Az évet általában azzal zárjuk, hogy elemezzük, milyen volt a mögöttünk hagyott, és egy jobbat, sikerekben gazdagabbat kívánunk egymásnak. Persze, annak tudatában, hogy a világ nem változik meg attól – vagy nem attól változik meg –, hogy épp december 31-ét vagy január 1-jét írunk-e, de ha úgy tetszik, ilyenkor „ez a szokás”.
Saša Ilić a Peščanik véleményportálon is évet elemez, azzal a megállapítással, hogy 2020-ban az emberi érzelmek, a fizikai és lelki kapcsolatok is kifejezetten nagy próbátétellel néztek szembe, az emberi élet pedig egy egyszerű statisztikai adattá vált. A petrinjai szörnyűségek kapcsán megjegyzi, a földrengés nem csak Petrinja, Sisak és a környező települések sérülékenységére világított rá, hanem az emberi életére is, ami egy alapvető érték kellene, hogy legyen, ami köré szerveződik minden egyes közösség és annak jogi rendszere. A koronavírus-járvány miatt az emberi élet háttérbe szorult, az elhalálozottak számát összegző adatok kerültek előtérbe.
– Tavasszal Olaszországban a 18 óra volt az az időszak, ami nálunk a 15 óra. Ez az időpont, amikor megjelentetik a koronavírusos állapotok napi összegzését: mennyi új fertőzött van, hányan hunytak el, mennyien vannak lélegeztetőgépen. Ez a hármas a fő hír, minden más ezek köré épül, kiváltképp azok, amik közvetlen vagy közvetett úton kapcsolódnak a járványhoz: főleg a halálozásra, a gyógyíthatóságára vagy gyógyíthatatlanságára, a védőoltás gyengeségeire, az oltásellenes mozgalmakra, a COVID–19 másmilyen igazságaira, a járvány hullámaira vagy különféle megnyilvánulásaira, valamint az alapbetegségekre vonatkozók. Az üzenet az, hogy senki sincs biztonságban és hogy percenként változik az, amit tudunk a betegségről és a vírusról, amely okozza azt.
„Kicsik lesznek a temetőink””, fenyegetett Vučić elnök márciusban, amikor összeszedettnek kellett volna lennie, és arra kellett volna koncentrálnia, hogyan lehetne megoldani a járvány alatt a lakosság konkrét problémáit – írja a szerző, aki emlékeztet arra, hogy az elnök ekkor elvetette az ellenzék követelését, hogy tegyék lehetővé a nyugdíjasok számára a 18 és 19 óra közötti sétát, majd teátrálisan felsorolta az összes fővárosi temetőt, hogy mind tele lesz halottal, ha nem az államra hallgatnak a nyugdíjasok (is).
Ilić szerint ez volt az a pillanat, amikor Szerbiában a médiumok legtöbbje valóban szinte csak erről kezdett el írni, beszélni, versenyezni, ki fog több hírt közölni a vírusról és annak következményeiről.
– Végül az egészségügy egyéb szféráiban komoly gondok keletkeztek, amiről csak néhanapján esik szó nyilvánosan. A pszichikai problémákról van szó. A Laza Lazarević Pszichiátriai Intézet csak néhány nappal ezelőtt nyitotta meg az intézete egyik részét a COVID-betegek számára, azoknak, akik lelki gondok miatt szorulnak külön kezelésre. „Most már tudjuk”, mondta ez alkalommal a klinika megbízott igazgatója, Ivana Stašević Karličić, „hogy a COVID–19 egy olyan rendszerszintű megbetegedés, ami minden szervre kihatással van, így az agyra, a pszichikai élet központjára is. A felmerülő zavarok közé tartozik a szorongás, kedvtelenség, közömbösség, alvászavarok, depresszió, ritkább esetben pszichotikus képek megjelenése hallucinációk kíséretében, a valóságtól történő elidegenedés, ami agresszív viselkedéshez vezethet, valamint felmerül az öngyilkosság gondolata és kísérlete is.” Mi történt ezekkel a kezelésre szoruló emberekkel az elmúlt hónapokban, míg odaadó figyelemmel kísérték a médiabeszámolókat vagy maguk is fertőzöttek voltak, vagy egy erős szorongási rohamot kaptak az elnök és a hatalom többi képviselőinek apokaliptikus fenyegetései miatt? Az első felmérések szerint a március és a nyár közepe közötti időszakban jelentős mértékében megnőtt az öngyilkosság gondolata miatt szenvedők száma. Az öngyilkosság megakadályozása érdekében fenntartott nemzeti segélyhívószámot több mint 8000 polgár hívta, ami mindenképp sokkal több mint a tavalyi év ugyanazon időszakában.
