Szerbiának a lehető legrosszabb társadalmi-gazdasági elit jutott, amely teher az ország vállán. Ezt Aleksandar Kavčić, a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem tanára jelentette ki, aki a Nova.rs portálnak nyilatkozott többek között a szerbiai oktatás helyzetéről, a kétlakiságáról, és arról is, miért nem kezdene vállalkozásba Szerbiában. (Kavčićról és arról, hogy miért szerepel az elmúlt néhány hétben ilyen sokat a szerbiai médiumokban bővebben sajtószemlénk második részében olvashatnak.)

– Az elektrotechnika mérnöke vagyok, állandóan az oktatásban dolgoztam, ezért hiszem, hogy feladatom jobbítani az oktatásügy hatékonyságát. Rendszeresen és alaposan átolvasom az oktatási statisztikákat. Feltűnt egy grafikon, amelyen Szerbia mutatói drasztikusan eltérnek a többiekétől, ez pedig a társadalmi-gazdasági elitünk gyerekeinek eredményei. Tudni kell, hogy a PISA-felmérésekben csak ott szerepel ez a pont, ahol felismerhető ez az elit. Ez azt jelenti, hogy vannak annyian, hogy nem csak statisztikai hiba szintjén mérhetők. Magyarország esetében például nincs ilyen pont, mert százalékarányosan nem olyan nagy ez az elit, mint nálunk. Ezek azok az emberek, akiknek világviszonylatban is magas bevételük van, vagyis a leggazdagabb tíz százalékhoz tartoznak. Képzelje el, Magyarországon nincs annyi ilyen ember, mert nem olyan nagy a szakadék a két csoport között, mint nálunk. Nekünk, egy kicsi és szegény országnak, van olyan elitünk, amely a világ leggazdagabbjainak tíz százalékához tartozik. Természetesen ez más országokban is van: Németországban, Hollandiában, Finnországban – nyilatkozta, azzal a megállapítással, hogy a PISA-eredményeket nézve látható, hogy máshol az ehhez az elithez tartozók gyerekei kifejezetten jól szerepelnek, gyakran a legjobban.

– A szerb társadalmi-gazdasági elit gyerekeinek eredményei rosszabbak a középosztályhoz tartozókétól. Ha Szerbiában a középosztály jobb oktatási eredményt produkál az elitnél, akkor az a társadalom betegsége. Ha azokat az eredményeket nézzük, rájövünk, hogy a mi társadalmi-gazdasági elitünk a leggyengébb Európában, csak Montenegró és Macedónia van mögöttünk. Ez letaglózó. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy az értékrendünkben helyet találjunk az oktatás iránti tiszteletnek. Itt nem az oktatás a fontos, hanem a magamutogatás a szórakozóhelyeken. Milyen irányba megyünk mi, társadalomként, hogyan érjük el, hogy valaki valamit megtanuljon, hogy valakiből orvos legyen, hogy valaki építsen és ki fogja megemelni a GDP-t, amiről állandóan beszélünk. Valljuk be, egy ilyen elit teher a társadalom vállán. Itt a meggazdagodás nem olyan valami, amit munkával érnek el, hanem machináció. Ha maga machinációval szerzi meg a vagyonát, azt látja a gyermeke és a gyermeke barátja. És akkor ezek a gyerekek megértik, hogy a prosperitás felé vezető út nem az oktatáson, hanem a machináción keresztül vezet. Ez egy negatív visszahúzó erő, amit meg kell szüntetni – véli Kavčić, aki szerint nem kizárólag pénz kérdése az oktatás helyzetének rendezése.

– Ellenzem azt, hogy kizárólag az EU-ra hallgassunk, aki azt mondja: „Csak pénzre van szükségetek és megoldódnak a problémák, mellesleg nekünk van pénzünk, kérjetek kölcsön tőlünk, majd fizessétek a kamatot”. Őket valójában egyáltalán nem érdekli, hogy mi megoldjuk-e a gondjainkat vagy sem, sokkal inkább az érdekli őket, hogy kérünk-e kölcsön pénzt, amivel állandó tartozásba verhetjük magunkat.

