstantin von Neurath és Karl Dönitz hosszú évekig tartó börtönbüntetést kapott. Hans Fritzsch-et, Franz von Papent és Hjalmar Schachtot a bíróság felmentette a vádak alól.

A halálos ítéleteket október 16-án hajtották végre, csak Göringet nem tudták kivégezni, mert ő a kivégzés előtti éjszakán egy méregkapszulával öngyilkos lett.

A Nemzetközi Katonai Törvényszék ezekkel az ítéletekkel elvben megszűnt, de  az amerikaiak tizenkét további pert indítottak Nürnbergben a náci elit több más tagja – így például a már említett kommandóparancsnokok, sőt a bűntettekben résztvevő orvosok, jogászok, ipari vezetők és mások ellen.

Néhány hónappal a nürnbergi ítélet után az ENSZ Közgyűlése elismerte azokat a nemzetközi büntetőjog alapjául szolgáló jogi elveket, amelyeket az alapokmány a törvényszék számára létrehozott. De ezek a büntetőjogi alapok csak a hidegháború befejezése után válhattak – majdnem – univerzális elvekké. A nürnbergi elvek végül 1998-ban megalapozták a Római Statútumot, amelynek célja a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozása volt. Ez a bíróság 2002-ben kezdte meg munkáját Hágában.

A legmagasabb rangú náci vezetőket amerikai katonai rendőrök őrzik a Nürnbergi Per vádlottainak padján (Fotó: Raymond D’Addario/Wikipedia)