A 2020-ban tapasztalt általános bizonytalanság mellett a koronavírus, a földrengések, a szegénység és a médiaagresszió dominált. A gazdasági földrengés hatása egy rengéssorozatban lesz érezhető az újév beköszönte után.
A múlt éjszaka során nem nyugodott meg a talaj Petrinjában és környékén (december 30-án jelent meg a jegyzet – a szerk. megj.). Ellenkezőleg: az újabb rengések ledöntötték azt, ami megmaradt az előzők után. Ez tovább fokozza a bizonytalanságot. Nincs olyan maszk vagy védőoltás, amely megvédene bennünket ennek destruktív hatásától. Az egyedüli gyógyír tulajdonképpen az, ami ebben az abnormális járványügyi helyzetben szigorúan tilos – egy segítő kéznyújtás, érintés és mosoly. Csakis így lehet felülkerekedni a 2020-as év romboló hatásain – írja Saša Ilić.
A teljes szöveget eredetiben ide kattintva olvashatják.
Eljött a felkelés ideje
Véget ért még egy év, amelyet jobb lenne minél előbb elfelejteni, de sajnos sokáig fogunk még emlékezni rá. És nem a jóról, írja Nenad Kulačin a Danas napilap jegyzetírója.
– Ez volt az év, amelyben találkozott a korona és a Szerb Haladó Párt hatalma.
Az egyik és a másik sem volt sohasem erősebb.
A koronának ez volt a premierje, az Elsőszülöttnek meg már a kilencedik éve.
Ez a találkozás, érintkezés valójában Szerbia polgárainak az elmúlt időszak egyik legrosszabb évét eredményezte és kinyitotta Pandóra szelencéjét, ami nagyon sokban fog kerülni mindnyájunknak.
A hatalom természetesen minden adandó alkalmat kihasznál, hogy eldicsekedjen a sikereivel.
Ha valaki kívülállóként hallgatja az Elsőszülöttet, minden fenntartás nélkül azt hihetné, hogy mi az elmúlt néhány hónap alatt világnagyhatalommá váltunk.
Mi harcolunk a leghatékonyabban a vírus ellen, nekünk okozta a legkisebb kárt, nálunk van a legkevesebb fertőzött, a legkevesebb elhunyt, világviszonylatban mi hoztunk meg a legjobb óvintézkedéseket a legjobb időzítés mellett, az állam oly mértékben segítette az ipart és a lakosságot, mint sehol máshol, két kórházat is építettünk a világjárvány alatt.
A kívülállóktól eltérően mi, akik Szerbiában élünk, ezt a valóságot teljesen másképp látjuk, vagyis éljük meg.
Szerbia a világ egyetlen olyan országa, ahol a koronavírus-járványnak három hulláma volt – február elején, júniusban a választások után, majd most, a negyedik negyedévben.
A fertőzöttek és az elhunytak számát állandóan lekicsinyítették, a teszteltekét pedig felnagyították.
Erről beszéltek a tényfeltáró újságírók, de még a hírhedt válságstáb tagjai is.
Amikor 48 fertőzöttünk volt, lezárták az országot, a lakosokat pedig karanténba csukták.
Ma, a legrosszabb hullám alatt enyhítenek az intézkedéseket, hogy ne rogyjon térdre a gazdaság.
Amikor a gazdaságról beszélnek, akkor valójában a kávéházakra, éttermekre és éjszakai klubbokra gondolnak.
Az eddig meghozott intézkedések nagy része ezekre a létesítményekre vonatkozott.