Kavčić szerint az oktatásügy kulcsszereplői az emberek, és nem a pénz.

– Azok a sikeres oktatási rendszerek, ahol a társadalom megbecsüli a tanítót és a tanárt, a bérének összegétől függetlenül. Térjünk vissza a PISA-tesztekhez. Kína produkálja a legjobb eredményt, a kínai tanárok viszont a kevésbé megfizetettek közé tartoznak. Finnországnak is kimagaslóan jók az eredményei, valamivel gyengébb, mint Kínáé, de ott viszont a tanárokat jól megfizetik. Finnországban az általános és középiskolákban tanítók 95 százalékának van magisztrátusa, Kínába nincs. De ha elutazik ezekbe az országokba, amikor megtapasztalja, hogyan viszonyulnak ott a tanügyi dolgozókhoz és milyen tekintélynek örvendenek, akkor minden világos lesz. Azokban az országokban nem teheti be a lábát egy iskolába valamilyen sztárocska, hogy kioktassa a tanügyben dolgozót, hogyan végezze a munkáját. Nem csak a pénzről beszélünk, hanem a társadalomban betöltött szerepről is, ami évek során alalul ki. Mi pedig a tanügyi dolgozók tekintélyét harminc éve romboljuk. Most 30 évet arra kell szánnunk, hogy újra felépítsük azt. Mostantól kezdve fizethet neki ezer eurós bért, de ha továbbra is sárba döngölik, az nem jelent társadalomi megbecsülés. Ha vesztesként tekintenek az emberre azért, mert az oktatásügyben dolgozik, az nem társadalmi megbecsülés.

A szerbiai származású amerikai egyetemi tanár 1991-ben váltott országot.

– Az itteni válságtól függetlenül is már készültem külföldre. Úgy alakult, hogy 1991-ben mentem el, de ha nem lett volna háború, akkor is elköltöztem volna, a tudás keresve. És ez teljesen normális, az, hogy az emberek elmennek, hogy valami újat lássanak, tanuljanak. Lehet, korábban is visszajöttem volna, de most tettem meg ezt, ugyanis a munkám 50 százalékban Szerbiához köt. Nem foglalkozom már annyit tudományos munkával, mintsem filantrópiával.

Visszajött Szerbiába, de a helyi serifekből nem kér. Röviden így lehetne összefoglalni a válaszát arra a kérdésre, hogy befektetne-e Szerbiában.

– Ilyen körülmények között nem. Azért, mert minden helyi serif védelmi pénzt követelne tőlem. Kinél tudnék abban az esetben panaszt tenni? Ennél az igazságügyi rendszernél? Ki védene meg? A külföldi beruházót van, ki megvédje, őket az aláírt nemzetközi megállapodások óvják. Abban az esetben, ha őket átverik, nem a kormányhoz mennek, hanem a nemzetközi bírósághoz fordulnak, ahol szépen megfizettetik az állammal az őket ért kárt. Hogyan és mibe fektessen be a hazai beruházó? A beruházás helyett vesz egy lakást vagy házat, amiben él. A beruházásként feltüntetett külföldi átutalások mindössze három százaléka valóban a gazdaságba irányuló invesztíció. Nem bolondok azok az emberek, tudják, hogy itt valaki meglopja majd őket – nyilatkozta egyebek mellett Aleksandar Kavčić.

A teljes interjút ezen a linken olvashatják.

Filantróp és idealista

Miért érdekes egyáltalán Aleksandar Kavčić? Ha elolvassuk a fenti interjúrészletet, bátran megállapíthatjuk, hogy jól beszél, igaza van, de nem sok olyan dolgot mond, amit ne hallottunk volna már mástól, máshol.

Kavčić viszont olyat tett, amivel megrángatta egy egész (jól jövedelmező) iparág bajuszát. A szerbiai alapítványa, az Alek Kavčić Alapítvány honlapján PDF-formátumban megjelentetik (az amúgy egyáltalán nem olcsó) tankönyveket, ezzel gyakorlatilag a nyomtatási költség áráért bárki számára beszerezhetővé téve azokat. Pillanatnyilag a 3. és 7. osztályos, szerb nyelvű tankönyvek egy része van fenn a honlapon.

Az alapítvány ezzel a tettével számos kérdést megnyitott. Amellett, hogy a szülők természetesen jól reagáltak a kezdeményezésre, a döntést ellenzők elsősorban a szerzői jogok megsértése miatt tiltakoznak. Egyesek azt tervezik, jogi útra terelik az ügyet, így még kérdéses, hogy mi lesz ennek a kezdeményezésnek a végkifejlete.

A Danas napilap összeszedte a szerbiai tankönyvkiadás állóvizét felkavaró Kavčićról tudni érdemes adatokat. Azzal a megjegyzéssel kezdik A nap személyisége rovatban megjelent szöveget, hogy csak az idő múlásával tudjuk majd meg, hogy Kavčić egy modern kori Robin Hood-e vagy egy jószándékú idealista, aki egy teljesíthetetlen feladatba kezdett bele.

– Akik ismerik, azt mondják róla, tiszta szívvel vágott bele egy kétes kimenetelű ügybe, ugyanis nem ismeri eléggé a helyi oktatásügyben uralkodó viszonyokat, többek között a tankönyvkiadás területét sem, amelyben számos érdek keresztezi egymást és nagy pénzek forognak.

Ötletével, amely szerint az interneten ingyen tankönyveket biztosít az általános iskolások számára, „belemart” a konkurencia érdekköreibe, akik önreklámozással és politikai pontok gyűjtésével vádolják, arra utalva, hogy a legutóbbi választásokon az Elég volt Mozgalom képviselőjelöltje volt.

Kavčić megszerezte a közvélemény feltétel nélküli támogatását, miután az állami kiadóval közösen alapítványa oldalán megjelentette PDF-formátumban a harmadikos és hetedikes tankönyvek egy részét, amelyeket onnan ki lehet nyomtatni.

A hosszú távú terve az, hogy saját forrásból is támogassa az általános iskolások számára íródott tankönyvek kiadását, amelyek a jóváhagyás után úgyszintén ingyenesen lennének elérhetők.

Azt szorgalmazza, hogy a Tankönyvkiadó Intézet kapja meg a „közszolgálati” besorolást, mert szerinte a tankönyv nemzeti erőforrás.

A Danasnak úgy nyilatkozott erről, hogy „ebben az esetben az intézetet a költségvetésből támogatnák, aminek köszönhetően az ingyenesen küldhetné a tartalmait az éterbe, jelesül a honlapra. Ilyen elv szerint működik az RTS is. Ha közérdek, hogy a lakosság ingyenesen informálódjon, akkor az ingyenes tankönyv is közérdek”, mondta.

A Matematikai Gimnáziumon érettségizett, majd a belgrádi Elektrotechnikai Egyetemen tanult, de úgy alakult az élete, hogy Németországban lett mérnök.

Doktori címét a Carnegie Mellon Egyetemen szerezte, és éppen ez a munkássága vezetett a merevlemezeken tárolt adatok megbízhatóbb leolvasásához, de egy hosszadalmas bírósági perhez is az említett egyetem és a Marvell Technology között, amikor a cég bíróság előtt kétségbe vonta az említett szabadalom feletti, Kavčić professzor és mentora nevére bejegyzett tulajdonjogot.

Hét év pereskedés után az ügy a végéhez ért, a cég 750 millió dollárt utalt a Carnegie Mellon Egyetemnek, a kártérítés egy része Kavčićot illette.

Jelenleg az egyetem címzetes tanára, ami elsősorban egy tiszteletbeli funkció, amely lehetővé teszi számára, hogy időnként, amikor szeretne, előadást tudjon tartani.

Ebből kifolyólag ideje felét Szerbiában tölti, az Alek Kavčić Alapítványban lát el elsősorban jótékonykodó feladatokat.

A valamikori középiskolája számára néhány éve rendszeresen biztosít új számítógépeket, az iskola minden évben az előző évben kapott gépeket általános iskoláknak adja tovább – írják róla a napilapnál.

Eredetiben itt.

(Nyitókép: besplatnabiblioteka.com / képernyőfotó)