Egyszer valaki kénytelen lesz megmagyarázni a népnek, mi ez a szürreális kapcsolódás a hatalom és a vendéglátóipari létesítmények között.
Az állam elköltött hatmilliárd euró hitelt azzal a céllal, hogy segítse a gazdaságot és a lakosságot, a segély nagy részét viszont kidobta az ablakon.
Ahelyett, hogy lett volna valamilyen segélyterve, az Elsőszülött mindenkinek adott.
Azoknak is, akiknek az első hullám alatt megtiltotta, hogy dolgozzanak, de az üzleteknek, boltoknak és a gyógyszertáraknak is, akik pedig beledöglöttek a munkába.
Azoknak, akiknek megtiltotta, hogy dolgozzanak, kifizetett három minimálbért, azoknak pedig, akik nem önszántukból, hanem kényszerből zárták be az üzletüket, adózniuk kellett azokra a napokra is, amikor semmi bevételük nem volt.
Szerbia, természetesen, nem Németország – holott az Elsőszülött szerint még nála is nagyobb gazdasági növekedést produkál –, hogy a vezető európai nagyhatalmakhoz hasonlóan segíteni tudja a vállalkozóit, de mindenképp találhatott volna egy módot arra, hogy ugyanabból a pénzből sokkal, de sokkal többet tegyen.
A Szerbia minden felnőttkorú állampolgárának utalt 100 eurós értelmetlen segélyről most ne is beszéljünk.
Ez az intézkedés csak azt segítette, hogy a hatalom megerősödjön a választások előtt, de az Elsőszülöttet is segítette abban, hogy a saját javára fordítsa a helyzetet, ugyanis mindennapos ordibálásai és a lakosság iránt érzett mérge miatt kezdte lassan elveszíteni az eszét.
A régi fényben kellett újra tündökölni.
Ezt a fényt a gyerekeink generációi fizetik meg majd és fizetik vissza a kölcsönöket.
Tény, hogy lett két új kórházunk, a batajnicai és a kruševaci.
De azok is azért lettek, hogy dicsekedni lehessen velük, nem azért, hogy a céljukat szolgálják.
Se az egyik, se a másik nincs befejezve.
Röhejesek vagyunk.
Milyenek azok az új csövek, amik egy hónapot se bírtak ki és elúsztatták a batajnicai kórházat.
Hogy lehet az, hogy ez nem okoz fennakadást a munkában, mert a kórház egy olyan részén történt, ami még nincs befejezve.
Hogyhogy nincs befejezve?
Köszönve a koronavírusnak, ez a hatalom úgy viszonyul a közpénzekhez, mintha a saját öröksége lenne.
Semmilyen információk nem jelennek meg a nagy kifizetésekről.
A lélegeztetőgépektől kezdve a már említett kórházak építésén és a védőoltás beszerzésén át egészen Stefan Nemanja értelmetlen szobráig.
Száz és száz milliók mentek el az éterbe bármilyen felügyelet és rendes eljárás nélkül.
És így folytathatnánk holnaputánig, de itt az új év.
Hagyjuk a sötét gondolatokat.
Az előttünk álló év az ébredés, a kijózanodás és végül a remény éve kell, hogy legyen.
Hiszem, hogy 2021-ben elfeledjük az összes gyengeségünket és az erőnket, a tudásunkat és hatalmunkat a józan ész fellázadására használjuk fel egy ember ránk erőltetett akarata ellen.
Elég abból, hogy bolondnak néznek minket, hogy bármit megpróbáljanak elhitetni velünk.
Nincs több időnk arra, hogy csendben túllépjünk a tényen, hogy az országunkból a saját hozományukat csinálnak.
Ez egyszerűen el kell, hogy múljon.
Az Elsőszülöttnek lépten, nyomon lázadással kell szembesülnie, hogy minél előbb megjöjjön az esze.
Amíg nem lesz késő.
Egyszer, amikor kifakad, már késő lesz. Boldog új évet! – zárja újévi jegyzetét Kulačin.
Eredetiben itt.
(Fotó: N1 Zagreb)
